A Patika Magazin hasábjain 2013 tavaszán a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöksége sorozatot indított, ugyanis az idő tájt olyan jogszabályi változások léptek hatályba, amelyek célja a gyógyszerek kedvező hatásainak minél jobb kiaknázása és a gyógyszerek alkalmazásával együtt járó kockázatok csökkentése volt. A sorozat egyebek mellett célul tűzte ki, hogy részleteiben is bemutassa, mit várhatnak el Önök, betegeink a gyógyszerészektől. Elkötelezettek vagyunk ugyanis abban, hogy a gyógyszerészek minél hasznosabb tagjai legyenek az egészségügyi ellátásnak és lehetőségeikhez mérten segítsék a biztonságos gyógyszeralkalmazást. Honlapunkon most újraolvashatják cikkeinket.

Patikában dolgozó gyógyszerészek nem egyszer hallhatják a kérdést: „Tessék mondani, ez a sok gyógyszer nem fog összeveszni?” Bizony, ha valaki egynél több gyógyszert szed egyszerre, ott számítani lehet interakcióra, azaz kölcsönhatásra. Azonban ez nem feltétlenül jelent rossz dolgot. Sok esetben szándékos, a kezelést elősegítő kölcsönhatásról van szó.

Sokan tapasztalhatják, hogy magas vérnyomásra nem egy, hanem több gyógyszert is felír az orvos. Ennek oka lehet az is, hogy egy hatóanyag a szokásos dózisban nem ér el kellő hatást, illetve ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérjük, olyan magas dózisban kellene alkalmazni, hogy az már mellékhatást okozna. Éppen ezért az orvos más hatóanyagokat is felír, amik más úton fejtik ki a vérnyomáscsökkentő hatást, és ez hozzáadódik az első gyógyszeréhez, azaz kölcsönhatásba lép vele, így érve el a kívánt értéket. Ez egy példa a szándékos és szükséges kölcsönhatáshoz.

Vannak azonban nem kívánt kölcsönhatások is. Ilyen lehet például, ha felső légúti fertőzés esetén a felírt hurutoldót és a köhögéscsillapítót a beteg egyszerre veszi be. Ebben az esetben a két gyógyszer jelentősen csökkenti egymás hatékonyságát. Ebből a példából láthatjuk, hogy a gyógyszerek megfelelő alkalmazása elengedhetetlen a nem kívánt interakciók egy részének elkerüléséhez. Az erre szolgáló tanácsokkal az orvos, illetve a gyógyszerész az egyetemen szerzett ismeretek birtokában, valamint a rendelkezésre álló számítógépes információs rendszerek segítségével megfelelően el tudja látni a beteget, illetve a terápia kiválasztásánál az orvos eleve olyan készítményeket választ, amelyek esetén nem lép fel nem kívánt kölcsönhatás. Azonban egyre nő az olyan gyógyszerek száma, amit vény nélkül, tehát akár az orvos tudta nélkül is szedhet az ember. Ekkor nő meg a gyógyszerész felelőssége, hogy megfelelően tájékozódjon az illető rendszeres gyógyszereléséről, illetve átadja az alkalmazással összefüggő információkat, ezáltal csökkentve a kölcsönhatások előfordulásának esélyét.

Azonban fel kell tennünk egy kérdést: csak a gyógyszerek léphetnek kölcsönhatásba egymással? Bizony nem. Lássuk, mi minden zavarhatja meg a gyógyszerek hatását! Elsősorban maga a táplálkozás. Általában kijelenthetjük, hogy a teli gyomor lassítja a gyógyszerek felszívódását. Egyes csontritkulásban alkalmazott szerek pedig csak savas körülmények között aktiválódnak, ezért kell reggel, étkezés előtt bevenni. Bizonyos ételekben, italokban (szőlő, egy jól kifőzött tea) nagy mennyiségben megtalálható csersav magához köthet egyes hatóanyagokat, ezáltal csökkentve a hatásosságukat. Másik, viszonylag ismert példa, hogy az elfogyasztott alkohol fokozza az ún. központi idegrendszerre ható szerek (altatók, nyugtatók) hatását, ezért fogyasztása tilos azoknak, akik ilyen gyógyszert szednek.

Jól láthatjuk, hogy az elfogyasztott dolgok is kölcsönhatásba léphetnek a rendszeresen alkalmazott gyógyszerekkel. Éppen ezért az interakciók szempontjából oda kell figyelni az alkalmazott gyógynövényekre, illetve az azokból készült termékekre is. Ha gyógynövényekről van szó, nem ritkán két szélsőséges álláspont egyikével találjuk szembe magunkat.

• Az egyik az, amely szerint szinte minden növény rendelkezik valamilyen előnyös tulajdonsággal, illetve egy növény számtalan eltérő probléma esetén alkalmazható, viszont nem kell számolni sem mellékhatással, sem kölcsönhatással.

• A másik álláspont ennek az ellenkezője, miszerint markáns hatással nem rendelkeznek, nem igazán jók semmire, de a meglévő terápiát könnyen felborítják.

Mindkét megközelítés helytelen. Egy vegyület tulajdonsága nem attól függ, hogy növényből nyerték ki, vagy lombikban készült. Nem az alapján kell megítélni, hogy honnan származik. (Szakmai körökben tréfásan ezt hívjuk „molekuláris rasszizmusnak”.) Egy vegyület megítélésében csak az játszik szerepet, hogy milyen fizikai, kémiai és biológiai hatással rendelkezik. Mivel a növényekben is kémiai anyagok („kemikáliák”) vannak, ezeknek is lehetnek hatásai, mellékhatásai és kölcsönhatásai. Azonban ezeket a helyükön kell értékelni, és eltúlozni őket épp olyan nagy hiba, mintha nem vennénk tudomást róluk. Azonban a helyes tájékozódást megnehezíti, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg ellenőrizetlen termékek, amelyek olyan egzotikus növényeket tartalmaznak, amelyekről vajmi keveset tudunk akár hatás, akár mellékhatás, vagy kölcsönhatás szempontjából. Sajnos messziről jött növény forgalmazója azt mond, amit akar, így sokan beleesnek a fent vázolt „úgysem árt, mert növény” tévedésbe, és az még csak a kisebbik baj, ha legfeljebb nem használ. Komolyabb probléma, ha valamilyen mellékhatás lép fel, vagy a növényben megtalálható anyagok „bezavarnak” a beállított terápiába.

Mindemellett egy-egy interakció értékelésénél nem árt, ha tudjuk, hogy azok mennyire bizonyítottak. Nem mindegy, hogy csak elméletben valósul meg, vagy a gyakorlatban is előfordul. Gyakran hallhatunk híreket, hogy „tudósok bebizonyították...”, „kutatásokkal igazolták...”, azonban ha a szakember jobban utánamegy, akkor kiderül, hogy esetleg csak speciális laboratóriumi (más szóval in vitro) körülmények között sikerült azt az eredményt produkálni, azonban a hétköznapi élet keretein belül az adott dolog megvalósulása nem túl valószínű. Hiába mutatta ki egy kísérlet, hogy egy növényből izolált anyag például fokozza egy régóta használt gyógyszeranyag szervezeten belüli lebomlását (ezáltal csökkentve a hatásosságot), ha mondjuk az adott anyag olyan kis mennyiségben van jelen a növényben, hogy gyakorlatilag képtelenség annyit fogyasztani belőle, ami a fenti kölcsönhatás kialakulásához vezetne. Vagy az is elképzelhető, hogy bár elegendő mennyiségű anyag van a növényben ahhoz, hogy létrejöjjön a kölcsönhatás, de szájon át fogyasztva a gyomorsav egyszerűen lebontja, és megsemmisül. (Számos gyógyszer ezért gyomornedv-ellenálló tabletta vagy kapszula, hogy a hatóanyag túlélje ezt a rendkívül savas környezetet.) Egyébként a fenti gondolatmenetet nemcsak a kölcsönhatások miatt érdemes észben tartanunk, hanem akkor is amikor egy-egy növény csodaszerként kerül bemutatásra „tudósok bebizonyították, hogy ilyen meg olyan hatása van” alapon. A lombikban kapott eredményeket nem vonatkoztathatjuk egyből az emberi szervezetre.

Vannak olyan esetek, amikor a kölcsönhatás elméletileg megalapozott, azonban tudományos vizsgálatok nem igazolták az emberi szervezetben való kialakulását, ettől függetlenül célszerű számolni vele. Egy egyszerű példa, amikor egy vény nélkül kapható, macskagyökeret tartalmazó készítmény nyugtató, altató hatása hozzáadódik az egyébként szedett receptköteles altatókéhoz. Ugyanezt várhatjuk a szennatea és egy hashajtó tabletta esetében, vagy egy hurutoldó kapszula és zsályatea együttes alkalmazásakor, és még lehetne folytatni a sort. Ezekben az esetekben nem végeztek vizsgálatokat, hogy valóban létrejön-e a kölcsönhatás, illetve milyen mértékben erősíti az egyik szer a másikat. Ettől függetlenül balgaság volna ezeket figyelmen kívül hagyni.

A lista végén említhetjük azokat a kölcsönhatásokat, amelyek nem csak elméletileg lehetségesek, és nemcsak speciális laboratóriumi körülmények között jönnek létre, hanem klinikai vizsgálatok alkalmával embereken is igazolták. Ide sorolható a korábban említett cserzőanyagok esete, amelyek megkötnek számos gyógyszermolekulát. Az orbáncfűnél is körültekintően kell eljárnunk, mert jó pár gyógyszer (epilepszia-ellenes szerek, véralvadásgátlók, fogamzásgátlók) vérszintjét csökkenti. Könnyen belátható, hogy ez utóbbi esetek következménye egyáltalán nem elhanyagolható. Ugyancsak népszerűek napjainkban a fokhagymatartalmú készítmények fogyasztása, illetve számos fokhagymát tartalmazó csodaszer receptje kering az interneten. Azt azonban kevesen tudják, hogy a fokhagyma (akárcsak a páfrányfenyő [ginkgo biloba] és a nagytermésű áfonya) nyújtja a véralvadási időt, ezáltal fokozva a véralvadásgátlók hatását, illetve önmagában is nagyon kellemetlen következményekhez vezethet, mondjuk egy műtéti beavatkozás esetén. Éppen ezért célszerű műtétek előtt egy héttel minden növényi készítmény alkalmazását felfüggeszteni a lehetséges komplikációk elkerülése végett. Lehetne folytatni a felsorolást, de úgy vélem ez alapján is látható, hogy nem lehet szó nélkül hagyni a gyógynövényeket, illetve a manapság rendkívül népszerű étrend-kiegészítőket, amelyek nagy része más-más növényi anyagokat tartalmaz, ráadásul legtöbbször tömény kivonat formájában.

A fentiek alapján egyértelmű, hogy a növények alkalmazása pontosan ugyanannyi odafigyelést és utánajárást igényel, mint bármely gyógyszeres kezelés. Különösen igaz ez májkárosodottak, vesebetegek, vagy várandós kismamák esetében, amikor is az egyes anyagok szervezeten belüli útja eleve eltér a megszokottól. Nyilvánvaló tehát, hogy akár meglévő gyógyszeres kezelés mellé kezdenénk valami növényi szert szedni, akár a rendszeresen szedett étrend-kiegészítő mellé akarunk felíratni valamit, mindig tájékoztassuk orvosunkat, gyógyszerészünket, hogy mi az, amit használunk és ő esetleg még nem tud róla. Csak akkor adhat a szakember megfelelő tájékoztatást, ha birtokában van minden szükséges információnak.

Dr. Csapi Bence

szakgyĂłgyszerĂŠsz