(...)
A gyorsaság döntő, mondják a szakemberek, mivel a tünetek kialakulása után minden órában 120 millió idegsejt és összesen 714 kilométernyi idegrost pusztul el. Szélütést követően 8-9 óra alatt az érintett agyterületen már nem marad élő agyszövet. Éppen ezért hatvan percen belül kettő, 60 és 90 perc között négy, 90 és 180 perc között viszont már kilenc beteget kell kezelni ahhoz, hogy legalább egyikük tünetmentes legyen vagy csak minimális tünetekkel gyógyuljon - mondta Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának vezetője.
A vérrögoldást, vagyis trombolÃzist országos átlagban a betegek 1-1,5, a jól ellátott fÅ‘városban a 2,5 százaléka kapja meg.
Az európai átlag ugyanakkor 5 százalék fölött van, Nyugat-Európában pedig megközelÃti a 10 százalékot. Magyarországon országosan is nagyok a különbségek a stroke-ellátásban - mondta Csiba László, a Debreceni Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Neurológiai Klinikájának vezetÅ‘je. A DEOEC klinikáján egyébként, ahol 2009-ben a legtöbb vérrögoldást végezték hazánkban, az ilyen kezelések aránya 17 százalék. A mentÅ‘k 90 négyzetkilométeres körzetbÅ‘l szállÃtják valamennyi akut stroke-beteget erre a klinikára. A szükséges laborvizsgálathoz a vért már a mentÅ‘ben leveszik, Ãgy az azonnal a laborba kerül, a beteg pedig a CT-be mehet. A pácienseket stroke-betegek ellátására szervezÅ‘dött intenzÃv osztályon, erre képzett szakemberek látják el, és 48-72 óráig folyamatosan figyelik állapotukat.
Az OEP, a Magyar Stroke Társaság, illetve a KSH adatai alapján Budapesten és Pest megyében, ahol a magyar lakosság 28 százaléka él, végzik az összes kezelés 43 százalékát, ezen belül 34 százalékot Budapesten. A lakosság arányához viszonyÃtva az összes trombolÃzisbÅ‘l nagyobb arányban részesedik az Észak-Alföld, ahol országosan is kiemelkedik a DEOEC Neurológiai Klinikája. A többi régió a lakosság arányához képest kisebb mértékben részesedik a kezelésekbÅ‘l, és vannak megyék - Heves, Jász-Nagykun-Szolnok -, ahol egyetlen vérrögoldást sem végeztek. (...)