Trendfordulót jelezhet az Uniós BÃróság május 19-i Ãtélete, amely kimondja, hogy nem ellentétes az uniós joggal a gyógyszerpiac olasz (és német) nemzeti szabályozása, ahol fÅ‘szabályként csak gyógyszerész működtethet gyógyszertárat, és egyéb piacszabályozó intézkedések is hatályban vannak. Önmagában a nemzeti szabályozás létjogosultságának megerÅ‘sÃtése nem meglepetés. Azonban annak kimondása, hogy az élet és az egészség védelme érdekében a nemzeti kormányok a lakossági gyógyszerellátás területén a letelepedés szabadságát és a tÅ‘ke szabad áramlását is korlátozhatják, komolyan fékezheti az uniós tagországokban eddig fÅ‘sodratúnak számÃtó gyógyszerpiaci liberalizációt. Különösen azok után, hogy a Bizottsággal szembeni olasz (és német) álláspont támogatására a perben beavatkozói státuszt kért Franciaország, Spanyolország, Ausztria, Görögország és Lettország kormánya is.
A közegészségügyi érdek a liberalizált rendszerben többféleképpen sérülhet. Az uniós bÃróság érvelése szerint a gyógyszerek szükségtelen vagy nem megfelelÅ‘ alkalmazása súlyosan károsÃthatja az egészséget anélkül, hogy „a páciens a gyógyszer alkalmazása során mindezt észlelné”. Továbbá a helytelen gyógyszerfogyasztás „az anyagi erÅ‘források pazarlásával jár”, miközben az egészségügyi ellátásra fordÃtható anyagi erÅ‘források „végesek”. Ezért a tagállamok a gyógyszer-értékesÃtés jogát fenntarthatják kizárólag gyógyszerészek részére, mert Å‘k azok a személyek, akiknek a betegek részére „garanciát és tájékoztatást kell adniuk”. SÅ‘t a bÃróság szerint a tagállamok azt is elÅ‘Ãrhatják, hogy a gyógyszereket olyan gyógyszerészek értékesÃtsék, akik tényleges szakmai függetlenséggel rendelkeznek. A gyógyszerészi képesÃtéssel nem rendelkezÅ‘knek ugyanis nincs „a gyógyszerészekével egyenértékű képzettsége, tapasztalata és felelÅ‘ssége”, következésképp az „ő esetükben nincsenek meg ugyanazok a garanciák, amelyeket a gyógyszerészek nyújtanak”. A bÃróság szerint a gyógyszertárak kizárólagos gyógyszerészi tulajdonban tartása (a gyógyszerészek egzisztenciális függetlensége) a kiadások szempontjából megtakarÃtásokhoz vezethet.
A bÃróság még ennél is tovább megy, amikor kimondja, hogy a nem gyógyszerész tulajdonosok által működtetett gyógyszertárakban fennállhat „annak a kockázata, hogy a gyógyszerészek szakmai függetlenségének biztosÃtására irányuló jogszabályokat a gyakorlatban nem tartják be”, mivel az ilyen üzemeltetÅ‘k „nyereségre való törekvésének érdeke az önálló vállalkozó gyógyszerészekéhez képest nem egyenértékű módon fékezett”. Úgyszintén figyelmet érdemel, hogy a bÃróság szerint a gyógyszerpiac többi szereplÅ‘jének a gyógyszertárak tulajdonlásában és üzemeltetésében játszott szerepével kapcsolatban „a tagállam vélheti úgy, hogy a forgalmazó vállalkozások bizonyos nyomást gyakorolhatnak a munkavállalóként foglalkoztatott gyógyszerészekre azért, hogy a haszonszerzési célokat részesÃtsék elÅ‘nyben”. Ez megfelelÅ‘ indok lehet a gyógyszergyárak és a nagykereskedÅ‘k gyógyszer-kiskereskedelemtÅ‘l való távoltartására is.
Az uniós bÃróság tehát „rehabilitálja” a korábban Magyarországon is működtetett etikus modellt. Az ÃtéletbÅ‘l levezethetÅ‘, hogy gyógyszerbiztonsági, ellátási és minÅ‘ségi szempontból elÅ‘nyösebb az „etikus” patikamodell, sÅ‘t a „liberális” modell közgazdasági elÅ‘nyei sem igazolhatóak. A legfÅ‘bb törvény ugyan „a beteg üdve”, azonban az uniós bÃróság Ãtélete közvetlen jogalkotási kötelezettséget egyetlen tagállamra sem ró. Ennek ellenére nehezen található legitim közpolitikai érv a liberális modell hazai megÅ‘rzése mellett! Ilyen formán joggal merül fel a hazai gyógyszerellátó rendszer átfogó felülvizsgálatának igénye.
Dr. Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke