A gyógyÃtás iránytűjeként használandó hazai orvosszakmai protokollok megengedÅ‘ek, s túl sok bennük a feltételes mód. Több száz, a gyógyÃtás iránytűjének számÃtó orvosszakmai protokoll érvényessége járt le múlt év végén. Nem véletlenül, ezt elÅ‘ször a jogászok tették szóvá, hiszen e dokumentumok létfontosságú sorvezetÅ‘ként szolgálnak a műhibaperekben, akkor amikor arról kell dönteni: a szakmai szabályoknak megfelelÅ‘en végezte-e munkáját az orvos – netán az intézmény -, vagy sem.
Arról, hogy mi a protokoll, megoszlanak a vélemények, mivel nálunk még a fogalmat sem értelmezik egységesen. Amit az Egészségügyi Minisztérium protokollnak tart, azt a szakma hazai képviselÅ‘i sokszor irányelvnek mondják. „A látszat csal, többrÅ‘l van itt szó, mint értelmezési kérdésrÅ‘l"– állÃtja az Egészségügyi MinÅ‘ségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) fÅ‘igazgatója, aki e témával kapcsolatban némi idÅ‘utazásra invitál.
Margitai Barnabás szerint e történet gyökere jó másfél évtizedre nyúlik vissza, egészen addig, amikor a nagyvilágban megkezdÅ‘dött a bizonyÃtékokon alapuló orvoslás alapelveinek kimunkálása. A gyógyÃtást mindaddig empÃrikus tudománynak tartották, mondván: az a jó szakember, aki jó sok beteget lát el, s felhalmozódott tapasztalatai alapján hozza meg terápiás döntéseit. E gyakorlat nyomán szervezÅ‘dtek egyes professzorok köré iskolák, amelyek között az húzott határvonalat, hogy adott betegség kezelésének melyik útját választották. Az egészségügy robbanásszerű fejlÅ‘dése, az ennek nyomán exponenciálisan szaporodó publikációk – amelyek jó része nem is új információkat tartalmazott, hanem a korábbiakat elemezte, értékelte, hasonlÃtotta össze -, s persze mindezt a milliók nyilvánossága elé táró internet megjelenése mondott Ãtéletet e gyakorlat felett. Egyazon témával kapcsolatban végzett klinikai vizsgálatok „összekapcsolása" – Ãgy akár 100 ezer betegrÅ‘l szerzett tapasztalat – alapján születtek meg az úgynevezett evidenciák. Az adott egészségügyi ellátórendszer sajátosságaiból, pénzügyi lehetÅ‘ségeibÅ‘l adódóan – kevésbé korszerű diagnosztikai eszközöket, olcsóbb gyógyszereket alkalmazva - lehetnek különbségek, de gyógyÃtani mindenhol egyformán kellene. „A világ abba az irányba megy, hogy nemzetközi irányelvekben leÃrják a rendelkezésünkre álló összes tudást, s elsÅ‘sorban ez a kollektÃv tudás, s nem az individuum dönti el, hogy milyen irányba haladjon egy-egy beteg kezelése. Jelenleg az orvostudományi döntések 20 százaléka fedhetÅ‘ le az emlÃtett evidenciákkal, ezekre nézve lehet annyi vizsgálatot citálni, amelyek alapján megkérdÅ‘jelezhetetlen egy adott döntés kimenetele. Ez a 20 százalék egyébként a költségek 80 százalékával kapcsolatban nyújt útmutatást."
A hazai egészségügyi ellátás szakmai mikéntjét jelenleg 400 protokoll, irányelv és még mindig szép számú módszertani levél határozza meg. Rögös út vezetett megszületésükig. Valamikor 1992 táján a rendszerváltás utáni elsÅ‘ egészségügyi miniszter, Surján László rendelte el a protokollok megÃrását, mondván: fél éven belül mindegyik az asztalán legyen. Nem lett. KésÅ‘bb elsÅ‘ként az onkológusok állÃtották össze szakmai szabályaikat, majd egy-egy szűkebb vagy tágabb szakterület elismert művelÅ‘i, akik sokkal inkább szakmaszeretettÅ‘l, s alázattól vezetve, mintsem külsÅ‘ kényszer hatására vetették papÃrra az általuk üdvösnek tartott eljárási módot. A protokollok száma az ezredfordulón, illetve azt követÅ‘en kezdett megszaporodni, amibe nyilván szerepet játszott a pénzügyi kényszer is, vagyis annak tudomásul vétele, hogy az egészségügy, a betegellátás anyagi lehetÅ‘ségeinek határa nem a csillagos ég. Tegyük hozzá: egyesek mindent elkövettek, hogy elérjék ezt a magaslatotÂ…
A protokollok, a kezelési útmutatók léte és tartalma egy ponton túl etikai kérdéssé redukálódik: csorbÃtható-e általuk, s ha igen, milyen mértékben az orvos döntési szabadsága? Élnek vagy visszaélnek a doktorok ezzel a szabadsággal? Nem kis derültséget keltett egykoron annak a szakmai társaságnak a „protokollja", amelyikbe szakterületük valamennyi Magyarországon kapható gyógyszerét sikerült beleszuszakolniuk. Nyilván nem véletlenül. A döntés lehetÅ‘sége azonban nem hitbizomány: bizonyos szabályok, Ãgy a protokollok, betartását jelenti.
Milyenek a jelenlegi hazai protokollok? „NarratÃvak, megengedÅ‘ek, sok bennük a feltételes mód, s nem kategorizáltak"- foglalja össze Margitai Barnabás. A meglévÅ‘ 400 húsz százalékával semmi gond nincs, jó minÅ‘ségű munkák, teszi hozzá. Más ügy a módszertani leveleké. Ebbe a csoportba azokat az anyagokat sorolták, amelyeket az értékelésükkel megbÃzott munkacsoport, minÅ‘ségük alapján nem tudott a protokollok között tartani. A jó protokoll persze önmagában kevés – teszi hozzá a fÅ‘igazgató. Ahhoz, hogy csökkenjen a praxisvariációk száma – tehát a szakemberek ne kizárólag saját kútfejük, s tapasztalataik alapján gyógyÃtsanak -, ki kell Å‘ket venni a szekrényekbÅ‘l, ahol esetleg év számra porosodnak. Foglalkozni kell implementálásukkal – bevezetésükkel, ellenÅ‘rzésükkel -, s helyi eljárásrendekké alakÃtásukkal.
Fontos azonban a fogalmak tisztázása. Az irányelv – magyarázza a fÅ‘igazgató – a tudás tárháza, amely felsorolja a választható kezelési variációkat, s azt is, melyiknél milyen evidenciák állnak rendelkezésre, majd mindezek alapján megfogalmazza javaslatait. MÃg nálunk azon vitatkozik a szakma, hogy mitÅ‘l protokoll a protokoll, s mitÅ‘l irányelv az irányelv, az angolszász országokban egyszerű megoldást találtak. A világszerte referenciaként számon tartott, független brit szakmai intézet, a NICE (National Institute for Health and Clinical Excellence) egy-egy szakmai kérdést több száz oldalon tárgyaló irányelveibÅ‘l készÃtenek egy 3-4 oldalas összefoglalót, ami a protokoll szerepét tölti be, kiegészÃtve terápiás és diagnosztikus algoritmusokkal, s hasonló terjedelmű, evidenciákon alapuló betegtájékoztatóval.
Szorosabban kellene követnünk azokat a nemzetközi trendeket, amelyek manapság meghatározzák a gyógyÃtást – mondja Margitai Barnabás. Az egészségügyben olyan új fogalmak jelentek meg, amelyek az evidenciák használatához kötÅ‘dnek. Ezeket a finanszÃrozási protokollok is figyelembe veszik, regisztrálva, hogy egy-egy betegségfajta kezelésére mennyit pénz fordÃtható, de figyelembe veszi Å‘ket a minisztérium is, például az úgynevezett minimumfeltételek, a kompetenciahatárok meghatározásakor.
A protokollok egy része – az ápolással, a gyógyszereléssel, a fertÅ‘zések megelÅ‘zésével kapcsolatos elÅ‘Ãrások gyűjteménye – a betegek biztonságát szolgálják, akárcsak a betegazonosÃtásra, vagy a műtét során a megfelelÅ‘ oldal azonosÃtására szolgáló eljárásrend. Ez utóbbi fontosságáról egy ország szerezhetett bizonyosságot, amikor hÃre ment: az egyik kórházban az egészséges lábát műtötték meg a betegnek.
A tavaly év végén lejárt protokollok ügyét egy huszárvágással oldotta meg a minisztérium, egy évvel meghosszabbÃtva érvényességüket. A fÅ‘igazgató szerint Ãgy van idÅ‘ végiggondolni, milyen változtatásokkal tegyék eredményesebbé, biztonságosabbá és költséghatékonyabbá a gyógyÃtást, joggal várva el mindezek érvényesülését az átdolgozott protokolloktól.
2009-02-01 18:11 Forrás: Weborvos - Horváth Judit