Kazay Endre halálának 100. évfordulója alkalmából jubileumi megemlékezést tartott a Vértesacsai Kazay Gyógyszerészeti Alapítvány október 28-án a nagyközség gyógyszertárában, majd a temetőben.

 A megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd dr. Joó Kristóf, az alapítvány kuratóriumi elnöke és Kovács Zoltán polgármester köszöntötte a résztvevőket. Kovács Zoltán kiemelte, hogy település méltán lehet büszke a polihisztorra, aki miatt a település országszerte ismert lett. Tessely Zoltán országgyűlési képviselő beszédében Kazay örökségének megőrzésének fontosságára helyezte a hangsúlyt. A szakma nevében megemlékezésen részt vett El Koulali Zakariás országos tisztifőgyógyszerész és dr. Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke, akik méltatták Kazay Endre munkásságát. A Kazay család nevében Kazay Ádám ötödéves orvostanhallgató beszélt, végül az alapítvány nevében dr. Hollósi Zoltán gyógyszerész egészítette ki az elhangzottakat. A Kazay emlékszoba és egy kiállítás megtekintése után a résztvevők közösen megkoszorúzták Kazay Endre sírját a vértesacsai temetőben.

(-)

(Fotó: Tihanyi Tamás)

Dr. Hankó Zoltán a megemlékezésen elhangzott beszéde

Néhány gondolat Kazay Endre halálának 100. évfordulóján

 „Carpe diem!” Élj a mának, és ne törődj se a tegnappal, se a holnappal! Valósítsd meg önmagad, és ne törődj másokkal! Mindent szabad, csak rajta ne kapjanak! A nyilvánvaló önérdek értékként jeleníti meg magát és eredményes érvényesítése a siker szinonimájává vált. Napi tapasztalat, hogy ami a tiéd az nem az enyém, de megkívántam, hát elveszem. Egy valamikor teocentrikus, szakrális világból a geo-, majd heliocentrikus világképen át így jutottunk el az egocentrizmus kiteljesedéséig.

A „carpe diem” filozófiájának és a haszonelvű életvitelnek nincs szüksége a tegnapra és nincs szüksége példaképekre. És mégis, egyszer csak megkeres néhány fiatal és azt mondja, hogy száz éve halt meg Kazay Endre és meg szeretnénk róla emlékezni. Ez nekem nemcsak azt jelenti, hogy emlékezni akarnak a múltra, hanem szükségük van példaképekre. Példaképekre, akik ugyan más korban és más körülmények között éltek, és bizonyára sok mindenről másként is gondolkodtak, mégis igazodási pontként lehet rájuk tekinteni. Ez jutott eszembe, amikor a fiatalok elmondták, hogy Kazay Endre halálának 100 éves évfordulóján, a munkássága és hagyatéka gondozását vállaló alapítvány fiatal vezetőiként tisztelegni szeretnének nagy elődünk emléke előtt.

Azon szerencsések közé tartozom, akiknek az átlag gyógyszerésznél többet és többször volt lehetőségük Kazay Endre életére visszatekintő és munkásságát méltató írásokat és tanulmányokat szerkesztőként gondozni, sőt több alkalommal eredetiben is olvasni a tanulmányait. Azt gondolom, hogy az itt jelenlévők is legalább annyit tudnak az életéről és munkásságáról, mint én, sőt! Ezért nem szeretném sem az élettörténetét, sem a munkásságát ismertetni, ez nem az én tisztem. Büszkék lehetünk rá, mert magyar volt ő is mint mi, és gyógyszerész volt ő is, mint mi. Egy jobb sorsra érdemes nemzet tagjaként, egy megbecsült hivatás jobb sorsra érdemes tagjaként élt. Ha példaképeket keresünk, márpedig Kazay Endrét annak tartjuk, akkor arra kell fókuszálnunk, hogy ma, száz évvel a halála után magyarként és gyógyszerészként miért és milyen módon tudunk rá példaként tekinteni. Engedjétek meg, hogy három szempontra hívjam fel a figyelmet.

Kazay Endrére úgy tekintünk, mint az utolsó polihisztor gyógyszerészre. Rendkívül széles látókörű, folyamatosan megújulni kész és képes tudós volt, aki képes volt jól értelmezni a világot és feltárni rejtett törvényszerűségeit. Adatokat gyűjtött, rendszerezett, kísérleteket végzett, könyveket írt, tanulmányokat jelentetett meg. Foglalkozott kémiával, technológiával, csillagászattal, antropológiával, remek gyakorlati és elméleti szakember volt, vezetett gyógyszertárat, gondozott betegeket. Fantasztikus életmű! Mai körülményeink hajlamossá tesznek, sőt késztetnek arra, hogy szakmai életünkben specializálódjunk, és csak azzal foglalkozzunk, ami a mindennapi munkavégzéshez szükséges. Azonban gyógyszerészként nemcsak a gyógyszereket és hatásaikat kellene ismernünk, és nem elégedhetünk meg azzal sem, hogy a gyógyszeralkalmazás szakértői vagyunk. Sőt még az sem elég, ha a gyógyszertárunkat jól vezetjük. Szükségünk van arra, hogy értsük, megértsük és értelmezni tudjuk a minket körülvevő világot és folyamatokat. Szükségünk van arra, hogy hivatásunk természettudományos szemléletével rendelkezzünk és bővülő ismeretanyagával tisztában legyünk. Szükségünk van arra, hogy értsük azokat a politikai-társadalmi-gazdasági folyamatokat, amelyek a tágabb környezetünket meghatározzák. Szükségünk van arra, hogy értsük és ismerjük az egészségügy fejlődési irányait. És szükségünk van arra is, hogy betegeink egészségi és szociális helyzetét, frusztrációját és szorongásait is meg tudjuk érteni. Ők nem terméket vásárolnak, hanem problémáik megoldását várják tőlünk. De ezen ismeretek és készségek hiányában sem a magunk, sem a betegeink problémáit nem tudjuk megoldani. Teilhard de Chardin a világhírű teológus és természettudós egy mondása jut eszembe: „Kevésbé fáradságos megoldani a problémákat, mint együtt élni velük.” Úgy, ahogy – teszem hozzá – Kazay Endre is a felismert problémák megoldására törekedett.

Mivel kamarai munkámban és magánemberként is az egyik fontos szempontnak tartom, hogy döntéseinkben szabadok és függetlenek legyünk, tehát saját elhatározásból tegyük a jót és ne tegyük a rosszat, számomra Kazay Endre gyakorló gyógyszerészi tevékenységének másik példamutató eleme a szakmai és egzisztenciális függetlenségre törekvés. Az a szívós küzdelem, ahogy egy szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező fiatal gyógyszerészsegédből tirocinális gyógyszerész lett, majd gyógyszertárat tulajdonló szakemberré vált, ma is példa lehetne sok bátortalan kollégánknak. Lett volna, sőt volt is lehetősége olyan állások betöltésére, amelyek társadalmi reputációja nagyobb volt, mint egy falusi gyógyszertár tulajdonlása és vezetése. Mégis ez utóbbi, a szabadság és függetlenség mellett döntött. A pályáját meghatározó döntéseiben az önállóságra és függetlenségre való törekvés igazolódik vissza.

És végül a harmadik jellemzője Kazay Endrének, amelyet ma ki szeretnék emelni, hogy gyógyszerészi tevékenységét segítő hivatásként élte meg. Az általam megismert dokumentumok szerint mindig a betegei érdekeit tekintette elsődlegesnek, sőt még a halálos ágyáról is ellátta őket. A gyógyszerészet – legalábbis a gyakorló gyógyszerészet – egyszerre tartozik a gazdálkodó és a segítő hivatások közé. A gyógyszernek nemcsak gyógyító ereje van, hanem anyagi értéket is képvisel. Így hát minden korok gyógyszerészének kisértés, hogy a gazdasági és az egészségügyi szempontok közötti szükséges egyensúlyt önérdekkövető módon értelmezze. És ezt a kísértést nem szabad szabadjára engedni.

Ahhoz tehát, hogy a gyógyszerészet célja és értelme a mindennapok gyakorlatában kiteljesedjék, szükséges, de nem elégséges minden tudással felvérteződni. Szükséges, de nem elégséges akarni és kiteljesíteni szakmai és egzisztenciális függetlenségünket. A szakmánkat hivatásként kell megélnünk, amelynek lényege, hogy szeretjük a betegeinket. A szeretet ebben a viszonyrendszerben a másikért vállalt felelősség. Felelősök vagyunk értük és a javukat akarjuk. Felelőssé a felelősség akarása tesz.

Ha ezeket a szempontokat el tudjuk fogadni, mindenkinek jó szívvel ajánlom példaképnek Kazay Endrét, akire ma emlékezünk.