Magyar Nemzet
Csókay András február 5-én közölt, A tönkretett egészségügy című írásában az egészségügy helyzetéről értekezve rendkívül súlyos állításokat fogalmaz meg. Publicisztikájának legfőbb mondanivalója véleményem szerint nem szakmai, hanem politikai természetű: "Magyarország nyolc éve az egészségügyet tönkretevők rabságában él... Mindez meg fog változni... Egy elsöprő választási győzelem esetén ennek megvan a lehetősége" - vonja le a tanulságot.
Félreértés ne essék, nem látok problémát abban, ha egy praktizáló orvos nyíltan politizál, bár miniszterjelöltként többször elmondtam, hogy sajnálatos módon az egészségügy túlpolitizált, és a gyógyításért felelős intézményrendszert, a betegellátásért felelős munkahelyeket meg kell óvni attól, hogy a nyílt politizálás terepévé váljanak.
Ezért nem értek egyet azzal, hogy "munkahelyünkön" - szakrendelőkben, kórházakban, háziorvosi praxisokban - politizáljunk. Ahhoz bárkinek joga van, hogy szakmája apropóján politikai pamfletet írjon (mindaddig, amíg az nem érinti hivatásának gyakorlását, amit Csókay doktorról sem feltételezek). Az viszont rendkívül sajnálatos, ha ezt ellenőrizhetetlen valóságtartalmú állításokkal és csúsztatásokkal megtűzdelve hangulatkeltésre próbálja felhasználni.
Csókay doktor szerint "...az ellátás legyen igazságos, hozzáférhető, hatásos, hatékony, megvalósítható". A rendszerváltás óta ezen általános alapelvek megvalósítására törekszik valamennyi egészségügyi kormányzat. Ebben nincs újdonság. A hazai egészségügyi rendszer fejlesztései is ezen alapelvek szerint történnek. A lakosság közeli háziorvosi ellátás fejlesztésére kiírt, elsősorban uniós pályázatok során 138 pályázó összesen 6,2 milliárd forint támogatásáról született döntés, ebből 41 beruházás már meg is valósult. Hasonlóképpen eddig 64 szakrendelő számára váltak lehetővé a kor színvonalának megfelelő fejlesztések. Ezek között 23 olyan hátrányos helyzetű település is van, ahol korábban egyáltalán nem volt szakrendelő, mint például Baktalórántháza, Cigánd, Gönc, Jánoshalma vagy Mezőcsát.
A legmagasabb szintű ellátást nyújtó egyetemi klinikák és kiemelt csúcsintézmények életében sem állt meg az idő 2002-ben: egészségpólusaink fejlesztése céljából összesen 74,6 milliárd forint támogatással gazdálkodhat Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Győr, Szeged és Pécs.
Az ön szavaival élve a "tudatos rombolást" végző egészségügyi miniszterek időszaka alatt jutottunk el oda, hogy a hazai hét légibázissal (Budaörs, Pécs, Miskolc, Debrecen, Balatonfüred, Sármellék, Szentes) hazánk légimentési lefedettsége teljessé vált. Több légimentőbázis addig méltatlan körülményeit európai nívóra emeltük.
A mentőállomások (2001-ben 203, 2008-ban 228) vagy a gyógyszertárak (2001-ben 2049, 2008-ban 2422) növekvő száma mit jelent Csókay doktor értelmezése szerint? Mit gondol, ez is a hozzáférhetőség romlását jelenti? Az igazságosság követelményének érvényesítéséért a rendszerváltást követő második, szocialista kormányzat sokat tett, amikor 1997-ben elfogadásra került a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény. Ennek alapelvei között ma is szerepel, hogy az egészségbiztosítási ellátások közül az egészségügyi szolgáltatások az egészségi állapot által indokolt mértékben vehetők igénybe. Szolidárisan, valamennyi biztosított és jogosult által.
Ami az eredményességet illeti, 2001 és 2008 között a születéskor várható élettartam Magyarországon a nők esetében 76,7 évről 78,3 évre, a férfiak esetében 68,2 évről 70 évre nőtt. A csecsemőhalandóság ugyanezen időszakban 8,1 ezrelékről 5,6 ezrelékre csökkent. De az alkalmazott és finanszírozott terápiák hatásosságát vizsgálva azt is láthatjuk, hogy a heveny szívizomelhalás miatti halálozások száma (mortalitás) csaknem 30 százalékkal (2001-ben: 10 948, 2008-ban: 7778 fő), az agyérbetegségek miatti pedig több mint 25 százalékkal (2001-ben 18 821, 2008-ban: 13 996 fő) csökkent az elmúlt csaknem egy évtizedben. Az érvelésem alapját képező adatokat az Eurostat és a Központi Statisztikai Hivatal mindenki számára elérhető adatbázisából vettem, azok hitelességéről Csókay doktor is megbizonyosodhat.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) megszüntetéséből adódóan egyetlen beteg sem maradt ellátatlanul. Ezt az OEP által lefolytatott betegenkénti egyedi ellenőrzés is bizonyította. Az OPNI sem szervezetileg, sem építészetileg nem felelt meg a korszerű pszichiátriai fekvőbeteg-ellátással szemben támasztott európai követelményeknek. A feladat átvételében érintett intézményeknél a korábbiakhoz képest lényegesen jobb, korszerűbb körülmények között történik a betegek ellátása.
A fentiek alapján egyértelműen látszik, hogy a magyar egészségügy elmúlt néhány éve Csókay András elfogult és egyoldalú jellemzésénél sokkal árnyaltabb megközelítést igényel. Ami pedig az írásának bevezető "jelenetét" képező, a kellő fájdalomcsillapító gyógyszerek híján "sikoltozó, szenvedő betegek" apokaliptikus leírását illeti, engedtessék meg nekem a kérdés: ha valóban személyes tapasztalatairól számol be Csókay doktor, ő milyen konkrét intézkedést tett az állítása szerint tűrhetetlen helyzet megszüntetése érdekében? Kitől kért segítséget, mikor fordult az Egészségbiztosítási Felügyelethez? Vagy egy gyújtó hangú íráson kívül semmit sem tett? Természetesen továbbra is vannak feladatok, teendők, nem is kevés. Azonban nem helyénvaló a valóságnál sötétebb képet festeni. Meggyőződésem, hogy elődeim és utódaim is arra törekedtek és törekszenek majd, hogy megteremtsék az egészségügyben a jobb minőségű, igazságosabb és biztonságosabb betegellátás feltételeit.
A szerző egészségügyi miniszter (MSZP)
KITŰZZÜK A ZÖLD ZÁSZLÓT
Mindenekelőtt leszögezném, hogy véleménycikkem minden állítása igaz, a koponyasérültek halálozási arányáról, illetve az ellátatlan stroke számarányától kezdve a gyógyszermegvonás, így fájdalomcsillapító-hiány miatt jajgató betegekig. Szembeköpném önmagam, ha kiadnám a magukat hullafáradtra dolgozó kollégáimat és a nővéreket az említett esetekben. Nem maradna el a felelősségre vonás, ahogy önök szokták. Az ápolónőt, a beteghordót, az osztályos orvost iszonyatosan megbüntetnék, az osztályvezetőt már kevésbé, a kórházigazgatót talán még kevésbé; de az MSZP-SZDSZ-kormányok egészségpolitikusait, akik az előállt csődhelyzetért felelősek, biztosan nem. Tovább járkálnának a kórházi vizitekre nagy fekete autóikon, és mindent rendben találnának.
Tisztelt miniszter úr! Ön nem olvasta el figyelmesen a cikkemet, én kiemelten a 2 006. (az őszödi hazugságbeszéd) utáni időszakról beszéltem, amit dr. Molnár, dr. Horváth és az ön neve fémjelez. Dr. Rácz Jenő még valahogy megpróbálta kordában tartani az eseményeket. Elmondanék két, a napokban megesett történetet. Egy idős, magatehetetlen barátomról van szó. Magyarország egyik kórházában történt. Este fél 11-kor jelezte az idős beteg ember, hogy székletét, vizeletét maga alá ürítette, kérte, hogy tegyék tisztába. A nővér udvariasan bocsánatot kért, hogy képtelenség, tudniillik a 60 ágyas osztályon, amely tele volt idős, súlyos betegekkel, egyedül volt egész éjjel. Egyedül volt a mára döbbenetes méreteket öltő, országos ápolónőhiány miatt, amit az önök egészségügyi politikája gerjesztett és idézett elő. Kit kellene megbüntetni ezért? Az ártatlan nővért? Miniszter úr, nem kívánok önnek semmi rosszat, legfőképpen az említett idős és beteg emberhez hasonló személyes kiszolgáltatottságot... Másik példa: az egyik fővárosi kórház baleseti sebészetére két súlyos, életveszélyes sérültet hoz- tak egyszerre. Az odarendelt szerencsétlen intenzíves fiatal orvos sírva könyörgött a mentősöknek, hogy maradjanak ott, mert annyira kezdő, hogy képtelen ellátni a súlyos betegeket. Nincs a jelenlegi ügyeletben tapasztaltabb emberük. Egy év alatt nyolc (!) aneszteziológus ment el külföldre dolgozni, és három kezdő rezidens jött a helyükre. 0 az egyik, mondta. De említhetném a Szent János Kórházban történt esetet, miszerint szakember és megfelelő szerszám hiányában egy autószerelő kellett, hogy levegye egy sérült nő lábáról a gipszet! Miniszter úr, ön most erőlködik. Bűvészkedik a számokkal, ám komoly emberhez méltatlanok az érvei. Amikor színre lépett, az egészségügy bízni kezdett önben. Mára sajnos elszállt a bizodalom. Inkább akart megfelelni kormánya megszorító, összevonó, megszüntető, IMF-előírta pénzpolitikájának, semmint a magyar betegeknek, és ez igen nagy baj. Február 11-re meghívom a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kórház elé, Miskolcra, ahol a média nyilvánossága előtt, tiltakozásként az ellehetetlenített és megalázott egészségügy érdekében, kitűzzük a zöld zászlót. Ezzel az országos akcióval hívjuk fel a figyelmet a betegek, a betegellátók és a betegellátás tragikus helyzetére Magyarországon.
Ugyanis az ellátásra szánt pénz 2006 óta folyamatosan csökken, értékét veszti. 2010-ben egyhavi összeg hiányzik az intézmények működtetési keretéből. A tucatnyi pénzügyi megszorítás a betegek ellátáshoz való jogát sérti. A végtelenségig nyúlnak már a kórházi várólisták. Egy rákos beteg hogyan várjon hónapokat a műtétjére? Vagy hal- jon meg? Önök elrendelték, hogy a dolgozók kapjanak bérkiegészítést (kampányhoz időzítve!). Helyes. De ezt nekünk a gyógyításra szánt pénzből kell kifizetni, még tovább szűkítve a betegellátás anyagi kereteit. Közben Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt döbbenetes módon megsérti és részrehajlással vádolja a gyógyító orvosokat. A fenntartóktól az idén elvont pénz miatt lehetetlenné válik az új minimumrendelet előírásainak betartása. Ezt az ámokfutást nevezik önök sikeres és eredményes reformnak.
Tisztelettel: CSÓKAY ANDRÁS IDEGSEBÉSZ