LecsengÅ‘ben van a koronavÃrus járvány, sikerült elkerülni a tömeges fertÅ‘zÅ‘dést. A Magyarország élÅ‘ben vendége Merkely Béla volt, a Semmelweis Egyetem rektora.
... Merkely Béla: Hát a veszélyhelyzet az nem múlt el. Az igaz, hogy a mi adataink is egyértelműen igazolták itt az országos reprezentatÃv szűrésre utalok, hogy a megfertÅ‘zöttek aránya egy százalék alatt van. Ez az egy százalék is emlékezzünk csak vissza, mennyi megbetegedést, mennyi sajnálatos halálesetet okozott. Egy spanyol, vagy egy olasz járvány, amely ötször-hatszor nagyobb volt, mint a magyarországi, ott sokkalta több halálesettel kellett számolni. Úgyhogy én azt gondolom, hogy sokkal jobb félni, mint megijedni, tehát ez az Å‘rszem funkciónak működnie kell az egészségügy területén, de működni kell mindenkiben. És ha már az úgynevezett kontaktusok számát, a kapcsolataink számát már nem csökkentjük olyan mértékben, mint ahogy ezt megtettük márciusban és áprilisban, akkor viszont annak a rizikóját kell lecsökkenteni, hogy egymásra átvigyük a vÃrust. És én a maszk használatnak egy nagyon komoly hÃve vagyok és ezt tudom mindenkinek javasolni, hogy zárt térben, ha kettÅ‘nél több embernél van jelen, mindenképpen használjunk maszkot és nagyon fontos a kézhigiénia. Ez alapvetÅ‘. Ha erre a kettÅ‘re odafigyelünk és nem tartunk nagy csoportosulásokat és egy kicsit odafigyelünk a zárt térben a mindennapi tevékenységünk során, hogy mit teszünk, az szerintem oda vezethet, hogy ezt a nyarat minden gond nélkül végig tudjuk vinni, nem lesz kiújuló járvány és hát Å‘sszel el kell kezdeni megint gondolkodni, hogy mit tegyünk. Szerintem ott kell megint egy keresztmetszeti szűrést csinálni...