Ma már mindenkinek világos, hogy a szocialista szabad demokrata kormányzás egyik legnagyobb vesztese az egészségügy, de az is jól látható, hogy az egészségügy liberalizálási kísérleteibe bukott bele a neoliberális politikai elit is. Az elmúlt évek permanens ámokfutásának csupán egy-egy állomása volt a kórházi kapacitástörvény (amelybe emberek haltak bele), az egészségbiztosítás meghiúsított privatizációja, a népszavazással visszavont vizitdíj és a kórházi napidíj. A botránykrónika legújabb állomása a HospInvest bukása és a várólisták által gerjesztett korrupciós hullám. Nincs mivel dicsekedni, de ha mégis sikerekről akarnak beszélni a kormányoldal egészségpolitikusai, a gyógyszerpiac liberalizációját emlegetik.
Olvasom az Európai Bíróság májusi ítéletét az olasz és a német patikapiaci szabályozásról, amely szerint az elégségesnél is több indok van arra, hogy a gyógyszertárak működtetését gyógyszerészeknek tartsák fenn. A betegnek ugyanis nem az a jó, ha egy zöldséges vagy egy bank irányítja a patikát, hanem az, ha a gyógyszerész szakmailag független, hiszen tőle kap tájékoztatást, és garanciát is csak ő tud nyújtani.
Olvasom a bíróság ítéletében, hogy a beteg a patikustól remélheti a takarékoskodást is, mert erre predesztinálja "a szakmai képzettsége, a tapasztalata és a betegért viselt felelőssége". A patikust a beteg szolgálatára kötelezi az esküje, miközben a tulajdonos a haszonszerzést részesíti előnyben. Olvasom, hogy a szükségtelenül vagy nem megfelelően használt gyógyszerek egészségkárosodást okoznak, sőt az indokolatlan gyógyszer-értékesítés a szűkösen rendelkezésre álló közforrások pazarlásával is jár. És olvasom azt is, hogy kockázatos, ha a gyógyszergyárak és a nagykereskedők patikát működtetnek, mert saját termékeik forgalmáért nyomás alá helyezhetik az alkalmazott gyógyszerészt. Az uniós bíróság úgyszólván mindenben a fordítottját állapítja meg annak, amit a magyar kormányzati egészségpolitika az elmúlt években képviselt.
Olvasom az ítéletet, és azon gondolkodom, hogy a jogállamiságért korábban tűzbe menő szabad demokraták egészségügyi minisztere a patikapiac liberalizációjakor hogyan hivatkozhatott uniós kötelezettségre - közel három évvel a bírósági eljárás befejezése előtt? Olvasom az ítéletet, és azon csodálkozom, hogyan kerülhette el az emberi jogokra egyébként oly érzékeny szabad demokrata és szocialista politikusok figyelmét, hogy az uniós alapszerződés által oltalmazott javak és védett értékek között az első helyen nem a szabadpiac, hanem az emberi egészség és élet védelme áll. S ha így van, az államnak joga - és teszem hozzá, hogy kötelessége is! - olyan szabályokat alkotni, amelyek a betegeket szolgálják és nem a befektetők piaci sikereit segítik.
Olvasom az ítéletet, és azon töprengek: a tudásra és a szakértelemre mindig kényes ballib agytröszt miért nem az arra hivatott szakemberektől várta a kistelepülések gyógyszerellátásának megoldását, vagy a patikai szolgáltatások minőségi javítását? És ha az uniós bíróság is tisztában van azzal, hogy a liberalizált közszolgáltatások esetén nincs semmi garancia arra, hogy a befektetők ragaszkodnak a szakmai szabályok betartásához, vajon miként gondolhatta Molnár Lajos és baráti köre, hogy a hivatásetikai rendszer következmények nélkül szétverhető?
Olvasom az ítéletet, és nem tudom, mi kell még ahhoz, hogy az időközben magukra hagyott szocialisták belássák: rossz útra tévedtek. Nem a bíróság ítélete volt az első figyelmeztető jel. Ahogy szinte minden mondat válasz egy-egy liberális hazugságra, úgy igazolják vissza a korábbi félelmeinket a patikapiac mai történései. Sorra nyílnak az újnál is újabb gyógyszertárak, a betegek mégis patikáról patikára járva keresik a gyógyszereiket. A drága orvosság készletezése most nem éri meg, a helyben készítendő olcsó gyógyszerhez pedig "hiányzik az alapanyag". Élelmes befektetők (olykor önkormányzati segítséggel) rendelőt építenek gyógyszertárral, hogy aztán az orvos - a bérleti díj fejében? - a beteggel küldje a patikába a receptet. Az elmúlt három évben úgyszólván minden az új gyógyszertárak nyitásáról szólt, ahogy azonban fogynak a jó helyek, megkezdődött egymás kiszorítása. Az egyik patikaláncban autót sorsolnak, ha ott váltom ki a receptet. Egy másikban a nagykereskedő akciós gyógyszerét kínálják leárazva, a harmadikban pedig egy ismeretlen alapítvány támogat receptenként száz forinttal. Adják-veszik a gyógyszertárakat a patikusokkal együtt - ahogy az egyik kárvallott fogalmazott -, "mint egy zsák krumplit". A beteg üdve pedig senkit nem érdekel.
Emlékszem, hogy tavaly októberben - az egészségügyi salátatörvény vitája idején - egy nagygyűlésen a jó nevű szocialista képviselőtársam azzal nyugtatgatta a több száz felhevült gyógyszerészt, hogy látják a bajt és korrigálni fognak. A korrekció - állítólag a liberálisok vétója miatt - elmaradt, sőt a szocialisták még a saját javaslataikat is leszavazták. Év elején az egészségügyi bizottságban súlyos szakmai és etikai problémákat tártak fel, offshore cégek térnyeréséről és visszaélésekről számoltak be a kamara képviselői. Általános volt a megrökönyödés, mégsem történt semmi. Május óta uniós papírunk is van arról, amiről nap mint nap meggyőződhetünk saját szemmel is. A kormány első reakciója a bírósági ítéletre mégis az volt, hogy nincs jogalkotási kényszer. Majd az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó napján, amikor már minden lehetőség elszállt a régen ígért gyors korrekcióra, egy interpellációra úgy válaszolt az egészségügyi miniszter, hogy elkezdte a tárgyalásokat a kamarával. A hírek szerint a megegyezést azonban megint nem a gyógyszerészek képviselőivel keresi, hanem a liberálisok jóváhagyását várja. Várhatja! Ébresztő, uraim! Nem kell tovább a liberálisok kegyét keresni! Nem lehet tovább a piac mindenhatóságát remélni! Nem szabad tovább a hatalomhoz ragaszkodni! Korrigálni kell. Vagy ha ez nem megy, félre kell állni. Ezt kívánja a tisztesség és a betegek érdeke. Amiről most újból kimondatott, hogy mindenek felett áll!