Mint ismeretes, az idei vándorgyűlés helyszíne Kecskemét lesz, házigazdája a Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezete, amelynek elnökével, dr. Fang Simonnal a rendezvényről és a vándorgyűléssel kapcsolatos elvárásokról beszélgettünk.

 

– Hogya n összegezné a korábbi vándorgyűléseken szerzett tapasztalatait?

– Az egri és a budapesti összejövetellel kapcsolatban az a véleményem, hogy kihoztuk belőlük azt, amit csak lehetett. Örültem annak, hogy a fiatalok külön fórumon vitathatták meg gondjaikat, elképzeléseiket. Szerintem nagyon jó irány, hogy a különböző szakterületek képviselői külön szekciókban üléseznek, ez a technika a mai igényekhez igazodik. A nagy, plenáris üléseknek is megvan a helyük, mondjuk, egy küldöttgyűlés vagy egy éves beszámoló ezt a formát igényli. Az érdemi munka azonban workshop jellegű. Ezeken a munkamegbeszéléseken általában nem vagyunk többen harmincnál, és emiatt azok is könnyebben megszólalnak, akik nem annyira hangosak. Nagyon örülök ennek, és remélem, ezt az irányt követjük a továbbiakban, bár most plenárisan fogunk workshopokat tartani. Ami pedig a költségeket illeti, úgy gondolom, hogy nem kell félni tőle, ha ilyen célra fektetjük be, az előbb-utóbb meg fog térülni. Talán azért kezdem ezt egyre jobban látni, mert most mi leszünk a vendéglátók. 

– Mi a véleménye a részvevők számáról, aktivitásukról?

– Abban reménykedem, hogy egyre inkább sikerül feléleszteni az emberekben a személyes motivációt arra, hogy részt vegyenek ilyen rendezvényeken – nem mondhatja senki azt, hogy márpedig kötelező a részvétel. A fiatalabb generációnak és mindenkinek meg kell érteni, hogy együttműködésen alapszik a Kamara, azon a késztetésen, hogy egyedül nem tudnánk elérni mindazt, amiket közösen el tudunk. A költségek tekintetében pedig tegyük fel a kérdést: Érhet annyit egy szakmai konferencia, mint egy jó parfüm? Én azt gondolom, hogy igen.

– A most következő kecskemétivel milyen konkrét elvárásaik vannak?

– Országos és helyi elvárásról is beszélhetünk. Az országos értelemszerűen azzal kapcsolatos – ahogy azt több helyen is olvashattuk –, hogy január 1-től egy 25 éves terv vált valóra. Igaz, 2006. december 29-én az 1990-ben íródott terv „elúszott”. Az az elképzelés kapott léket, hogy a gyógyszerészek a saját tulajdonukban vezethessenek gyógyszertárat…

– Álljunk meg itt egy pillanatra! A liberalizációra gondol?

– Ennek is megvolt a maga története: Azt a politikai kontextust sokféle aspektusból lehet vizsgálni. Lehet nemzetközi oldalról, hogy akkor milyen nemzetközi nyomás volt az Európai Unió részéről a liberalizáció irányába… vagy hogy mennyire nem voltunk  jó érdekérvényesítők, hogy nem tudtuk véghez vinni terveinket, mennyire volt erős velünk szemben a politika. Mindenesetre jól megmutatkozott az, hogy ha nem tudjuk érdekeinket érvényesíteni, akkor helyettünk mások teszik ezt, más szemlélet alapján. Hogy ez jó-e vagy rossz, erre azt tudom mondani, én nem örültem volna, hogyha ez a helyzet tartósan fennmarad. Ennek az az oka, hogy a befektetői szemléletben a minőség másodlagos, az elsődleges: a haszon, a pénz. A miénk, tehát azoké, akik hivatásuknak tekintik e szakmát, a minőség az elsődleges elvárás. Az, hogy kisvállalkozóként tesszük ezt, szerintem jó dolog.

– Maradjunk még az országos elvárásoknál…

– Országos szervezeti oldalról mindenképpen az a kérdés, hogy miután az a nagyon régóta vágyott történet, hogy a gyógyszerészek saját maguk urai lehessenek, megvalósult, hogyan tovább? Éppen a legutóbb Szócska Miklóssal volt államtitkár úrral beszélgettem, aki azt kérdezte, hogyan valósul meg a gyógyszerészi gondozás?  Hiszen különböző országos programokon keresztül a kormány megpróbált segíteni nekünk. Szerintem a népegészségügyi programokban még nem eléggé vesznek részt a gyógyszerészek. Arra is választ kell találjunk, hogyan tudjuk a már előkészített programokat élettel megtölteni!

– A vándorgyűlés programjában a gyógyszerészi kompetenciákkal kapcsolatos kérdések megvitatása is szerepel.

– Vesszőparipám a gyógyszerészi gondozás: nagyon szeretném, hogy ezt a szakmai kompetenciát úgy meg tudnánk erősíteni, hogy az mindenkinek egyértelmű legyen – ne csak azoknak a fiataloknak, akiknek ez már kötelező curriculum elem az egyetemen. Az expediálás logisztikai részét, részben meg lehet gépekkel is oldani, automaták is léteznek már Nyugaton. Sok mindent meg lehet oldani gépekkel, egyet kivéve. Az ember-ember kapcsolatot! Még szerencse, hogy nem! Másrészt magunk is engedünk át feladatköröket az asszisztenseknek. Én abban hiszek, hogy a gyógyszerészi gondozás egy olyan kitörési pont, olyan kizárólagos kompetencia, amely a gyógyszerészet jövője felé mutat. A Kompetencia munkabizottság tagjaival nemrégiben épp arról beszélgetünk, milyen meglevő kompetenciáink vannak, amelyeket érdemes újragondolni és nem szabadna kiadni a kezünkből.

– Tehát nem új kompetenciák kellenének...?

– Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, a meglévőket kellene saját kézbe venni. Azt gondolom, ha nem tudunk kilépni abból, hogy csupán „logisztika vagyunk”, akkor nagyon nagy baj lesz, mert akkor ötven év múlva nem lesz szükség ránk. Lehet, hogy majd a gyártásban, a gyógyszerfejlesztésben stb. kellünk majd, de gondoljunk csak arra, hogy már itt van a „majdnem-orvosok” képzése (MSc Ápoló képzés), az angol „prescribing nurse” mintájára! Valami hasonló történhet nálunk is… Ne hagyjuk, hogy bizonyos kompetenciák kikerüljenek a kezünkből(!), de ehhez ki kell lépnünk a komfort-zónából!

– A képzés, szakképzés kérdése is a vándorgyűlés témái közé tartozik…

– Azt gondolom, kevés a gyógyszerész. Több gyógyszerésszel is beszéltem, akik azt kérdezték, hol van az előző évfolyam? Ez részben azért van így, mert a „baby boomer” generáció tagjai most mennek nyugdíjba, másrészt nagyon erős a szívóhatása Nyugat-Európának.  Szerintem szükséges lenne több gyógyszerészt  képezni az egyetemeken. Ezeket a kérdéseket is meg fogjuk vitatni, mert ez kihat a vidéki gyógyszerellátás fenntarthatóságára, például a bérezés kérdésén keresztül is. Nagyon remélem, hogy jó kezdete lesz ennek a diskurzusnak a mostani konferencia.

– Beszéljünk most a házigazda, Bács-Kiskun megye gyógyszerészeiről, életükről, gondjaikról!

– A 2007-ben Kecskeméten rendezett Rozsnyay Mátyás Emlékverseny óta, azaz tíz éve nem volt már Bács-Kiskun megyében semmilyen országos tanácskozás. Abban reménykedem, hogy sikerül megszólítanunk a helyi gyógyszerészeket, és rávenni őket, hogy ébredjenek fel. Azzal együtt, hogy a Magyar Gyógyszerész Kamara bölcsője részben ide köthető, – talán egyszer még a ’90-es években, de lehet – még sohasem volt olyan országos gyógyszerészeti tárgyú konferencia, amelyben meg lehet mutatni a közösség együttműködésének akarását, a jövő formálásának akarását. Hozzáteszem, nem vagyunk könnyű helyzetben, a legnagyobb megye vagyunk a legkisebb népsűrűséggel, ami azt jelenti, hogy nagy távolságokat kell megtenni. A megyében 147 patika van, ebből a tavalyi évben 85 kis gyógyszertár volt, amelyek 12 millió forint alatti forgalmat jelezték a bevallásaikban. Ez azt jelenti, hogy a gyógyszertárak közel kétharmada egy-két gyógyszerészes gyógyszertár, így egy péntek-szombati konferenciára a patikusok gyakorlatilag nem tudnak eljönni – ez kb. 150 kolléga. 450-en vagyunk a megyében – vannak fiatalok, vannak idősek, vannak gyesen lévők, iparban dolgozók, speciális helyzetben levők, akik szintén nehezen tudnak eljönni. Azért nagyon remélem, hogy sokat jelen lesznek a megyéből. Az elnökségtől, a küldöttektől erősen remélt, hogy itt lesznek. A vándorgyűlés lehetőség arra is, hogy tájékozódjunk, hiszen a munkacsoporti munkákban nagyon sok plusz információval találkozhatunk, illetve a rendezvény végén lesz plenáris összefoglalás. Azt gondolom, hogy ez a vándorgyűlés is a megyénk összefogását fogja erősíteni. A megyei szervezetünk is éppen április 1-jére tette a tavaszi küldöttgyűlését. Terveink szerint évente legalább két eseményt mindenképpen szeretnénk rendezni. Most, a tavasszal szervezzük ezt a konferenciát, nyáron kimegyünk a Bajai Halfőző Fesztiválra, ősszel lehet, hogy leülünk valami jó kis borozásra.

– Milyen személyes célt, elvárást fogalmazna meg az összejövetellel kapcsolatban?

– Személyes meggyőződésem, hogy jöjjenek rá arra a gyógyszerészek, hogy egyedül szigetekként dolgozunk, közösségként pedig olyan erőt tudunk felmutatni, ami meghallgatásra találhat a kormányzati szervezeteknél, társszervezeteknél stb. is. Nem véletlen, hogy a vezetői értekezletet március 30-ára úgy hívtuk össze, hogy a társszervezetek képviselőit, a megyei tiszti orvost, a tiszti gyógyszerészt, a megyei és a városvezetői politikusokat is meghívtuk. Reméljük, jól fog sikerülni ez a rendezvény is. Abban reménykedem, hogy ez még inkább összekovácsolja a megyénk gyógyszerészeit.

Abban hiszek, hogy az embereknek össze kell jönniük, hogy megvitassák közös dolgaikat. Nagyon jók erre a vándorgyűlések, de nem szabad elfelejteni, hogy ezek nem célok, hanem eszközök. Abban hiszek, hogy az ember-ember közötti kapcsolat nem helyettesíthető semmivel sem.  

B. Zs.