Az elmúlt hónapokban valamelyest mérséklődni látszik a patika-alapítási láz, amiben a jobb helyek elfogyása mellett a gazdasági válságnak és a nagykereskedők drasztikusan megnőtt patikai kintlévőségeinek is jelentős szerepe van. Hankó Zoltán alelnök nyilatkozott a pharmanet.hu-nak.
A mai elvárások és jövedelmezőségi viszonyok között hosszabb távon 2000-2100 patikánál többet biztosan nem bír el a rendszer. Viszont egyre inkább előtérbe kerülnek az egymás kiszorítását célzó technikák és az olyan agresszív marketing eszközök használata, amelyek eddig nem voltak jellemzők az ágazatra.
A szakemberek szerint 2000-2100 patikánál többre nincs szüksége az országnak. Egyetért Ön ezzel az állítással? - kérdezem Hankó Zoltánt.
-Ha megkérdezné az embereket, hogy szükség van-e több gyógyszertárra, bizonyára sokan igennel válaszolnának még a jelenlegi helyzetben is. Hiszen vannak kistelepülések, ahol csak egy fiók- vagy kézigyógyszertár működik, és nyilván vannak olyan városrészek is, ahol a helyi lakosok el tudnának képzelni még további gyógyszertárakat is. Ha viszont a gyógyszertárakkal szembeni elvárásokat összegezné a lakosság körében és megkérdezné, hogy ezek megvalósítására mennyit áldozna jó szívvel a magyar társadalom, nem vagyok biztos abban, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb összeg lenne a felmérés eredménye. Emiatt engedje meg, hogy a kérdésére válaszolva ne az új gyógyszertárak iránti szükségletről, hanem Magyarország gyógyszertár-eltartó képességéről beszéljünk, azaz arról, hogy a gyógyszerellátó rendszer működtetésére fordított források hány gyógyszertár működéséhez elégségesek?
Az ország gyógyszertár-eltartó képessége - ha a gyógyszerforgalom nagyságát és megoszlását, valamint az adózási feltételeket lényegében adottnak vesszük - több tényezőtől függ. Így például a piac szabályozásától és a verseny nagyságától. Közismert tézis, hogy a verseny árleszorító hatású, ugyanakkor az is köztudott, hogy a piaci kockázatot a szereplők rendszerint az áraikban igyekeznek érvényesíteni. Nagyobb piaci kockázat esetén magasabb nyereséghányadot próbálnak elérni, az alacsony kockázatú ágazatokban viszont általában szerényebb a jövedelmezőség, arra azonban biztosan lehet számítani. Fontos költségbefolyásoló tényező a gyógyszerbiztonság érvényesítése és az is, hogy milyen garanciális elemeket igényel a társadalom a minőség biztosításáért. Úgyszintén lényeges a hozzáférési esélyegyenlőség elvárt mértéke és a patikai szolgáltatások elérhetőségével szemben támasztott térbeli és időbeli igény. Befolyásolják a választ a megkövetelt személyi és tárgyi feltételek, a támogatások elszámolásának technikája és ütemezése és sok olyan egyéb kérdés, ami a gyógyszertárak kiadásaira hatással van.
A közelmúltban gyógyszerész és közgazdász barátaimmal részletesen elemeztük a kialakult helyzetet és azt állapítottuk meg, hogy a mai elvárások és jövedelmezőségi viszonyok között hosszabb távon 2000-2100 patikánál többet biztosan nem bír el a rendszer. Ha ennél több gyógyszertárra van szükség, vagy a patikaműködtetésre szánt forrásokat kell megnövelni, vagy a patikákkal szembeni elvárásokat kellene lejjebb szállítani, különben súlyos ellátási, minőségi és etikai konfliktusokkal kell számolni. Az elvárások csökkentése szerintem vállalhatatlan irány.
- Az ÁNTSZ adatai szerint, míg 2007. január 1-jén 1940 működési engedéllyel rendelkező gyógyszertár volt az országban, idén júliusban a számuk elérte a 2387-et. Ön szerint növekedni fog még ez a szám, vagy már inkább csökkenő tendencia figyelhető majd meg?
- Az új gyógyszertárak létesítésének és bezárásának egyenlege szintén több tényezőtől függ. Abban, hogy ma ennyi a gyógyszertár, a piacra lépési korlátok szinte teljes körű megszűntetésének van a legnagyobb a szerepe. Ebben élen járt a kormány, amikor az Országgyűléssel elfogadtatta a gyógyszer-gazdaságossági törvényt és olyan patikalétesítési szabályokat alkotott, amelyek szinte teljes mértékben lebontották a korábbi jogi korlátokat. De jelentős tényezőnek tartom a gyógyszer-nagykereskedők piaci stratégiáját is, hiszen az új gyógyszertáraknak olyan kedvezményes készletfeltöltési és szállítási feltételeket kínáltak, hogy azzal a piacra lépés gazdasági korlátjai is minimalizálódtak. Sőt az új patikáknak az így biztosított kedvező likviditási helyzete a piacon maradásért folyó versenyben is előnyöket biztosított. Sajnos a nagykereskedők a saját piaci részesedésük növelését célzó üzleti stratégiával, a régi stabil üzleti partnereik működését nehezítik meg.
A jelenlegi feltételek mellett hosszabb távon a gyógyszertárak számának a csökkenése várható. Elsősorban egészségpolitikai döntések függvénye, hogy ez a folyamat milyen gyors lesz, hány gyógyszertárat érint és milyen szereplőket fog elsősorban sújtani. Ha viszont a közvetlenül előttünk álló időszak várható patikaalapítási trendjét próbáljuk megjósolni, azt kellene tudni, hogy idén ősszel lesznek-e olyan törvénymódosítások, amelyek az új szereplők piacra lépését megnehezítik, illetve érdemben változtatnak-e a nagykereskedők az elmúlt évek üzleti stratégiáján. Mindkettőben reménykedem. A kormánynak ugyanis látnia kell, hogy nem hozott érdemi hozzáférhetőség-javulást a liberalizáció és folyamatosan növekvő feszültségek vannak a rendszerben, amit előbb-utóbb kezelnie kell. A nagykereskedők pedig több új gyógyszertárlánccal is megégették magukat, ezért a tulajdonosaiknak el kell gondolkodni azon, hogy a piaci részesedés növelését célzó eddigi üzleti stratégiával együtt járó kockázatot szabad-e továbbra is vállalniuk. Az elmúlt hónapokban valamelyest mérséklődni látszik a patika-alapítási láz, amiben a jobb helyek elfogyása mellett a gazdasági válságnak és a nagykereskedők drasztikusan megnőtt patikai kintlévőségeinek is bizonyára szerepe van. Viszont egyre inkább előtérbe kerülnek az egymás kiszorítását célzó technikák és az olyan agresszív marketing eszközök használata, amelyek eddig nem voltak jellemzők az ágazatra. Ha egyébként a cégbírósági bejegyzések szerint a patikalapítási hullám mérséklődni látszik is, ez nem jelenti azt, hogy a meglévőknél a tulajdonosi struktúra átalakulása ne folytatódna tovább.
- A kialakult versenyben a régi, családi vállalkozásként működő gyógyszertárak vannak egyértelmű hátrányban, hiszen nem tudnak akkora tőkeerőt mobilizálni, mint például a gyógyszer-nagykereskedők. Hogyan lehetne rajtuk segíteni?
- A kérdésben kimondatlanul is benne rejlik, hogy a családi tulajdonú gyógyszertáraknak a talpon maradásért jórészt a nagykereskedők érdekkörébe tartozó gyógyszertárakkal kell megküzdeniük, illetve elsősorban a nagykereskedők kiskereskedelmi terjeszkedésével szemben kell az integritásukat biztosítani. Azonban szeretném remélni, hogy ennél árnyaltabb folyamatok várnak ránk. Kétségtelen, hogy a gyógyszertár-láncok esetében a közgazdászok előszeretettel beszélnek méretgazdaságossági előnyökről és az is nyilvánvaló, hogy egy sok gyógyszertárból álló lánc kedvezőbb beszállítói feltételek elérésére lehet képes, mint egy önálló gyógyszertár. Az is a láncok malmára hajtja a vizet, hogy az önálló családi gyógyszertárban a személyi jogos gyógyszerésznek úgyszólván mindenhez kell értenie, a láncok esetében viszont bizonyos feladatok végzésére specialisták állhatnak rendelkezésre. Tény ugyanakkor az is, hogy a láncok esetében olyan költségek is felmerülnek, amelyekkel a régóta működő családi gyógyszertárnak nem kell számolnia és nagy felhajtó erőt jelent, ha egy egzisztenciavállalkozás működőképességének a megőrzése a tét. Az önálló gyógyszertárak is egyre hatékonyabban vesznek részt különböző együttműködésekben.
Vannak azonban a szigorúan vett üzemgazdasági és versenypiaci szempontok mellett egyéb tényezők is, amelyeket figyelembe kell venni. Egy korábbi beszélgetésünkben már szóba került az uniós bíróság gyógyszerpiaci szabályozással kapcsolatos májusi ítélete. Ebben a bíróság kimondja, hogy súlyos közegészségügyi kockázatot hordoz, ha a lakossági gyógyszerellátás tulajdonosi irányítása gyógyszergyártással vagy gyógyszerforgalmazással foglalkozó gazdasági társaságok kezébe kerül. Ezért helybenhagyta azt az olasz szabályozást, amely kizárja a gyógyszergyárak, nagykereskedők és orvosok tulajdonosi jelenlétét a gyógyszertárakban. E mellett az olasz kormányon kívül több nagy tekintélyű uniós tagállam is kiállt, ahol a piacgazdaságot nem most tanulják sem a politikusok, sem a piaci szereplők. Előbb-utóbb a Magyar Köztársaság felelős kormányának is be kell látnia, hogy össztársadalmi érdek, hogy a gyógyszertárat szakmailag és egzisztenciálisan független gyógyszerész irányítsa.
Tisztában vagyok azzal, hogy az uniós bíróság imént idézett döntése nem keletkeztetett klasszikus jogalkotási kényszert. Ha viszont már liberális politikusok is bocsánatot kérnek a magyar társadalomtól azért a kártételért, amit a neoliberális dogmák doktriner érvényesítése okozott, előbb-utóbb el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor a megvilágosodás a jogalkotásban is érvényesül. Legelsősorban tehát olyan politikai döntésekre van szükség, amelyek megerősítik a gyógyszerészi kompetenciákat a gyógyszertár-működtetésben és kizárják annak a lehetőségét, hogy néhány éven belül a magyarországi gyógyszerellátás norvég mintára szerveződjön, ahol néhány nagykereskedő tulajdonolja a patikákat. Meggyőződésem egyébként, hogy stabil piaci feltételek esetén a nagykereskedőknek is fűződhet érdeke ehhez, mert nem kell többmilliárdos befektetéseket eszközölniük, hogy a piaci pozíciójukat megőrizhessék.
- Milyen következményekkel jár, ha a gyógyszertárak pénzügyi befektetők kezébe kerülnek? Egyáltalán megállítható még ez a folyamat?
- Az elmúlt években elégséges tapasztalatot sikerült szerezni - nem csak a gyógyszerellátásban -, hogy mivel jár, ha egy egészségügyi közszolgáltatást a profitszempontoknak rendelnek alá. Másodlagossá válik a betegérdek, sutba kerülnek a szakma szabályai és összeroppannak a hivatásetika maradékai is. A közszolgáltatások piacosításáról egyébként más országokban és más ágazatokban is elég sok tapasztalatot sikerült szerezni. Nyilván ezt vette figyelembe az uniós bíróság is, amikor kifejtette, hogy idegen tulajdonosok esetében még a fennálló szabályozás betartása sem biztosított. Az uniós bíróság kimondta, hogy az élet és az egészség védelme az első, s ennek elsődleges letéteményese a gyógyszerellátásban a szakmailag és egzisztenciálisan független gyógyszerész. Gyógyszertáraink szakmai és nemzeti kézben tartása tehát előnyös a betegnek és előnyös kell legyen a közpolitikát szívügyének tekintő politikai döntéshozónak is. Ha pedig ez így van, nem tehetünk mást, mint hogy továbbra is küzdünk azokért a változásokért, amelyek ebbe az irányba hatnak.
- Köszönöm az interjút.
Tóth Ilona