Gazdasági válság idején is fenntartható az egészségügyi rendszer, ehhez azonban belsÅ‘ átcsoportosÃtások szükségesek - mondta Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke keddi, budapesti sajtótájékoztatóján. Jelen gazdasági helyzetben az a legfontosabb, hogy az egészségügyre szánt költségvetési források ne csökkenjenek, de ha csökken a járulék, akkor az EgészségbiztosÃtási Alap (E-alap) bevételi oldalán több adóbevételre van szükség - mondta az MSZP-s politikus.Az egészségügy nem tudja elviselni az egészségbiztosÃtás és az ellátásra fordÃtott költségek csökkentését, de ilyen szándék nincs - fogalmazott Kökény Mihály, aki a tervezett adóátcsoportosÃtásról bÅ‘vebbet nem tudott mondani.
A szocialista politikus az ágazat bérhelyzetét firtató újságÃrói kérdésre azt válaszolta, nincs napirenden, hogy idén komoly bérfelzárkóztatási program lesz. Véleménye szerint az a fontos, hogy megÅ‘rizzék a munkahelyeket, nem elvetve azt, hogy "ha a lehetÅ‘ség adott lesz, akkor elkezdÅ‘dhet egy érzékelhetÅ‘ bérfelzárkóztatás az ágazatban". Kökény Mihály elmondta, pártja támogatja azokat a javaslatokat, amelyek a szakképzés javÃtására irányulnak, mint például az ösztöndÃjrendszer bevezetése, átképzések támogatása.
A politikus úgy vélekedett, hogy gazdasági válság idején nem kell választani a gazdaság élénkÃtése és az egészségügyi rendszer fejlesztése között, e kettÅ‘ között egyenlÅ‘ségjelet lehet tenni.
Fontosnak nevezte, hogy a megindult uniós programok és pályázatok befejeződjenek, megvalósuljanak, az egészségügyet kiszolgáló háttéripart is fejleszteni szükséges, illetve az intézményeknek el kell gondolkodniuk azon, hogy milyen működési formát válasszanak a jövőben.
Kiemelte az ágazaton kÃvüli fejlesztéseket, továbbá arra is figyelni kell - mondta -, hogy a gazdasági fejlesztési operatÃv programokból ne maradjanak ki az egészségügyi vállalkozások.
A tételes egészségügyi hozzájárulás emelésérÅ‘l még nincs végleges javaslat - mondta kérdés kapcsán Kökény Mihály, hozzátéve, az errÅ‘l szóló sajtóhÃreket nem tudja megerÅ‘sÃteni. Mint fogalmazott: a kormány nincs kész ezekkel a tervekkel.
Forrás: MTI