Hetényi László: Távolodó bizalom….

Amikor belépett a gyógyszertárba, a megszokott halk, ám jól érhető módon köszönt, de nem érkezett a mindig mosolygós válasz. Már ez kissé elbizonytalanította. Egyedül volt. Sem beteg, sem a gyógyszerésznő nem volt éppen ott. Lassan körbe nézett. A kis asztalon ott volt a vizes kancsó a poharakkal, de körülötte rendezetlenül színes prospektusokat, egy állványon plakátokat látott, az üvegfal mögötti polcokon mindenféle termék, vitaminok, fogyasztószerek, étvágyjavítók kínálták magukat. Bizonytalansága tovább nőtt. Hol tudom kiváltani a gyógyszereimet? – gondolta. Jó napot kívánok! – hallatszott ekkor egy kedves női hang. A gyógyszerésznő barátságosan, udvariasan kiadta a gyógyszereit, pontosan ráírta a dobozokra az adagolást, majd elköszönt. Az idősebb úr megköszönte, elköszönt és szomorúan kiment a gyógyszertárból. Nem tudta ekkor még, hogy mit, de valamit hiányolt. Hazafelé menve elment a régi, de néhány hete véglegesen bezárt gyógyszertára előtt. Itt érezte meg, hogy mit nem kapott meg ebben az új gyógyszertárban. Hova lett az ő gyógyszerésze, akivel meg lehetett beszélni a betegsége és a gyógyszer szedésének fontos, vagy apró részleteit? Hova lett az a szép gyógyszertár, ahol tudta és érezte, törődnek vele, ahol nem kínáltak neki a gyógyuláshoz szükséges gyógyszereken kívül más terméket?

Ez a tĂśrtĂŠnet igaz is lehet? TalĂĄn igen, talĂĄn nem.

A gyógyszertár biztonságot, bizalmat és minőséget ad a betegeknek. Felelősségteljes hivatásnak tekintjük mindennapi feladatainkat. A gyógyszerhez és a terápiához értő szakemberek vagyunk. Mindig, minden esetben azok vagyunk? Ma még a betegek bizalommal vannak irántunk, de lassan távolodunk ettől a bizalomtól! Távolodunk, vagy távolítanak? Mindkét eset rossz. Mentséget pedig ne keressünk! A táraasztal mögött álló gyógyszerész az egyik legnemesebb és egyben a legnehezebb egészségügyi szolgálatot végzi. Nem kereskedelmi gyakorlat, nem üzleti tevékenység. Még akkor sem, ha sokan annak gondolják és arra akarnak megtanítani, rávenni, hogy a patikába betérő sose menjen ki anélkül, hogy valamit nem vásárol. Még akkor sem, ha ma gazdaságilag és pénzügyileg katasztrofális helyzetbe került a gyógyszertárak nagy része. Ajándékkal, bonussal, nyereményjátékkal nem lehet bizalmat kiérdemelni. A gyógyszertár és a gyógyszerész az egészség érdekében tett felelős szolgálatot nyújt, ezért szerepét erkölcsi érték és nem üzleti haszon határozza meg.

A gyógyszerek hatásának, alkalmazásának ismerete megkönnyíti a fegyelmezett és együttműködő, pontos gyógyszerszedést, azaz a helyes és hatékony gyógyszeres terápiát, aminek értéke és nem ára van. A beteg egészségtudatos magatartása kialakításában nagy lehetősége, de egyben felelőssége is van minden gyógyszerészdoktornak, függetlenül attól, hogy vezeti vagy irányítja a gyógyszertárat, illetve gyógyszerészként dolgozik ott. A szakmai, hivatásrendi hitelesség, a magas szintű gyógyszerészi szakértelem, a gyógyszer és a gyógyszeralkalmazás pontos ismerete mellett elengedhetetlen a beteggel való személyes kapcsolat minősége. A termékorientált, gyógyszerszakértő gyógyszerésztől így jutunk el a betegorientált gyógyszerészhez.

Napjaink felelős státusokban lévő gyógyszerészeinek feladata, hogy a politikai akarattal 2006-ban útjára indított „liberális, piaci gyógyszerészet” körülményei között ismét a szakmaiság prioritását igazolják (prof. dr. Botz Lajos). Mágócsy-Dietz Sándor, az MGYT elnöke 1924-ben írta, hogy „Ma az egyéni érvényesülés korát éljük, amely átragadt a gyógyszerész társadalmunkra is, aminek folytán (…) a vezéreszme a gyors anyagi gyarapodás. ( …) Erős és elszánt akarattal törekedni kívánunk arra, hogy a gyógyszerészek elhalványodott etikai értékeit a tradícióknak megfelelően visszaállítsuk.” A sajnos ma is érvényes megállapítás ellenében csak a hozzáfűzött és megfogalmazott akarat megszívlelésével, a magunk felelősségével és hivatásunk melletti elkötelezettségünk megőrzésével, a magunk fáradtságával jutunk el gyógyszerészetünk céljaihoz:

„Az életcél boldogság, de elébb
Fáradni kell, hogy ezt a célod elérd…”
(Petőfi Sándor)

Budapest, 2010. mĂĄrcius

Dr. HetĂŠnyi LĂĄszlĂł