Események
Október 12-én (majd 19-én ismét) dr. Horváth Tamás elnök egyeztetésen vett részt a NEFMI államtitkáránál. A fórumokon Szócska Miklós államtitkár tájékoztatta az egészségügyi kamarák vezetőit az új kamarai törvénytervezet tartalmáról.
Ugyanezen a napon dr. Horváth Tamás a kamarai vezetői értekezleten számolt be az egyeztetésről, és ismertette a törvénytervezet egyes pontjait. Eszerint a kamarák széleskörű véleményezési és egyeztetési joggal rendelkeznek majd. Független etikai rendszert működtethetnek. Szervezhetnek továbbképzéseket, de a folyamatos továbbképzések akkreditálása nem tartozik majd feladataik közé. Horváth Tamás elmondta, hogy a tervezet jelenlegi állása szerint a működési nyilvántartások kezelését sem a kamarák végzik majd, hanem államigazgatásban marad. A kamara elnöke szerint azonban indokolt lenne a működési nyilvántartás kamarai kézbe adása, mert a Magyar Gyógyszerészi Kamara korábban is magas színvonalon és költséghatékonyan látta el ezt a feladatot. A kamara ezt a javaslatát fenntartja, annál is inkább, mert szeretné garantálni a naprakész adatokhoz való hozzájutást. A javaslat szerint az új tagok beléptetésére hatvan nap áll majd rendelkezésre; a módosított kamarai törvénynek megfelelő szervezetet pedig jövő év szeptember 31-ig kell kiépíteni.
Dr. Hankó Zoltán alelnök tájékoztatta az értekezlet résztvevőit a dohányzás elleni konferenciákról, és a szervezéshez közreműködést kért.
Október 14-én a Stabilitás Pénztárszövetség által Siófokon szervezett, "Van-e, kell-e magyar modell? Nyugdíj-, Egészségügy- és Pénztárkonferencia" című rendezvényen a kamarát dr. Bartus György alelnök képviselte. A rendezvényen aláírta a Pénztárszövetség és a Magyar Gyógyszerész Kamara stratégiaiegyüttműködéséről szóló megállapodást, továbbá a pénztárszekció ülésén előadást tartott a gyógyszertárak és az egészségpénztárak együttműködésének kérdéseiről, a továbblépés lehetőségeiről és a meglévő problémák megoldási javaslatairól.
Dr. Gara István megvált Somogy megyei elnöki tisztségétől, mivel országos felügyelőbizottsági elnökké választották, és a két pozíció összeférhetetlen volt. A Somogy megyei szervezetet Czékusné dr. Skoda Mária alelnök vezeti.
Hírek
Október 11-én felhívást adott ki a kamara a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére. Az érintett terület gyógyszerészei is összefogtak, és információval segítették a kitelepítetteket.
Október 13-án ülést tartott az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága. Szócska Miklós államtitkár egyértelmű szakmai konszenzust ígért az őszi-téli influenza-helyzet kapcsán.
Október 18-án dr. Hetényi László, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Budapesti Szervezete elnökeként levélben köszöntötte dr. Pesti Imre főpolgármester-helyettest, és támogatásáról biztosította az egészségügyi-ellátás fővárosi rendbetételében valamint a gyógyszerellátás problémáinak megoldásában.
Közzétették a parlament honlapján a gyógyszerellátás újraszabályozásával kapcsolatoskormányjelentést.
Rendezvények
Közös nevezőn - compliance, adherence a gyógyításban 2. , Budapest, október 19., MUOSZ Székház, a Medical Tribune és az Orvostovábbképző szemle kiadójának konferenciája.
XVI. Gyógyszertechnológiai és VIII. Gyógyszer az ezredfordulón Konferencia - Hotel Azur Siófok október 20-22.
A MEKISZ november 11-i konferenciája: A növényi hatóanyagok alkalmazásában rejlő lehetőségek az étrend-kiegészítő készítmények innovációjában.
Megváltozott a miskolci akkreditált, kötelező szintentartó továbbképzés időpontja. Az új időpont 2010. november 13. szombat.
Sajtószemle
Önmegbízott honmentők és fogyatkozó orvosok - Magyar Hírlap
A patikák működésének újraszabályozásáról Hankó Zoltán és Dietz Gusztávné
Fenekestül felforgatják az egészségügyet - Napi Gazdaság
Máriatövisből készítenének gyógyszert Debrecenben Cívishír
Tangyógyszertárt avattak - Magyar Hírlap
Ellenálló szuperbaktérium hamis gyógyszer miatt Patikamagazin