HuszonĂśt ĂŠv tanulsĂĄgai VIII. - A Kamara, mint kĂśzĂśssĂŠg

A Kamara alapításának 25. és köztestületté válásának 20. évfordulója alkalmat teremtett arra, hogy visszatekintsünk az alapítást megelőző törekvésekre, felidézzük az alapítás körülményeit és az elmúlt negyedszázad történéseit. A 25 éves távlat már nemcsak a visszaemlékezésekre, hanem „oknyomozó” elemzésekre is lehetőséget ad, bár sokszor hiányzik még a „történelmi távlat” a mélyebb összefüggések feltárásához. A kettős évforduló néhány olyan kérdésre is ráirányította a figyelmet, amelyek a kamara létével, szabályozásával és működésével kapcsolatban az elmúlt negyedszázadban nem egyszer vitát generáltak. Sorozatunkban ezek közül villantunk fel néhányat, a tapasztalatok összegzésének és a továbbgondolás igényével.

 

A Kamara, mint kĂśzĂśssĂŠg

A gyógyszerészi hivatás tagjai, mint ahogy mindig, úgy most is sajátos kettősségben élnek. Egyfelől döntő többségük néhány fővel működő mikro- és kisvállalkozási keretek között dolgozik. Itt gyakran egyedüli gyógyszerészként, vagy másod- illetve harmadmagával látja el a feladatait. És azoknak, akik egy nagyobb közösségben, pl. kórházi keretek között működnek, többnyire úgyszintén más diplomás vagy egészségügyi végzettségű munkatársaik vannak. A gyógyszerészek zöme tehát atomizált körülmények között gyakorolja a hivatását. Ugyanakkor mindig is igény volt arra, hogy közösségben is megélhessük a hivatásunkat. Megtapasztaltuk ugyanis, hogy társadalmi megbecsülésben, a szakmai és gazdasági feltételek megerősítésében együtt mindig többre vagyunk képesek, mintha egyedül, vagy egymással vetélkedő kiscsoportok keretei között próbálkoznánk.

A közösség iránti igény történelmi távlatairól – így például a századokon átívelő kamarai törekvésekről – a Gyógyszerészi Hírlapban és egyéb kamarai fórumokon már sokszor volt szó. Ennek újbóli, érdekvédelmi szempontú részletezése most nem indokolt. Azt azonban fontos említeni, hogy a gyógyszerészet sok generáció óta értékközösségként is működik. Szinte minden gyógyszerész emlékezhet arra, hogy amikor megkapta a diplomáját, a pályakezdés botladozásain idősebb kollégái segítették át. Átadták mindazt, ami az egyetemen tanultakon túl szükséges ahhoz, hogy a fiatal gyógyszerész jó szakemberré váljék. Ezt a gyakorlatot a mindenkori idősebbek elődeiktől átörökített tapasztalata élteti.

A kamara létrejötte a közösségi élet új minőségének lehetőségét teremtette meg egy olyan pillanatban, amikor a gyógyszertári központi keretek között hierarchikusan tagolt munkahelyi közösségeket a kamara demokratikus struktúrája válthatta fel. A sok szempontból védelmet biztosító, de a munkahelyek és központi vezetők által determinált közösségtől való megválás, valamint a kamara közösségébe való integrálódás sok lehetőséget hordozott és személyes konfliktusokkal is járt. És mindazoknak új kihívásokkal kellett szembe nézniük, akik saját jövendőbeli boldogulásuk feltételeinek megteremtése mellett kamarai feladatot is vállaltak: az egyéni és a közösségi érdekek ütközésében kellett jó megoldásokat keresni. Sok nehézségen segített át a jövőbe vetett bizalom, az anyagi biztonság reménye, a szabadság és az önszabályozó közösséghez tartozás élménye. Szinte minden kamarai szervezetben pezsgő élet formálódott, ahol egyaránt szem előtt volt az érték- és az érdekvédelem.

Az azóta elmúlt években nemcsak a gyógyszerészet, hanem a gyógyszerész társadalom is hullámzó pályát futott be. Különösen kritikus volt a 2006-ot követő időszak. Az a kényes egyensúly ugyanis, amely az értékek és érdekek, valamint az egyéni és a közösségi érdekek viszonyában kialakult, 2006 után alapvetően megváltozott, ugyanis a rendszer arra presszionálta a gyógyszerészeket, hogy jövőjüket egyéni túlélési stratégiák mentén alakítsák, s a kollegiális viszonyrendszert a túlélésért folytatott kíméletlen harc váltsa fel. A bizalom légkörét az egymással szembeni bizalmatlanság váltotta fel. A liberalizáció következményeivel a kamarai közösség újjáépítése során a mai napig számolni kell.

Azok, akiknek negyedszázaddal ezelőtt friss élménye volt a személyes függetlenség és a közösségben megélt szabadság, részben már „kikoptak” a közösségi életből, részben pedig negyedszázaddal idősebbek lettek. Az elmúlt években újrakezdett közösségépítés befejezése már valószínűleg egy új nemzedékre vár. Ezért (is) kezdtünk új programot a fiatalok kamarai integrálására. Feladatuk nemcsak azért lesz nehezebb, mert az elmúlt negyedszázad sok szabályozási cikk-cakkjában mentálisan elfáradtak és fásulttá váltak a gyógyszerészek. Hanem azért is, mert ma individuálisabb a közhangulat, és kisebb vonzereje van a közösségért végzett önkéntes munkának.

A közösséget nemcsak az értékrendje és az érdekei, vagy az összetartó ereje minősíti, hanem a tevékenysége is. Ez pedig a választott vezetőkre is ráirányítja a figyelmet. Egyetlen közösség sem engedheti meg magának, hogy felkészületlen személyekre, önérdekvezérelt vezetőkre vagy hordószónokokra bízza a jövőjét. A sorozatban már volt rá utalás, hogy az informálódási lehetőségek ellenére kevés esélyünk van arra, hogy megismerjük azok kvalitásait, szakmapolitikai rátermettségét és morális tartását, akikre a gyógyszerészek közösségét rá akarjuk bízni. Pedig jó lenne tudni, hogy akiket a különböző pozíciókba megválasztunk, megfelelően felkészültek, függetlenek, elkötelezettek, nem zsarolhatók, káros szenvedélyektől mentesek és az etikai normáknak is megfelelnek. Ezért döntött a küldöttközgyűlés évekkel ezelőtt az etikai kódex olyan módosításairól, amelyek a kamarai vezetőkkel szembeni legfontosabb közösségi elvárásokat rögzítik. És idén került be az alapszabályba az ún. „összeférhetetlenségi nyilatkozat” is, amelyet a megválasztott tisztségviselőknek le kell tenni. Ennek szövege az alábbi: „Én (…) választott tisztségemből eredő kötelezettségeimet teljesítem. A Kamara alapszabályában rögzített célokat és feladatokat elfogadom és minden erőmmel azon leszek, hogy kamarai kötelezettségeimnek eleget tudjak tenni. A kamarára és kamarai tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat ismerem, betartom és betartatom. Kamarai feladataim ellátásakor, szakmai munkám és vállalkozási tevékenységem végzése során, továbbá a magánéletben is törekszem arra, hogy a gyógyszerészet jó hírét és a kamara társadalmi megbecsülését előmozdítsam.” A kamara jövője múlik azon, hogy a vezetőkkel szembeni elvárásainknak érvényt tudjunk szerezni.

Dr. HankĂł ZoltĂĄn