A szerző a kamara zárt honlapján vitát kezdeményezett
Megőrizhetők-e gyógyszertáraink szakmai és nemzeti kézben?
Köztudomású, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény lehetővé tette új gyógyszertárak tömeges létesítését. Megszüntette a személyes gyógyszertár működtetési jogot (amelynek a rövidített nevét személyi jog ugyan használja a jogszabály, de a hozzá tapadó jogosítványok és kötelezettségek már csak a gyógyszertár szakmai vezetésére irányulnak) és arról is rendelkezett, hogy a gyógyszertárat lényegében bármilyen gazdasági társaság tulajdonolhatja és működtetheti.
Az új gyógyszertár-tulajdonosok között gyorsuló ütemben jelennek meg külföldiek: a nyilvános cégadatok tanúsága szerint többek között osztrák, német, holland, egyesült királyságbeli, ciprusi, amerikai tulajdonú gyógyszertárláncok létesülnek és nagy nemzetközi bank (EBRD) is befektetéseket eszközöl a magyar patikapiacon. Az új létesítések mellett folyik a régi gyógyszertárak felvásárlása is. Megkezdődött tehát a gyógyszerészek kiszorítása a gyógyszertár-működtetésből és a gyógyszertár-tulajdonosi pozíciókból (és csöndben jegyzem meg, hogy gyógyszerészi diplomához kötött kizárólagos, piacképes és jogszabályok által elismert szakmai kompetenciánk is csak hírmondóba maradt).
Az új feltételek a befektetői érdekeknek kedveznek. Így érthető, hogy a változtatások új tőketulajdonosok gyors, tömeges és olcsó piacra lépését hozták. A szabaddá váló patikaalapítás a piacra lépési költségeket legalább egy nagyságrenddel csökkenti, a gyógyszerpiaci restrikció pedig a régebben működő gyógyszertárak gazdasági ellehetetlenülésével az újonnan piacra lépők piaci térhódítását segíti és költségeit mérsékli. A piacra lépés költségeit tovább mérsékli az az egyes nagykereskedőknél megfigyelhető gyakorlat, amely jelenleg olyan kedvezményekkel segíti a gyógyszertárak/gyógyszertárláncok egyes egységeinek megnyitását, amely szerint a készletfeltöltést több mint egy évig nem kell kifizetni, illetve mindaddig mentesül a gyógyszertár/gyógyszertárlánc a fizetési kötelezettségtől, amíg a soron következő, előírt nagyságú rendeléseit megfelelő időtartamon belül teljesíti.
A gyógyszerészek kiszorulása a gyógyszertár-tulajdonlásból és -működtetésből az üzleti-piaci szempontok dominanciájával és a betegérdekek háttérbe kerülésével jár. A gyógyszertárláncok gyorsütemű erősödése és a külföldi tulajdonosok térnyerése pedig a nemzetgazdaság, az egészségpolitika és a gyógyszerbüdzsé szempontjából is kockázatos folyamatokat generálhat. Lényeges döntési pozíciók kerülhetnek külföldre és a tb kassza feletti rendelkezés jogáért folyó küzdelemben is egyre nehezebb lesz a népegészségügyi szempontok érvényesítése.
Joggal fogalmazódik meg a kérdés: vajon ezt akarta, ezt akarja-e a politika? Milyen értékrend alapján döntöttek és milyen erők érvényesültek, ha a nemzeti érdekeket érvényesíteni hivatott magyar parlament és a járulékfizetők pénze fölött őrködő magyar kormány a piacra lépési korlátokat lebontva mindenféle ellenszolgáltatás nélkül nyitotta meg a patikai piacteret külföldi szakmai és pénzügyi befektetőknek? A kérdés persze fordítva is feltehető: hordoz-e megvédendő értékeket a patikusi egzisztenciavállalkozások rendszere, illetve gyógyszerellátási, egészségpolitikai és nemzetgazdasági szempontból szükség van-e arra, hogy a gyógyszer-kiskereskedelem szakmai és nemzeti kézben maradjon?
A fenti kérdésekre többféle megközelítésben lehet válaszolni. Az elmúlt években a gyógyszerellátás kormányzati felelősségét magához ragadó politikai érdekcsoport minden megnyilvánulása és tette azt igazolja, hogy ők ezt akarták, még akkor is, amikor éppen mást ígértek. De rajtuk kívül ma nincs a magyar parlamentben olyan politikai erő, amely ezt (nyíltan) vállalná. Ők viszont mára törpe minoritássá lettek és kikerültek a kormányból. Ezért a válaszok ma időszerűbbek, mint az elmúlt két évben bármikor. A vitában a neoliberális gazdasági-társadalmi modell világszerte egyre nyilvánvalóbb korlátai, a külföldi tőkének már korábban kitett hagyományos hazai ágazatok sorsa, más országok gyógyszerpiaci liberalizálásának példái, az egészségüggyel kapcsolatos társadalompolitikai alapvetések, a közfinanszírozás magas aránya, a beteg-gyógyszerész kapcsolat személyessége, a gyógyszer különleges áru volta, a gyógyszerészi tevékenység bizalmi jellege szerepelhet az egyik oldalon. A másik oldalon a tőke szabad áramlása, az államhatárok virtualizálódása, a piac mindenhatósága és a verseny jótékony hatása melletti érvelés várható. A vitát legalább utólag le kell folytatni, de erre a jelen cikk keretei nem alkalmasak.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara célként fogalmazta meg a gyógyszerellátó hálózat (a gyógyszertárak) szakmai és nemzeti kézben tartását. Ezt várja el a tagsága és az utóbbi hónapok társadalompolitikai vitái is igazolják ennek a célkitűzésnek a létjogosultságát. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a politikai, jogi és gazdasági környezet ma ennek a törekvésnek nem kedvez. Ezért a lehetséges lépések számba vétele előtt érdemes felidézni, mert sok tanulságot hordoz, hogy volt idő, amikor a jelenleginél kedvezőbb feltételek között sem éltünk a felkínált lehetőséggel. A 2000-es évek elején kormányzati támogatással lehetett volna a szakmának a gyógyszer-nagykereskedelemben meghatározó tulajdonosi részesedést szereznie és 2001-től jogszabály tette kötelezővé, hogy 2006. december 31-ig a gyógyszerészek a betéti társaságokban többségi beltagi pozíciót szerezzenek. Mindkét kezdeményezés kudarcot vallott. A Hungaropharma gyógyszerészi tulajdonhányada nem éri el a 7%-ot (és a gyógyszerészi kézben lévő egyéb gyógyszer-nagykereskedések forgalmi részaránya minimális), a betéti társaság többségi tulajdonhányadának gyógyszerészi kézbe kerülését előíró jogszabály rendelkezéseit pedig nagyon sokan hagyták figyelmen kívül. Így válhatott a gyógyszer-gazdaságossági törvény említett határidő előtt két nappal (2006. december 29-én) történt hatályba léptetése a gyógyszertár-működtetési jog külső befektetőknek való zökkenőmentes átjátszásának előfeltételévé.
A kamara abban bízik, hogy a változó politikai-társadalmi erőtérben a fenti célhoz támogatókat nyerhet és törekvésével a gyógyszerészek többsége egyetért. A célkitűzés megvalósításához azonban programra van szükség. A kérdés tehát úgy fogalmazódik meg, hogy mit kell, illetve mit lehet tenni a gyógyszertárak szakmai és nemzeti kézben tartása érdekében? Ahhoz, hogy legalább részleges eredményeket el lehessen érni, megítélésem szerint több ponton van szükség egymást erősítő célirányos cselekvésre. Ezekről címszavakban az alábbiakban szólnék.
1. Jogszabályi, politikai szint.
A gyógyszer-gazdaságossági törvény az új gyógyszertárak létesítését többletszolgáltatások teljesítéséhez kötötte. Az új gyógyszertárak többsége azonban olyan a törvényben rögzített többletszolgáltatásokat vállal csak, amelyek nem eredményeznek érdemi ellátásjavulást, viszont a működő gyógyszertárak létbizonytalanságát növelik és az ellátásbiztonságot kockáztatják. Ezért önmagában is indokolt, hogy új gyógyszertárak csak tényleges többletszolgáltatások vállalásával létesülhessenek. A szabályozás korrekciója a piacra lépési költségek növekedését és a gyógyszertár-alapítási láz mérséklődését eredményezheti, ami a stabilizáció irányába hathat.
Indokolt a jogszabályilag engedélyezett tulajdonosi szerkezet újra gondolása is. A külföldi tulajdonosok közvetlen kizárására az uniós jogszabályokhoz igazodó magyar jogrendben nyilván nincs lehetőség. Annak viszont lehet alkotmányos indoka, hogy a gyógyszerellátásból kizárják az off-shore cégeket, korlátozzák a gyógyszerpiac egyéb szereplőinek (pl. gyógyszergyárak, nagykereskedők) közvetlen és közvetett tulajdonosi részvételét, valamint orvosok és gyógyszertárak közös tulajdonosi irányítás alá kerülését. Ezzel párhuzamosan különböző pénzügyi, gazdasági konstrukciókkal célszerű segíteni a gyógyszerészek tényleges tulajdonosi pozícióba kerülését.
Indokolt továbbá a személyi jogos gyógyszerész pozíciójának erősítése. Mivel a mai politikai kurzusban nincs realitása annak, hogy a személyi joghoz jogszabályban rendeljünk meghatározott mértékben tulajdonosi pozíciókat és ezáltal váljék a személyi jogos gyógyszerész a gyógyszertár-működtetésben megkerülhetetlenné, a menedzsment jogok jelenleginél precízebb körülírásával és bővítésével rendezhető a kérdés.
Szeretném jelezni, hogy mindhárom ponton elkészültek a kamara módosító javaslatai és ezeket hónapokkal ezelőtt a szaktárca és az Országgyűlés Egészségügyi bizottsága elé terjesztettük. A javaslatok elfogadtatását aktuálpolitikai szempontok hátráltathatják (vagy éppen segíthetik), de ebben mint minimális jogalkotási programban mindkét nagy parlamenti politikai erőnek az egyetértése szükséges és együttműködése indokolt.
2. Gazdasági szint.
A gyógyszertárak szakmai és nemzeti kézben tartásának szükséges előfeltétele a gyógyszertár-működtetés megfelelő gazdasági feltételeinek biztosítása is. Ez nemcsak a megfelelő árréstömeg és szerkezet biztosítását, továbbá a kis- és közepes forgalmú gyógyszertárak működőképességének megőrzését kell jelentse, hanem azt is, hogy az önálló, gyógyszerészi tulajdonban lévő gyógyszertárak költségeik volumenében és szerkezetében is versenyképesek lehetnek a méretgazdaságossági előnyökkel rendelkező gyógyszertárláncokkal és képesek a vállalkozásirányítás professzionális feltételeit is biztosítani. Ennek érdekében a független gyógyszertárak összefogásában kétségtelenül komoly előrelépések történtek az elmúlt évben, azonban az összefogásban rejlő lehetőségek az együttműködő gyógyszertárak számát, illetve az együttműködési területeket figyelembe véve pillanatnyilag messze kihasználatlanok és a fentebb már említett nagykereskedői gyakorlat is a független gyógyszertárak versenyképessége ellenében hat. Ahhoz pedig, hogy a vállalkozásirányításban is általános és érzékelhető előrelépés legyen, olyan strukturált és tömeges továbbképzésekre is szükség van, amelyekben a követelmények akár készségszinten is elsajátíthatók.
3. Gyógyszerpiaci szint.
A hazai gyógyszerpiac mindhárom ágazatában jelen vannak azok a szereplők, akiknek komoly érdeke fűződhet ahhoz, hogy a gyógyszerellátásban továbbra is dominánsak legyenek a független, szakmai és nemzeti kézben lévő gyógyszertárak. Ilyen érdek lehet az adott termékkör forgalmazási útvonalának biztosítása, amely a nagy gyógyszertárláncokon keresztül nehézkessé és bizonytalanná válhat, s a forgalmazói jelenlét is könnyebben biztosítható, ha az nem egy másik (ellenérdekelt) gyógyszerpiaci szereplő tulajdonosi irányítása alatt álló gyógyszertárhálózat vezetőinek a döntésétől függ. A közös érdek sokféleképpen nyithatja meg az együttműködés különböző területeit, melybe a jogalkotásban való együttműködéstől az összehangolt lobbytevékenységen és PR kapcsolatokon keresztül a patikai státusz megőrzésének támogatása is belefér.
4. Gyógyszertári, gyógyszerészi szint.
Egy repatriálási program eredményességének egyik legfontosabb előfeltétele a gyógyszerész ambíciója. A korábbi és fentebb már említett kezdeményezések kudarca nem egyszer a kishitűségre, az összefogás hiányára, a közös erőfeszítés és a szükségszerűség felismerésének elmaradására vezethető vissza. Ezért jó, ha nemcsak pragmatikus megfontolásból, hanem belső meggyőződéssel vagyunk képesek egy ilyen célkitűzés mellé állni, nemzeti érdekeink és a szakma iránt elkötelezetten. Meg kell tanulnunk újra hinnünk egymásban és a jövőben. Ez nemcsak az egyes gyógyszerészen, hanem szakmai érdekvédelmi szervezeteink tevékenységén is múlik.
Meglehet, hogy a fentebb vázolt célkitűzéseket többen fanyalogva olvassák majd, mondván, hogy nem nyújtanak teljes körű megoldást mai problémáinkra. Mások talán lemondóan legyintenek majd, hogy ennek sincs értelme, mert minden elúszott és a multik úgyis bedarálnak minket. Deák Ferenc mottóként idézhető gondolatát szeretném mindannyiunk figyelmébe ajánlani: Amit az erő és hatalom elvesz, azt az idő és kedvező szerencse visszaadhatja; de amiről a nemzet, félve a következményektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és mindig kétséges..
Hankó Zoltán
a szerző a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke
A szerző a témáról a kamara zárt honlapján vitát kezdeményezett.