Az idei Patikanap fókuszában a diabétesz gyógyÃtása, a szövÅ‘dmények megelÅ‘zése áll. A Kórházi-Klinikai Területi Szervezet ez alkalomra készÃtett cikkében dr. Hlavács Tündét, a Péterfy Sándor Kórház klinikai gyógyszerészét kérdezték arról, mit tehetnek a kórházi gyógyszerészek a diabéteszes betegekért, hogyan segÃtik az orvos munkáját a gyógyÃtásban és a súlyos állapotok kialakulásának megelÅ‘zésben?
Dr. Hlavács Tünde egyenesen a sebészeti osztályról érkezik a kórházi gyógyszertárba. A sebészeti osztályon olyan diabéteszes betegekkel is találkozik, akik számára már csak egy lehetőség maradt: az életüket radikálisan megváltoztató műtét, a lábamputáció.
– De mi vezet idáig és hogyan lehetne ezt elkerülni?
– A kezdeti tünetek felismerése és az ellenÅ‘rzés napi rutinná válása egyszerű eljárás, mégis kulcsfontosságú a megelÅ‘zésben. A talp átvizsgálása, a lábkörmökön a gombásodás kezelése és a bÅ‘rápolás nagyon egyszerű, és – talán ezért is – sokan nem tulajdonÃtanak jelentÅ‘séget neki, elhanyagolják. Ide sorolnám a neuropátia korai érzékelését, felismerését is.
– Az osztályos munka során milyen tapasztalatokat gyűjtenek a kórházi gyógyszerészek a betegek attitűdjérÅ‘l? Hogyan fogadják a tanácsokat, milyen a gyógyszerész-beteg kommunikáció?
– Úgy látom, hogy a betegek nyitottak és együttműködÅ‘k a gyógyszeranamnézis felvétele és a gyógyszeres terápia ismertetése kapcsán, ami nem csoda, hiszen az Å‘ egészségükrÅ‘l van szó. A gyógyszeres terápia teljes értékű ismerete a mi kompetenciánk, aminek birtokában – a beteghez szabva – elmondjuk, hogy mit, miért, milyen célból és hogyan kell szednie. Gondot jelent azonban az a tény, hogy csak az EESZT „lebutÃtott verzióját” látjuk. Ugyanakkor a beszélgetések során gyakran kiderül, hogy az orvos által elÅ‘Ãrt gyógyszereket nem, vagy nem megfelelÅ‘en szedik a betegek. Nehéz megtalálni a célravezetÅ‘ kommunikációt, pedig leginkább ezen múlik az adherencia. A gyógyszerésznek egy kicsit pszichológusnak is kellene lennie…
– Az adherencia mértékére az EESZT adatai alapján is következtetni lehetne, de úgy tűnik, hogy ezzel a lehetÅ‘séggel az orvosok sem élnek. Gondolom, a klinikai gyógyszerészek szerepe ezen a téren is megmutatkozhatna.
– Valóban. Egy tanulmányból, Pócsi István projektmunkájából idézem: „A klinikai gyógyszerészek, mint magas szintű farmakoterápiás tudással rendelkezÅ‘, betegközpontú szemléletet képviselÅ‘ és a mindennapokban a betegek között jelenlévÅ‘ szakemberek, unikális helyet foglalnak el az egészségügy berkein belül, ugyanis lehetÅ‘ségük nyÃlik arra, hogy részt vegyenek a betegek közvetlen gondozásában, edukációjában és a gyógyszeres terápiájuk nyomon követésében, monitorozásában.” Ehhez nem is kell semmit sem hozzátenni.
– Egyetértek. De térjünk vissza a diabéteszes betegek gyógyÃtásához! Mit tehetnek a kórházi gyógyszerészek a gyorsabb és a teljesebb felépülés érdekében?
– A sebkezelés kiegészÃtÅ‘ terápiájában sok lehetÅ‘ség van. Például a C-vitamin, cink és arginin, valamint a magas fehérjetartalmú tartalmú tápszerek gyorsÃtják a sebgyógyulást, segÃtik a hámréteg és a kollagén képzÅ‘dését. A szemiesszenciális aminosavak alkalmazása hozzájárulhat a mielÅ‘bbi epitelizáció eléréséhez. Óriási jelentÅ‘sége van a sebkezelésben a megfelelÅ‘ fertÅ‘tlenÃtÅ‘szerek használatának. Sokszor csak „találomra, ami éppen a polcon van”, azokkal a szerekkel folyik a kezelés, pedig egy külföldi szakértÅ‘i munkacsoport már kidolgozta a fertÅ‘zés klasszifikációját, és összehasonlÃtó elemzést végzett a sebfertÅ‘tlenÃtÅ‘k hatásosságáról. Ajánlásokat tettek az antiszeptikus szerek használatára a krónikus sebfertÅ‘zések megelÅ‘zésében és kezelésében. Megnézték az Octenidine , a Polihexanid , a jodofórok, az ezüst-ionok és a hipoklórsav hatásosságát, kidolgozták az ajánlott és az ellenjavallt alkalmazást. Kiderült, hogy az antiszeptikumokkal szemben nem alakul ki rezisztencia, ami jó hÃr, hiszen antibiotikumok helyett is lehet alkalmazni ezeket. Külön fejezet a kötszerek ügye. Ma már egy sor új termék áll rendelkezésre. Ezek közül is kiemelném az ezüsttel impregnált sebkötözÅ‘t. A felsoroltak orvostechnikai eszközöknek minÅ‘sülnek, vagyis csak orvos Ãrhatja fel Å‘ket. Mivel a vonatkozó szakirodalmat mi ismerjük a legjobban, szerintem nem lenne ördögtÅ‘l való, ha a gyógyszerészek megállapÃthatnák a seb állapotát, és ennek megfelelÅ‘en alkalmazhatnák az emlÃtett terápiákat.
– Ez egy újabb „jogosÃtvány”, egy újabb kompetencia lenne a klinikai gyógyszerészek gyakorlatában.
– Valóban. Már jelenleg is óriási tudás áll rendelkezésünkre az antimikrobiális terápiáról, de ez a tudás a döntésekben csak kisebb mértékben hasznosul. Jelenleg fÅ‘leg egyéni vállalkozás a „hittérÃtés”; elszántság és elkötelezettség dolga a tudás becsatornázása a terápiás döntéshozatalba, a gyógyÃtásba. Nálunk azért már általános, hogy a diabéteszes lábra szakosodott orvosok támaszkodnak a klinikai gyógyszerész tudására. De nem állnék meg a döntéshozásnál, hiszen a siker a betegeken is múlik. A tapasztalatok azt bizonyÃtják, hogy szükség lenne az érdemi kommunikációra, amibÅ‘l kiderülnek azok az akadályok, amelyek miatt nem érzik, hogy az Å‘ kezükben is fontos döntések vannak. Mi többször találkozunk, és több idÅ‘t töltünk a beteggel, sokszor, mint az orvosa, ezért talán jobban szót értünk velük. Ez pedig jobb megértéshez, és ezen keresztül az adherencia magasabb fokához vezet, ami a gyógyulás fontos tényezÅ‘je.
Koncz Mária