Joó Kristóf Tamás országos titkár


A gimnáziumot Esztergomban, az egyetemet Budapesten végeztem, 2013-ban kaptam diplomát. Felmenőim között több generációra visszamenőleg számos gyógyszerész is volt, így már gyerekként beleláthattam a szakma rejtelmeibe. Jelenleg is a családi patikában dolgozom Biatorbágyon.

A patikai munkám mellett mindig igyekeztem többet tenni szűkebb, ill. szélesebb környezetemért, kilépni a patika falai mögül, ezért is veszek részt néhány civil szervezet munkájában, így jutottam el a Kamarába is. Az országos küldöttgyűlésen elÅ‘ször mint érdeklÅ‘dÅ‘ jelentem meg. Több cikluson át a Pest Megyei Etikai Bizottság tagja voltam. Végtelenül érdekes volt, ahogyan ott szembesültem – kiszakadva a családi patika nyugalmából – a számos, gyógyszerészet egészét érintÅ‘, kérdéssel, problémával, mint például különféle felügyeleti vizsgálatok eredményei, ügyeleti és elszámolási kérdések, vitás ügyek és perek.

Az előbbiekben felsoroltakat a jog eszközeivel kezeltük, mely eszközök azonban nem orvosoltak minden egyes problémát, nem is volt feladatuk. Elnökségi tagként nemcsak a problémák felkutatása és valamiféle jogi kezelés lesz a feladatom, hanem hozzájárulhatok a megoldáshoz is, akár egy válaszlépés kidolgozásában, akár annak kivitelezésében.

2023-ban kerültem a megyei majd az országos elnökségbe.

Házas vagyok és két kis gyermekem van.

 

Â