Az Európai Unió szerint is módosÃtható a több mint két éve elfogadott gyógyszer-gazdaságossági törvény - mondta Horváth Tamás, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke vasárnap az MTI-nek.
Az Európai BÃróság néhány napja meghozott döntése kimondja, hogy a tagállamok nemzeti hatáskörben szabályozhatják a gyógyszerellátást, tehát nem ellentétes a szabad letelepedés és a tÅ‘ke szabad áramlásának jogával az, ha az állam kizárja a patikalapÃtási jogból a nem gyógyszerész végzettségűeket - közölte Horváth Tamás.
Magyarországon a gyógyszer-gazdaságossági törvényt ugyanakkor azzal az indoklással terjesztette elÅ‘ 2006-ban az MSZP-SZDSZ koalÃció, hogy egy uniós direktÃva alapján nemcsak gyógyszerészek, hanem bárki, bármilyen gazdasági társaság alapÃthat patikát. Ez nem igaz, errÅ‘l szól a mostani bÃrósági végzés is - tette hozzá.
A bÃróság által most meghatározott szempontokat be kell épÃteni a magyar szabályozásba, ez jelentheti a törvény módosÃtását vagy megsemmisÃtését is. Az Európai Bizottság a bÃrósági döntés ismeretében nem fogja megtámadni a magyar államot, ha ezt megteszi - mondta a kamarai vezetÅ‘.
"A magyar államnak megvan a lehetÅ‘sége, hogy az elmúlt két és fél év tapasztalatait leszűrve belássa azt, hogy a gyógyszer-gazdaságossági törvény nem hozott javulást, sÅ‘t rontotta a gyógyszerellátás szÃnvonalát" - hangsúlyozta Horváth Tamás.
A gyógyszer-gazdaságossági törvény életbe lépése óta folyamatos gyógyszerellátási és minőségi problémák is felmerültek, a patikák nem tudnak készletezni és megjelentek a hamis gyógyszerek - közölte.
A gyógyszer-gazdaságossági törvényt 2006. november 21-én fogadta el az Országgyűlés.