A magyar gyógyszerészet külföldi megítélése mindig is jó volt mondta prof. dr. Vincze Zoltán aki egyebek mellett a kamara első elnökeként tevékenykedett 1989 -1991 között , akivel 75. születésnapja alkalmából beszélgettünk. A kamara elnöksége október 9-én bensőséges ünnep keretei között köszöntötte a professzort.
Felsorolni is nehéz tudományos fokozatait, a hazai és nemzetközi tudományos és egyetemi életben betöltött pozícióit, rangos kitüntetéseit. Hogyan kezdődött mindez? Hogyan lett gyógyszerész?
Édesanyám és húgom is védőnő, rajtuk keresztül hamar betekintést nyerhettem az egészségügy világába, én azonban soha nem akartam ott dolgozni. Sportoltam, így érettségi után a TF-re jelentkeztem, de nem vettek fel.
Akkoriban Aszódon laktunk, és a helyi gyógyszerész jó barátságban volt a szüleimmel. Ő hívott a patikába, ahol asszisztens gyakornokként dolgoztam két évig. Ő győzködte a szüleimet ők meg engem, hogy jelentkezzem gyógyszerésznek az egyetemre. Ez így is történt, 1961-ben kezdtem el tanulmányaimat. Szép pálya ez, jó csengése volt a gyógyszerész szónak abban az időben.
Hogyan látja most, a szakmában eltöltött több évtized múltán is ugyanúgy cseng ez a szó?
Szerintem most jobban, napjainkban nagyobb a presztízse a gyógyszerészeknek, noha korábban is azok voltak. Ez nem kis részben a privatizációnak köszönhető, sokat számít ugyanis, hogy sikerült úgy elintézni, ahogy. Igaz, nem volt gondmentes, de végül is visszaállt az eredeti rend. A gyógyszerészek megbecsülése azóta növekedett. De úgy is fogalmazhatok, elég szép marketinget hozott létre ez a hivatás magának, például sikerült meggyőzni a lakóságot arról, hogy a patikusok komoly tanulmányokat végeznek, és a patikába betérve nem csupán egy üzletbe jutnak.
A privatizáció azokra az évekre esik, amikor kamarai elnök volt, egészen pontosan annak első elnöke
Valóban akkor indult. Emlékszem, nagyon sok küzdelemmel járt, ahány párt, annyi megoldást ajánlott, kezdetben nem igazán vették figyelembe, hogy a szakma mit akar. Mindenki ötletelt, de végül is elindult a privatizáció nem mondom, hogy minden szempontból jól, de megtörtént. Abban az időszakban mindenki kritizált mindenkit, úgy tűnt, minden más jobb lett volna, mint ahogy történt. De túl vagyunk rajta, és szerintem ennek következtében is jobb ma a presztízsünk.
Ha a szakma, pontosabban a kamara legeredményesebb, illetve legkevésbé eredményes tevékenységét kéne kiemelni az utóbbi évtizedekből, melyek lennének azok?
Az előbb említett privatizáció mindenképpen, illetve hogy a szakma hatott a politikusokra. A kamara köztestületté válása jelentős állomás volt a szakma véleményének figyelemre vételében. Megnyugvással tölt el, hogy jó irányba mennek a dolgok. Szeretném, ha minél befolyásosabb szervezet lenne a kamara. Nem tudok kirívó kudarcot mondani, ha lenne, biztos, hogy elmondanám a véleményemet. Azonban a nehézségek közül meg kell említeni, hogy jó lenne, ha meg lehetne győzni a kollégákat arról, hogy jók is történnek a szakmában, amiket el kell ismerni.
Talán mondhatjuk azt, hogy hosszú pályafutásának elismerését nemcsak a számtalan kitüntetés jelzi, hanem az is, hogy családjában szinte mindenki gyógyszerész lett
A családom végig támogatott, nélkülük aligha ment volna. A feleségem is gyógyszerész, együtt kezdtük a pályánkat. Ő a Gyógynövény-és Drogismereti Tanszéken, majd a külkereskedelemben kezdett el dolgozni. A feleségem édesanyja, a fiam, a lányom, a vőm, a menyem is gyógyszerészek. Említeni kell azonban, hogy senkit se beszéltünk rá, hogy ezt a pályát válasszák. Talán nem voltunk nagyon rossza példák előttük, hogy így tettek. De az unokák közül ketten is azt tervezik, hogy gyógyszerészek lesznek. De még bőven van idejük! Karácsony előtt mindig bejönnek az intézetbe, és kis segítséggel gyógyszert készítenek a szüleiknek.
Egyrészt egyetemi oktatóként, másrész saját családjából kiindulva, hogyan látja ma a fiatal gyógyszerészek helyzetét? Az Ön fiatal korában, vagy napjainkban könnyebb a helyzetük?
Ezt a kérdést a fiam is feltette minap. Azt válaszoltam, ennél könnyebbet nem is kérdezhetett volna. A mi időnkben sokkal könnyebb volt. Végzés után bekerültem az egyetemre, és ha megfelelően teljesítettem, akkor minden esélyem megvolt arra, hogy innen menjek nyugdíjba. Ha ambícióm is volt, akkor lépkedhettem előre. Pénz? Nem az motivált bennünket. Ma a fiataloknál nincs olyan, hogy 8 óra a munkaidő. Tény, bizonyos helyeken jó megfizetik őket nem az egyetemi oktatókra gondolok. Említeni kell azonban, hogy szinte az összes tehetséges ember, aki itt indul az egyetemen, az elmegy egy idő után. Rájön ugyanis, hogy ebből a fizetésből nem tud egy családot eltartani. Változtatni kéne ezen, mert szomorú következményei lesznek előbb-utóbb.
Nemzetközi gyógyszerész szervezetek vezetőségének tagjaként miként látja, hogyan ítélik meg külföldön a szakmát?
Most és régebben, még a kamara megalakulása előtti időszakban is igen jól. Nem véletlen, hogy hazánk két alelnököt is adott a FIP-nek. Zalai professzor urat és jómagam is az voltam. Tudni kell ehhez, hogy nem mi jelentkeztünk erre a pozícióra, hanem a FIP vezérkara idejön, beszélgetnek, megkérdeznek néhány szakembert és így választanak. Kelet-Európából eddig a lengyelek adtak egyszer alelnököt, továbbá volt, hogy a javaslatunkra választottak elnököt. Hangsúlyozni szeretném, mindig nagyon komoly tekintélye volt a hazai gyógyszerészetnek külföldön. Mindig az etikus gyógyszerészet pártján voltunk, és nem a merkantilizmus vezérelt minket. Napjainkban Nyugat-Európán nem mindenki van így ezzel, például a hollandok se. Ugyanez elmondható az egyetemi képzésről is.
Mi a véleménye, mi felé megy a szakma Európában, illetve világszerte? Az etikus vagy a merkantil felé? Különösen fontos ez a kérdés a TTIP -pel kapcsolatban...
Nem lenne jó, ha visszalépnénk a merkantil felé. Ha végig küszködtünk azért, hogy az egészségügy részei akarunk lenni, nem lenne jó a szakmának és az egészségügynek sem, ha a merkantil vonal erősödne. Akkor elhalna lassan a nagy nehezen kivívott presztízsünk
B. Zs.
Fotó: semmelweis.hu