Pest vármegye


Elnök: Dr. Nagy Vilmos

Pest vármegye1983-ban születtem, Budapesten. Általános iskolai tanulmányaimat Alsónémedin végeztem, majd a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnáziumban érettségiztem. A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának elvégzése (2007) után családi gyógyszertárunkban helyezkedtem el, melynek 2020-tól személyi jogos vezetője vagyok. Az alapképzés teljesítése után a Budapesti Corvinus Egyetem levelező tanszakán gyógyszerész-szakközgazdászi oklevelet szereztem (2010), majd ezt követően elvégeztem a szakképzést gyógyszerellátási gyógyszerészet szakon (2011). A Magyar Gyógyszerészi Kamara Pest Vármegyei Szervezetének 2011-től alelnöke voltam, majd 2019-től – második ciklusban – elnöke vagyok, az Országos Elnökség munkáját pedig 2014 óta segítem gazdasági szakértői tevékenységemmel. Gyógyszerészként részt vettem országos népegészségügyi programok szervezésében és lebonyolításában is. A 2023-as tisztújítástól kezdődően a Kamara Területi Elnökök Értekezletének alelnöke vagyok.

Mind a Pest vármegyei, mind az országos kamarai tisztségeim által végzett munkáim során kiemelten kezelem a tagokkal való kapcsolattartás fontosságát, hiszen az ő érdekképviseletük a mi elsődleges feladatunk. A területi szervezetek elnökei akkor végzik jól a rájuk bízott vármegye vezetését, ha a kétirányú kommunikációt hatékonyan tudják megvalósítani. Ezt szem előtt tartva tájékoztatom rendszeresen a Pest vármegyei elnökséget az összes olyan szakmapolitikai történésről, melyet azután ők a küldöttek segítségével továbbítani tudnak a tagság felé. A tagok kérdéseit, problémáit pedig az iroda segítségével igyekszünk mihamarabb megválaszolni, megoldani. Bízom benne, hogy ezen kamarai ciklusban is meg tudjuk valósítani az elnökség által elfogadott célkitűzéseket!

 

Hivatal címe:   1071  Budapest,  Dembinszky u. 47. fsz. 2

Telefon / fax:   (1) 344-4637

Irodavezető:   dr. Fekete Enikő 06-20-977-5092

honlap:            www.mgykpm.hu

e-mail:   pmgyk@mgyk.hu

Tagfelvétel ill. egyéb ügyek személyesen történő intézéséhez amennyiben lehetséges, kérjük szíveskedjen irodánkat vagy az irodavezetőt időpont egyeztetésre felhívni. 

Alelnökök:

Dr. Kántor Attila
Vidáné dr. Puszta Ildikó

Elnökség tagjai:

Bánkutiné dr. Fekete Ágnes
Dr. Bubenyák Máté Dániel
Dr. Horgos József
Dr. Salamon Beáta
Dr. Rierpl Regina

Felügyelő Bizottság elnöke:

Dr. Borotsek Réka

Felügyelő Bizottság tagjai:

Dr. Csongrági Balázs
Zoltainé dr. Merész Nóra

Etikai Bizottság elnöke:

Dr. Sike Anita

Etikai Bizottság tagjai:

Dr. Bank Péter László
Füléné dr. Marosi Anna
Dr. Kántorné dr. Heneráry Csilla
Dr. Oláh Máté Bálint
Dr. Ruby Mária

Felügyelő Bizottság elnöke:

Dr. Borotsek Réka

Felügyelő Bizottság tagjai:

Dr. Csongrádi Balázs

Etikai Bizottság elnöke:

Dr. Sike Anita

Etikai Bizottság tagjai:

Dr. Bank Péter
Dr. Füléné dr. Marosi Anna
Dr. Hörömpőné dr. Nyíri Anikó
Dr. Oláh Máté Bálint
Dr. Ruby Mária