Bezárná az utolsó kiskaput a láncok épÃtése elÅ‘tt az egészségügyi bizottság.
Egyes vállalkozások megyehatárokon átÃvelÅ‘, nem ritkán 8-10 patikából álló kézigyógyszertár-láncok épÃtését kezdték meg, amihez igyekeznek felhasználni a kézigyógyszertárak jogi szabályozásával kapcsolatos hiányosságokat is, vagyis: a láncok létrehozását magánszemélyek esetében nem korlátozzák – olvasható az egészségügyi bizottság által tárgyalt javaslatban (benyújtója Kovács József bizottsági elnök és Ódor Ferenc – Fidesz). Ezért magánszemélyekre is kiterjesztik és négyben kÃvánják maximálni az egyes közforgalmú gyógyszertárak által ellátható kézigyógyszertárak számát. Ezen túl a húszezer lélekszám alatti településeken nem kerülhet három vagy annál több patika ugyanazon magánszemély irányÃtása alá.