SzabĂł SĂĄndor: KampĂĄny

Márai Sándor 1967. évi naplójában ezt írja: „még nem vagyok közömbös, de már nem vagyok kíváncsi.” Valahogy én is így vagyok ezzel a több éve tartó és most felerősödött politikai kampánnyal. Nem vagyok közömbös, hiszen tudom az irányultságomat, politikai-erkölcsi iránytűmet szilárdan tartom, semmilyen „mágnes” sem térítheti el. Épp ezért nem vagyok kíváncsi. Nem vagyok kíváncsi a hamis ígéretekre, pofátlan hazugságokra, lekezelő, lenéző felsőbbségérzésre stb. Szintén Máraitól való: „a magyarságnak mindig akkor keletkeztek a problémái, amikor a butaság elkezdett gondolkodni”. Most engem is ez a „művakolatú” fal vesz körül, amiből kitekinteni csak felfelé – emelt fővel – lehet.

Megtanultuk, hogy napjainkban mi a „közszolgálat”? A nép tüzén a saját pecsenyénket sütögetni. Demokritos is már régen kifakadt: „nehéz dolog hitványabbak uralma alatt élni”. Joubert szerint „bár a méh és a darázs ugyanarra a virágra száll, mégsem ugyanazt a mézet szívja ki belőle". A javamat akarod, vagy a javaimat? – költői kérdésre a válasz: „akinek tele a marka, barátjával sem foghat kezet”. Jelen helyzetünk valósága: nem elég szabadlábon élni, szabad kéz is kell hozzá. S ha ez is megvan, jöhet a „spártai stratégia”: ha nem nyújtja a kezét, fogd lejjebb! A XX. század két gyilkos ideológiája közül az egyik túlélte magát. A „me-too” gyógyszerek analógiájára, ma is a támogatott listán van. A legautentikusabb személytől, Szolzsenyicintől idézek: „A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja”. Kemény kritika, de egy emberöltői tapasztalattal, aláírható.

A magyar és így a gyógyszerésztársadalom is választás előtt áll. Cicero a köztársaságról szóló művében így ír: „nem szabad, hogy a fáradtság, a közöny vagy a csömör elűzze a tisztességes, független és tehetséges embereket a nehéz és mégis szükséges küzdelmek színteréről. A köztársaság elveszhet nemcsak ellenségeinek merészsége által, hanem híveinek tompa és lelkiismeretlen közömbössége miatt is”. Bizonyos mértékig megértem a fáradt csüggedést és közömbösséget, ebben a ciklikussá vált folyamatban, melyben az előző korszak oltárterítője, a következő lábtörlője. Az ihletnek – különösen a politikai és gazdasági ihletnek – olyan új forrásai keletkeztek, ahová a múzsák már csak lábat mosni járnak. Reméljük, hogy az új Parlamentet zömében államférfiak és nem politikusok töltik meg, mert Clark szerint „a politikus a következő választásra gondol, az államférfi pedig a következő nemzedékre”.

Sors bona, nihil aliud!

Budapest, 2010. mĂĄrcius 1.

Dr. SzabĂł SĂĄndor
tiszteletbeli elnĂśk