Események
Vezetői értekezlet
Szeptember 6-án vezetői értekezletet tartottak a kamarában, amelyen a megyei szervezetek elnökségével kibővített elnökségi ülést készítették elő; ezt követően pedig a különféle, a gyógyszerellátásban működő szervezeteknek a Gyógyszer-gazdaságossági törvény módosításával kapcsolatos, eddigi állásfoglalásait értékelték. Az értekezleten döntés született arról, hogy a kamara kéri a minisztérium (NEFMI) h. államtitkárától a törvény módosításával kapcsolatos észrevételek, javaslatok beküldési határidejének módosítását, mivel a kamara területi szervezetének elnökségeivel csak az eredeti határidőt követő napon lehetséges konzultálni a témáról. Az MGYK kérését dr. Cserháti Péter h. államtitkár elfogadta.
A megbeszélésen áttekintették az aktuális hét addigi és várható sajtóeseményeit is.
Életpályamodell az egészségügyben
A NEFMI az "egészségügyben dolgozók életpályamodelljének kidolgozása" témában hívott össze megbeszélést, amelyen az MGYK-t dr. Horváth-Sziklai Attila országos ügyviteli vezető képviselte. dr. Páva Hanna helyettes államtitkár ismertette a tervezett jogalkotási programot és kérte, hogy a szakmai szervezetek a saját szakterületükre vonatkozó írásos elképzelésüket küldjék meg.
A Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság augusztusi ülésén történt
A Gyógyszerészi Gondozás Szakmai Bizottság augusztus 23-án tartotta meg szokásos, havi ülését. Ezen elhangzott, hogy a közösen létrehozandó non-profit Kft. társasági szerződésének aláírása augusztus végén, szeptember elején megtörténik. Az asztma, allergia, COPD protokollt - az ülésen ismertetett végleges javításokat, módosításokat követően - továbbítják a Szakmai Kollégium felé. A Bizottság áttekinti, aktualizálja a Metabolikus Szindróma Zöld Könyvet, valamint előkészíti a switch-ekre vonatkozó protokollt. A Bizottság megállapodott abban, hogy a következő ülésre egy találkozót hív össze - a gyógyszertári rendszergazdák jelenlétében - az egységes számítógépes rendszer kialakítása érdekében.
A Bizottság véglegesítette a 2011. első félév továbbképzéseinek listáját.
Dr. Hankó Balázs megnövekedett feladatai miatt kérte bizottsági tagsága és a szakmai titkári teendői alól való felmentését, melyet a bizottság tudomásul vett. A szakmai titkári teendőket a továbbiakban dr. Horváth-Sziklai Attila látja el.
Megbeszélés a MOSZ székházában a gyógyszerpiaci szereplőkkel
A MOSZ elnökének meghívására az újraszabályozással kapcsolatos szervezeti álláspontokat tekintették át résztvevők szeptember 9-én.
XX. Országos Gyógyszertári Asszisztensképző Továbbképző
Előadói Vándorserleg Verseny
A kétévente megrendezésre kerülő verseny helyszíne idén Cegléd volt, a szervező bizottságot, pedig az OGYI adta, arra való tekintettel, hogy az előző verseny győztes az OGYI munkatársa volt. A rendezvény egyik mottója volt: Az OGYI másképp. Az MGYK-t az országos ügyviteli vezető képviselte. Országos Gyógyszertári Asszisztens Továbbképző Előadói Vándorserleg Versenyt.
Hírek
A gyógyszerellátás újraszabályozásával kapcsolatos, aktuális kérdések megvitatására az elnök összehívta a megyei szervezetek elnökségével kibővített elnökségi ülést. A fórumra szeptember 14-én kerül sor.
Szeptember 25-én rendkívüli küldöttközgyűlés 10 órai kezdettel a Budapest Műszaki és gazdaságtudományi Egyetem Dísztermében.
Sajtótájékoztatót tartott szeptember 7-én a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége.
A tájékoztatón a Magyar Gyógyszerészi Kamara célkitűzéseivel vitatkoztak a szervezet képviselői: Kóródi Karolina, Kinics László, Béres István (Alma patikák) és Burián István (Csillag patikák). A téma a gyógyszertárak tulajdonosi struktúrája és a marketing gyakorlata volt.
A sajtóanyag a kamara (zárt) honlapján olvasható:
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100909a halozati gyogyszertarak szovetsegenek kozlemenye
Sajtószemle rovatunkban számos írást talál a sajtótájékoztatóról:
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910szuk erdekek vezerlik a gyogyszereszkamarat - napi gazdasag
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910kinics_laszlo__hgysz__a_gazdasagi_radioban delutani_monitor
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910szuk erdekek vezerlik a gyogyszereszkamarat - napi gazdasag
A Magyar Gyógyszerészi Kamara álláspontját közleményben fejtette ki:
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100909a magyar gyogyszereszi kamara kozlemenye
A Magyar Nemzet c. napilapban hír jelenet meg az Avandia nem kívánatos mellékhatásairól és Nagy-Britanniában való betiltásáról.
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100907infarktust idezhet elo a vercukorszint-csokkento - magyar nemzet
A cikkre a GlaxoSmithKline reagált, és részben cáfolta az állításokat.
http://www.mgyk.hu/admin/data/file/378 avandia.pdf
Rendezvények
Szeptember 17-én az MGYT Gyógynövény Szakosztályának előadóülése
http://www.mgyk.hu/new/index.php?id=20100831mgyt gyogynoveny szakosztaly - eloadoules 2010 szeptember 17
Szeptember 18-án Nikolics Emlékülés - 100 éves az "Arany Kígyó Gyógyszertár", tudományos konferencia Sopronban
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100319nikolics emlekules - 100 eves az arany kigyo gyogyszertar tudomanyos konferencia sopronban
Szeptember 29-én III. Budapesti Gyógyszerész Nap - Budapest,
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100804iii budapesti gyogyszeresz nap -_budapest szeptember 29
Szeptember 29-én Gyógyuló egészségügy - Az egészségpolitika új irányai c. konferencia. Napi Gazdaság, Budapest
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100812gyogyulo egeszsegugy - az egeszsegpolitika uj iranyai c konferencia napi gazdasag 2010 szeptember_29 budapest
Sajtószemle
Gyógyszertár-filozófia
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100913gyogyszertar-filozofia
Új gyógyszer a szívroham kezelésére Index
http://index.hu/tudomany/biotech/2010/09/13/uj gyogyszer a szivroham kezelesere
Gyógyszertől lettek rosszul a lenti gyerekek
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100913gyogyszertol lettek rosszul a lenti gyerekek - magyar hirlap
Kinics László (HGYSZ) a Gazdasági Rádióban
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910kinics laszlo hgysz a gazdasagi radioban delutani monitor
Hogyan lesz valamiből gyógyszer - Házipatika
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910hogyan lesz valamibol gyogyszer - hazipatika
Várfalon az egészségügy Népszabadság
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910varfalon az egeszsegugy - nepszabadsag
Csontváz a laboratóriumban (az ÁNTSZ-laborok privatizációjáról) - Heti Válasz
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910csontvaz a laboratoriumban az antsz-laborok privatizaciojarol - heti valasz
Közös gyógyszerbeszerzésre, szűkülő menedzsmentjogra számíthatnak a kórházak - Világgazdaság
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100910szuk erdekek vezerlik a gyogyszereszkamarat - napi gazdasag
Közfeladatot látnak el az egészségügyben dolgozók - MR 180 perc
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100906kozfeladatot latnak el az egeszsegugyben dolgozok - mr 180 perc
Hétfőn a gázpedálra lép a parlamenti bizottság - Magyar Hírlap
http://www.mgyk.hu/index.php?id=20100906hetfon a gazpedalra lep a parlamenti bizottsag - magyar hirlap