„1950. július 28-án reggel az ország mintegy 1200 magángyógyszertárába hívatlan vendégek érkeztek és bejelentették: az 1950. évi 25 sz. törvényerejű rendelet értelmében a gyógyszertárat azonnali hatállyal államosítják” – írta dr. Hankó Zoltán hat évvel ezelőtt, az államosítás hatvanadik évfordulóján megjelent emlékező írásában. Jelen cikkében az emlékezés mellett felveti, hogy július 28-át a gyógyszerészet gyásznapjának jelöljük ki.

„1950. július 28-án reggel az ország mintegy 1200 magángyógyszertárába hívatlan vendégek érkeztek és bejelentették: az 1950. évi 25 sz. törvényerejű rendelet értelmében a gyógyszertárat azonnali hatállyal államosítják. A háromtagú bizottságok átadták a népjóléti államtitkár által aláírt értesítést az állami kezelésbe vételről, a rolót lehúzták, a kasszát lezárták, és azonnal elkezdték az ún. „vagyonmegállapító leltárt”, amely a gyógyszerkészlet és a készpénz mellett kiterjedt a követelések és tartozások számbavételére, a berendezésre és felszerelésre, beleértve az autókat, kerékpárokat, valamint sok esetben a személyes tulajdonú tárgyakat is. A bizottságok átadtak egy másik értesítést is, amely a gyógyszertár-tulajdonos gyógyszerész további sorsáról rendelkezett, s amelyből a címzett értesült arról, hogy ezek után hol és melyik gyógyszertárban dolgozhat állami alkalmazottként, gyógyszertárvezető vagy beosztott státuszban. Korabeli visszaemlékezések szerint a megrendítő esemény ellenére a vagyonmegállapító leltárak végrehajtásában a gyógyszerészek nagy többsége együttműködő magatartást tanúsított, s az új körülmények között is igyekeztek emberi tartásukhoz és gyógyszerészi esküjükhöz méltó módon helytállni. (…)

Évtizedekig nem volt ildomos nyilvánosan beszélni az államosítás jogtalanságáról és a túlkapásokról, a rendeletben rögzített kártalanítás elmaradásáról és a személyes tragédiákról. Az államosítási dokumentumoknak a levéltárak is csupán a töredékét őrzik, s a gyógyszertári központok egy részénél sokáig fellelhető iratokat a négy és fél évtized utáni privatizátorok – mint számukra értéktelent és érdektelent – megsemmisítették. Az újabb generációk csupán néhány elkötelezett kollégánk szükségszerűen megkésett publikációiból és személyes visszaemlékezésekből tudhatnak – sajnos egyre kevesebbet – az államosítás előzményeiről, okairól, menetéről és következményeiről. Itt kell említést tenni többek között dr. Kempler Kurtról, dr. Nikolics Károlyról, dr. Ragettli Jánosról, dr. Brantner Antalról és dr. Kovács Lászlóról, akik személyesen átélt emlékeik mellett, évtizedeken keresztül szisztematikusan gyűjtötték az adatokat és visszaemlékezéseket, s mindazon gyógyszerésztörténészekről, mint pl. dr. Rádóczy Gyula és dr. Grabarits István, akik munkásságuk egy részét az államosítás kutatásának szentelték. Az ő elkötelezettségük és személyes kiállásuk nélkül ma még annyit sem tudnánk az államosításról, mint amit a késői publikációk rögzítenek, és amit a tanítványok, fiatalabb pályatársak emlékezete őriz.”

E sorokkal kezdtem hat évvel ezelőtt, az államosítás hatvanadik évfordulóján megjelent emlékező írást [1]. A fentebb megidézett gyógyszerészek, akik valamennyien őrizték és akinek csak lehetett, továbbadták a független gyógyszerészet eszményét, már valamennyien távoztak közülünk. Többségük még megélte az államosítás negyvenedik évfordulóján az első magángyógyszertárak létesítését, majd a gyógyszertári központok privatizációját. A hatvanadik évfordulón – 2010-ben –, amikor elindulhatott a liberalizáció felszámolása, már csak Grabarits Pista volt közöttünk. Azonban néhány héttel ezelőtt dr. Bayer István professzor úr, aki szintén szenvedő alanya volt az államosításnak, eddig még nem publikált személyes emlékekkel és újabb adalékokkal szolgált az államosítás okairól, lebonyolításának kegyetlenségéről és következményeiről. Az írás a Gyógyszerészet idei júliusi számában jelent meg [2].

Érdemes lehet megfontolni Bayer professzor úr javaslatát arról, hogy július 28-át nyilvánítsuk a gyógyszerészet gyásznapjává: „A mai gyógyszerészek július 28.-án évente tisztelettel emlékezzenek azokra a gyógyszertártulajdonos elődeikre, akik a proletárdiktatúra áldozataivá váltak, és akiknek a leszármazottai nem kapták vissza családi gyógyszertáraikat.” Az ezzel kapcsolatos kezdeményezésre a kamara soron következő elnökségi ülésén kerülhet sor.

A hatvanhatodik évforduló megfelelő alkalom lehet arra, hogy július 28-át a gyógyszerészet gyásznapjának jelöljük ki, hiszen kétharmad évszázad után ennek az évnek a végén nyílik lehetőség arra, hogy a gyógyszerészet szakmailag és egzisztenciálisan újra független polgári hivatássá váljék. Az elnyomatásról csak a függetlenségét visszanyert közösség tud méltósággal megemlékezni! És a gyógyszertárat működtető gazdasági társaságokban a többségi gyógyszerészi tulajdon megteremtése lezárhatja azt a több mint negyedszázados rendszerváltó időszakot is, amely negyven év kommunista irányítás után 1990-ben kezdődött. Óriási cikkcakkok után élhetjük meg azt, amit hivatásunk korabeli gyakorlói az államosítást megelőzően a gyógyszerészet természetes velejárójának tudhattak.

Húsz évvel ezelőtt az államtól, idén végre a befektetőktől válhatunk függetlenné! Hatvanhat évvel ezelőtt államosított, de a függetlenség ethoszát megőrző elődeinknek ezt üzenhetjük a mából. 

Budapest, 2016. jĂşlius 28.

Dr. HankĂł ZoltĂĄn

[1]  http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100804amit_ero_es_hatalom_elvesz

[2] GyĂłgyszerĂŠszet 60, 420-423 (2016)
     A cikk ide kattintva olvasható.