Az idei Patikanap fókuszában a diabétesz gyógyítása, a szövődmények megelőzése áll. A Kórházi-Klinikai Területi Szervezet ez alkalomra készített cikkében dr. Hlavács Tündét, a Péterfy Sándor Kórház klinikai gyógyszerészét kérdezték arról, mit tehetnek a kórházi gyógyszerészek a diabéteszes betegekért, hogyan segítik az orvos munkáját a gyógyításban és a súlyos állapotok kialakulásának megelőzésben?
Dr. Hlavács Tünde egyenesen a sebészeti osztályról érkezik a kórházi gyógyszertárba. A sebészeti osztályon olyan diabéteszes betegekkel is találkozik, akik számára már csak egy lehetőség maradt: az életüket radikálisan megváltoztató műtét, a lábamputáció.
– De mi vezet idáig és hogyan lehetne ezt elkerülni?
– A kezdeti tünetek felismerése és az ellenőrzés napi rutinná válása egyszerű eljárás, mégis kulcsfontosságú a megelőzésben. A talp átvizsgálása, a lábkörmökön a gombásodás kezelése és a bőrápolás nagyon egyszerű, és – talán ezért is – sokan nem tulajdonítanak jelentőséget neki, elhanyagolják. Ide sorolnám a neuropátia korai érzékelését, felismerését is.
– Az osztályos munka során milyen tapasztalatokat gyűjtenek a kórházi gyógyszerészek a betegek attitűdjéről? Hogyan fogadják a tanácsokat, milyen a gyógyszerész-beteg kommunikáció?
– Úgy látom, hogy a betegek nyitottak és együttműködők a gyógyszeranamnézis felvétele és a gyógyszeres terápia ismertetése kapcsán, ami nem csoda, hiszen az ő egészségükről van szó. A gyógyszeres terápia teljes értékű ismerete a mi kompetenciánk, aminek birtokában – a beteghez szabva – elmondjuk, hogy mit, miért, milyen célból és hogyan kell szednie. Gondot jelent azonban az a tény, hogy csak az EESZT „lebutított verzióját” látjuk. Ugyanakkor a beszélgetések során gyakran kiderül, hogy az orvos által előírt gyógyszereket nem, vagy nem megfelelően szedik a betegek. Nehéz megtalálni a célravezető kommunikációt, pedig leginkább ezen múlik az adherencia. A gyógyszerésznek egy kicsit pszichológusnak is kellene lennie…
– Az adherencia mértékére az EESZT adatai alapján is következtetni lehetne, de úgy tűnik, hogy ezzel a lehetőséggel az orvosok sem élnek. Gondolom, a klinikai gyógyszerészek szerepe ezen a téren is megmutatkozhatna.
– Valóban. Egy tanulmányból, Pócsi István projektmunkájából idézem: „A klinikai gyógyszerészek, mint magas szintű farmakoterápiás tudással rendelkező, betegközpontú szemléletet képviselő és a mindennapokban a betegek között jelenlévő szakemberek, unikális helyet foglalnak el az egészségügy berkein belül, ugyanis lehetőségük nyílik arra, hogy részt vegyenek a betegek közvetlen gondozásában, edukációjában és a gyógyszeres terápiájuk nyomon követésében, monitorozásában.” Ehhez nem is kell semmit sem hozzátenni.
– Egyetértek. De térjünk vissza a diabéteszes betegek gyógyításához! Mit tehetnek a kórházi gyógyszerészek a gyorsabb és a teljesebb felépülés érdekében?
– A sebkezelés kiegészítő terápiájában sok lehetőség van. Például a C-vitamin, cink és arginin, valamint a magas fehérjetartalmú tartalmú tápszerek gyorsítják a sebgyógyulást, segítik a hámréteg és a kollagén képződését. A szemiesszenciális aminosavak alkalmazása hozzájárulhat a mielőbbi epitelizáció eléréséhez. Óriási jelentősége van a sebkezelésben a megfelelő fertőtlenítőszerek használatának. Sokszor csak „találomra, ami éppen a polcon van”, azokkal a szerekkel folyik a kezelés, pedig egy külföldi szakértői munkacsoport már kidolgozta a fertőzés klasszifikációját, és összehasonlító elemzést végzett a sebfertőtlenítők hatásosságáról. Ajánlásokat tettek az antiszeptikus szerek használatára a krónikus sebfertőzések megelőzésében és kezelésében. Megnézték az Octenidine , a Polihexanid , a jodofórok, az ezüst-ionok és a hipoklórsav hatásosságát, kidolgozták az ajánlott és az ellenjavallt alkalmazást. Kiderült, hogy az antiszeptikumokkal szemben nem alakul ki rezisztencia, ami jó hír, hiszen antibiotikumok helyett is lehet alkalmazni ezeket. Külön fejezet a kötszerek ügye. Ma már egy sor új termék áll rendelkezésre. Ezek közül is kiemelném az ezüsttel impregnált sebkötözőt. A felsoroltak orvostechnikai eszközöknek minősülnek, vagyis csak orvos írhatja fel őket. Mivel a vonatkozó szakirodalmat mi ismerjük a legjobban, szerintem nem lenne ördögtől való, ha a gyógyszerészek megállapíthatnák a seb állapotát, és ennek megfelelően alkalmazhatnák az említett terápiákat.
– Ez egy újabb „jogosítvány”, egy újabb kompetencia lenne a klinikai gyógyszerészek gyakorlatában.
– Valóban. Már jelenleg is óriási tudás áll rendelkezésünkre az antimikrobiális terápiáról, de ez a tudás a döntésekben csak kisebb mértékben hasznosul. Jelenleg főleg egyéni vállalkozás a „hittérítés”; elszántság és elkötelezettség dolga a tudás becsatornázása a terápiás döntéshozatalba, a gyógyításba. Nálunk azért már általános, hogy a diabéteszes lábra szakosodott orvosok támaszkodnak a klinikai gyógyszerész tudására. De nem állnék meg a döntéshozásnál, hiszen a siker a betegeken is múlik. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy szükség lenne az érdemi kommunikációra, amiből kiderülnek azok az akadályok, amelyek miatt nem érzik, hogy az ő kezükben is fontos döntések vannak. Mi többször találkozunk, és több időt töltünk a beteggel, sokszor, mint az orvosa, ezért talán jobban szót értünk velük. Ez pedig jobb megértéshez, és ezen keresztül az adherencia magasabb fokához vezet, ami a gyógyulás fontos tényezője.
Koncz Mária
