Vojnik Mária, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára lapunknak elismerte a folyamatos egyeztetést, ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre csupán annyi biztos, hogy a gondozás önkéntes, vagyis az nem jelent pluszkötelezettséget a patikusoknak. Hozzátette: a parlament tavaly fogadta el azt a törvényt, ami a gondozást az egészségügyi szolgáltatások közé sorolja.
S hogy mit is jelent a gondozás? A patikusok nem csupán gyógyszert adnának ki, hanem például vérnyomást, vércukrot mérnének, valamint segÃtenének kiszűrni az emberek rejtett betegségeit is. Úgy tudjuk, a gyógyszerészek régen felkészültek a feladatra, évek óta tart a képzésük, csupán a meglévÅ‘ szakmai elÅ‘Ãrásokat és gyakorlatot kell most jogszabályba foglalni. Lapunk viszont azt is megtudta: a patikusok célja, hogy a gondozás államilag finanszÃrozott szolgáltatás legyen. Értesüléseink szerint ettÅ‘l az egészségügyi kormányzat sem zárkózott el, a finanszÃrozás feltételeirÅ‘l tavaly óta folyamatosan egyeztet a Pénzügyminisztérium, az Országos EgészségbiztosÃtási Pénztár és a szakma.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke lapunkkal közölte: a gondozás keretében három tevékenységet végeznének a gyógyszerészek: a prevenciós tanácsadást, az ellátórendszerben nem diagnosztizált betegek orvoshoz irányÃtását, valamint az emberek tartós „gyógyszerszedési felügyeletét”. Hankó Zoltán ezek többségét már az idén bevezetné, Ãgy pélÂdául az életmód-tanácsadást vagy a gyógyszerÂválasztás segÃtését. A gondozásban lényeges korai betegségfelismerésrÅ‘l ugyanakkor azt mondta: ahhoz elÅ‘bb meg kell teremteni az orvosok és a patikusok teljes szakmai együttműködését.