Sokan vannak, akik lelki alkatuknál fogva vagy feladatkörükből adódóan mostanában mérlegre teszik az utóbbi éveket: mi volt jó és mi nem, mit sikerült elérni és melyek voltak a kudarcok. A gyógyszerellátásban is szükséges a mérlegkészítés. Az elmúlt évek sajátos viszonyrendszere és a történések szakpolitikai területeken túli kihatásai miatt ennek ki kell terjednie az állam és a szakma viszonyának elemzésére is. Ehhez szeretnék most néhány adalékkal hozzájárulni.
Erről a viszonyról sajnos nem sok jó mondható. Kezdődött azzal, hogy az akkori kormányfő a 2006-os választási kampány hevében egy sokszázezres olvasottságú patikai magazinban kifejtette: elégedett a gyógyszerészek teljesítményével, nem fogja a gyógyszerellátást liberalizálni.
Majd néhány hónappal később Molnár Lajos szétverte azt, ami addig jól működött. Ahhoz, hogy megkérdőjelezhetetlen legitimációval rendelkezzék, a neoliberális versenypiaci szabályozást uniós normákra és kötelezettségekre hivatkozva vezette be. Az uniós bíróság később megcáfolta a volt minisztert, és ítéletben mondta ki, hogy Európában fontosabb az élet és az egészség védelme annál, hogysem a gyógyszerellátást a szabadpiaci versenyre rá lehetne bízni. Időközben azonban a hajó már elment. A magyar Alkotmánybíróság ugyanis megállapította, hogy az etikai szabályozást közjogi érvénytelenségre okot adó módon sikerült szétverni, azonban a jogellenes molnári törvények alkotmányellenességét a visszavonással járó esetleges jogbizonytalanságra hivatkozva már nem merte kimondani.
Molnár Lajos nemcsak neoliberális szemléletével, az előírásokat figyelmen kívül hagyó jogalkotási technikájával és az igazsághoz való sajátos viszonyulásával hozott újat az államigazgatásba, hanem konfliktusgeneráló tárgyalási stílusával is.
Képtelen volt felfogni, hogy a gyógyszerellátásban nem a versenyt, hanem a hatékonyságot kell növelni. Képtelen volt belátni, hogy az élet nem a minisztériumban zajlik, hanem az orvosi rendelőkben és a patikákban, ezért megeshet, hogy a saját szakterületéhez a szakember jobban ért, még akkor is, ha a mindenkori miniszter hivatalból a legokosabb. És képtelen volt elfogadni, hogy a szakmai köztestület a közhatalmi rendszer része, és nem az osztályharcok végeláthatatlan folyamatában kialakult műintézmény, amelyet mindenáron le kell győzni. Félreértés ne essék, nem Molnár Lajost (és közvetlen utódát) tartom elsősorban felelősnek azért, ami történt. Nagyobb a felelőssége azoknak, akik - az idejekorán elhangzott figyelmeztetések ellenére - a kinevezési javaslatot megfogalmazták, a döntést meghozták, majd az adott, mentálisan alkalmatlan vagy szakmaiatlan személyeket bársonyszékbe ültették.
Az uniós bíróság gyógyszerpiaci határozatának ismeretében a rendszer korrekciójáról 2009-ben új egyeztetések kezdődtek a szabad demokraták halálos öleléséből kiszabadult minisztérium vezetésével. Belátták, hogy változásra van szükség. Sikerült is a kamarának tavaly ősszel olyan kompromisszumot kötni a kormánnyal, amely ha nem is volt alkalmas a felgyülemlett problémák megoldására, a helyzet további romlását megakadályozhatta volna. A parlamentben is bejelentett megoldást a patikalétesítés szabályainak korrekciójára a törvényalkotás utolsó utáni fázisában mégis titkos alkuk írták felül, amely - politikusok egybehangzó megnyilatkozásai szerint - néhány ellenérdekű gyógyszerpiaci cég fellépése és a szabad demokraták újabb zsarolása miatt történt meg. Míg a titkos alku előtt a szigorítást a liberalizáció tapasztalataival és a gazdasági helyzettel indokolták, az alku után megváltozott álláspont szerint a törvénykezéssel a piaci várakozásokhoz kell igazodni. Az újra megváltozott kormányálláspont szerint a gyógyszerellátás liberalizációja hasznos volt, a gyógyszerellátás rendszere pedig "biztonságos" és "gazdaságos", ahogy a törvény címében is írva van. A magánbeszélgetésekben persze a valóság mindig felfeslik valahol, és a reálpolitikai kényszer is valós értelmet nyer. Csak a közérdek tűnik el a rendszerben. Csak az nem érdekel senkit, hogy a hatóság érvényt tudjon szerezni a szakmai előírásoknak, a beteg megkapja a gyógyszerét, a patikák rohamos eladósodása álljon meg, és végül: hova vándorol a közpénz.
A hitelességgel kapcsolatban is vannak problémák. A Gyurcsány-kormány még 2007-ben döntött arról, hogy a generikus program patikai támogatására hárommilliárd forintot különít el.
Először nem találtak jogcímet ennek az összegnek a kifizetésére. Miután ez megoldódott, a különböző kormányzati szervek képviselői az érdekvédelmi szervezetek jelenlétében kezdtek vitatkozni arról, hogy ki mekkora összegre emlékszik. Amikor ez is tisztázódott, a kormány vette le a napirendről a kérdést... Nem jobbak a tapasztalatok gyógyszerautomata-ügyben sem. Az érdekelt cégek vezetői 2007 nyarán üzleti tárgyalásaikon azt jósolták, hogy az üzemeltetést lehetővé tevő jogszabály néhány hónapon belül megjelenik. A jóslat beteljesedett: Horváth Ágnes miniszter asszony a befektetőkkel megállapodott, a szakmával viszont nem is egyeztetett. Így történhetett meg, hogy a patikákat kizárta az automataüzemeltetésből, a boltoknak viszont nem kellettek az automaták. Ezért a téma 2009-ben újra előkerült, de most már a befektetők - okulva a történteken - a patikákban szeretnének automatákat üzemeltetni. Hiába hívta fel a figyelmet a kamara a különböző szabályozási és szakmai anomáliákra, hiába kötelezte el magát a miniszter a sajtó nyilvánossága előtt arra, hogy ilyen körülmények között nem fog az automatákról jogszabályt alkotni, a rendelet tavaly decemberben mégis megszületett és ma is hatályban van.
A felelőtlenség térnyerése, a közérdek háttérbe szorulása és a hiteltelenség bizalomvesztést okozott. Pedig csupán felelős minisztériumra és jól működő hatóságokra, egymással együttműködő államra és köztestületre lett volna szükség ahhoz, hogy a hitelesség és a bizalom megmaradjon. Ma is hiszek abban, hogy a politika és a szakma céljai összehangolhatók. A beteg érdekében.