Őrzők, vigyázzatok a strázsán! Beszélgetés prof. dr. Erős Istvánnal
Az elmúlt évtizedek társadalmi változásai a gyógyszerészetet is új kihívások elé állították. Vajon sikerült-e szakmának, a szakma képviselőinek megfelelő válaszokat adni, megfelelni az elvárásoknak? Egyebek mellett erről kérdeztük prof. dr. Erős Istvánt, aki 50 esztendővel ezelőtt szerzett gyógyszerészi diplomát, majd Kedvessy professzor még abban az évben meghívta egyetemi oktatói állásra, így oktatói pályafutása is kerek fél évszázada kezdődött.
Ön negyvenöt évet töltött a magyar felsőoktatásban, egyebek mellett az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának a dékánja is volt, ahogy a Szak- és Továbbképzési tagozat megszervezője. Adja magát, hogy beszélgetésünket a gyógyszerészképzés kérdéskörével kezdjük. Számos ezzel foglalkozó előadása, tanulmánya közül az egyik utóbbinak az Őrzők, vigyázzatok a strázsán! címet adta.
Valóban, Adynak ez a sora jól kifejezi mindazt, amit a képzés fontosságáról, lényegéről gondolok. Ez a kissé talán hatásvadászónak tűnő verssor azt fejezi ki, hogy egyetemi munkám fókuszában mindig az oktatás állt. Legfőbb törekvésem és központi gondolatom volt az aktív pályafutásom 45 éve alatt: hogyan tudnék minél hatékonyabban, minél eredményesebben oktatni. Bár az egyetemi feladatkör másik területén, a kutatómunkában is értem el eredményeket (akadémiai doktori cím, közel 500 tudományos dolgozat, könyvek, könyvfejezetek, ipari kutatási-fejlesztési témák), mégis, én elsősorban oktatónak tartottam magam. Az őrzők a képzőhelyek vezetőit jelentik, tágabb értelemben a szakmai elitet, a szakmánk vezető személyiségeit. Az ő figyelmüket szeretném az oktatás ellentmondásaira és a felelős, átgondolt reform szükségességére felhívni.
Az oktatás az a terület, melyet legjobban ismerek, és amelyről felelősséggel nyilatkozhatom. Itt is sok változás történt az elmúlt évtizedekben. Amikor én hallgató voltam, kémiai központú volt a gyógyszerészi képzés, az ilyen jellegű tantárgyakat hallgattuk a legnagyobb óraszámban. Aztán a 60-as, 70-es években kezdett áttolódni a hangsúly orvosi-biológiai irányba, amelyhez az adta az indokot, hogy a hagyományos gyógyszertári gyógyszerészi munka, a magisztrális gyógyszer kezdett egyre kisebb volumenű lenni.
Az, hogy a biológiai tárgyak kerültek előtérbe, mára nagy jelentőséggel bír a gyógyszerészi gondozás szempontjából, ami a gyógyszerész tevékenységét újra felértékeli mind az orvosok, mind a betegek tekintetében. A gyógyszerészet ezzel fontos területet kapott növeli a tekintélyét az egészségügyi ellátáson belül és a társadalomban is. (El kell mondani azt is, hogy az orvosoknak nagy ellenállásuk volt kezdetben, amikor a patikusok elkezdtek például vércukorszintet mérni. Attól félhettek, elveszik a kenyerüket, de persze ez nem így történt, és mára megszűnt az ellenérzésük.) Ahhoz, hogy a gyógyszerész jól tudjon gondozni, sokkal alaposabb medicinai tudás kell tudva persze, hogy soha nem helyettesíthetjük az orvost. Ezt a vonalat kéne jobban erősíteni több külföldi példa ezt támasztja alá.
Úgy látom, megint elérkezett a gyógyszerészképzés egy olyan pillanathoz, amikor nem lehet csak a régit foltozgatni, új koncepció kialakítása vált szükségessé. Véleményem, hogy jól reagált a kamara az egyetemi képzés, illetve a továbbképzés új elvárásaira. A komoly kamarai műhelymunka eredményeképpen megszületett A Magyar Gyógyszerészi Kamara állásfoglalása és ajánlásai a graduális gyógyszerészképzés megújításához című munka megfelelő irányvonalat ad a kor követelményeinek a teljesítéséhez, ahogy a továbbképzéssel kapcsolatos munka is.
Ugyanígy örömteli dolognak tartom, hogy az egyetemi felvételivel kapcsolatban a kamara az ügy élére állt, és sikerült megállapodást kötni az illetékesekkel a felvételi ponthatárok, illetve a felvehető hallgatók létszámát illetően. A kamara komoly harcot folytatott, de a logikus érvelésüknek köszönhetően végül is sikerült elérni céljaikat.
A kamarában a graduális képzéssel kapcsolatos állásfoglalás és ajánlás kialakításán kívül másfajta képzés is folyik
Okos dolognak tartom a Táltosképzőt, nagy ötlet volt a beindítása azoknak a fiataloknak a számára, akik többet is szeretnének, mint a tára mellett állni. Fontos, hogy legyen utánpótlás az egyes gyógyszerészeti szervezetek vezetőinek. számára. Jelenleg ugyanis az a szomorú helyzet, hogy több helyen is nehéz megyei kamarai vagy MGYT elnököt találni. Kellenek tehát az olyan fiatal kollégák, akik tudnak tárgyalni, megvan az a képességük, hogy átlátnak bizonyos dolgokat, ismerik az egészségügy gondjait, csínját-bínját
Mind a szakmának, mind magának hasznot hoz a közéleti szerepvállalásra való felkészítésük.
A háború előtt a gyógyszertár az egyik legfontosabb értelmiségi találkozóhely, úri kaszinó volt. Az oda betérő betegeknek a gyógyszerész sok mindenben tudott segíteni, például egy kérvényt megírni. Nagy reputációja volt a patikusnak. Az elmúlt években sikerült ebből valamit visszaszerezni?
Igen, ez így volt, de az államosítás igencsak tönkretette ezt. A rendszerváltozáskor a kisvállalkozásokat akarták helyzetbe hozni, ez javított a helyzeten, ismét felértékelődött a szakma, a társadalmi presztízsünk nőtt. De a liberalizáció, a nem szakmai tulajdonosok megjelenése újfent rontotta a megítélésünket.
Napjainkban az új kihívásra, a megbecsülés visszaszerzésére tett hasznos lépésnek tartom az önkormányzatokkal való megállapodást, ami alapján a gyógyszerészek fokozottabban vehetnek részt az egészségügyi felvilágosító munkában, illetve településük életében - a tekintélyünket fokozva ezzel.
Újra vannak etikai ügyek olvashatták a gyógyszerészek a Gyógyszerészi Hírlapban a kamarai elnök elégedettségre utaló sorait. Miért jó az a szakmának, ha egy köztestület foglalkozik a különféle jogsértésekkel?
Ha szőnyeg alá seperjük a szabálytalanságokat, vétségeket, jogsértéseket, azzal nem oldunk meg semmit. Ne tegyünk úgy, mintha mindenrendbe lenne! Felszínre kell kerülniük ezeknek az ügyeknek. Ebben is előrelépés történt. Jó lenne azonban, ha valamilyen formában nagyobb publicitást kapnának ezek az ügyek. El kellene jutni a gyógyszerészek tömegéhez ezeknek az etikai döntéseknek A különféle összejöveteleken informálni kéne a kollégákat, mi történt a megyében, volt-e valamilyen etikai ügy.
Ön a kamara Felügyelő Bizottságának az elnöke. Ebből a helyzetéből hogyan látja az elmúlt évek kamarai munkáját?
A Felügyelő Bizottságok feladatait és jogosítványait jogszabály rögzíti. A Felügyelő Bizottság egyrészt a törvényesség őre, folyamatosan vizsgálja, hogy az elnökség különböző döntései, határozatai nem ütköznek-e jogszabályba, pl. a kamarai törvénybe, az Alapszabályba vagy Szervezeti és Működési Szabályzatunkba. Tehát ez a feladatkör az Alkotmánybíróság funkciójával rokon. Másrészt a Felügyelő Bizottság a Kamara egész tevékenységét ellenőrzi, különös tekintettel a pénzügyi tevékenységre, tehát egy belső minőségbiztosítási feladatkört is ellátunk. Nagy örömöm, hogy a Felügyelő Bizottság tagjai nagyon éles szemű, kritikus gondolkodású fiatal kollégák, akik komolyan veszik ezt a megbízatást. Kapcsolatunk a Kamara vezető szerveivel súrlódásmentes, az Elnökség minden javaslatunkat, észrevételünket megvizsgálta, és az esetek nagyobb részében el is fogadta.
Mivel a Kamara alapításának évében lettem kamarai tag, két cikluson át elnökségi tag is voltam, van rálátásom és összehasonlítási alapom a vezető testületek tevékenységét illetően. Túlzás nélkül elmondhatom, hogy a kamara munkája nyugodt, kiegyensúlyozott, személyi ellentétektől mentes.
Véleménye szerint milyen új feladatok, elvárások állnak még a szakma képviselői előtt, illetve hogyan reagáltak a korábbiakra?
Úgy látom, az új kihívásokra a szakma képviselői kellőképpen reagáltak, ahogy az említett példák is mutatják. De a munkának soha nincs vége, folyamatosan meg kell felelni az újabb és újabb elvárásoknak. Itt van például a magisztrális gyógyszerkészítés kérdése. (Én abban a látom ennek a fontosságát, hogy ezek a készítmények olcsóak, ami nagyon is számít a nyugdíjasoknak és a kis keresetűeknek.) Ha ez kiszorul, az nem azért történik, mert az előnyei eltűntek volna, hanem a nagykereskedők miatt.
Aztán itt van az ügyeleti rendszer átalakításának a kérdése. Meglehetősen irritáló volt, hogy éveken keresztül nem született rá megnyugtató megoldás. Ez most talán rendeződni látszik, ami szintén nagymértékben a kamarai munkának köszönhető, ami során kidolgozták az ezzel kapcsolatos koncepciójukat.
Ne feledkezzünk meg arról a kérdésről sem, hogy az Unióban gyógyszert, illetve ezzel kapcsolatos információt csak gyógyszerész adhat. Nálunk ezt az expediáló szakasszisztensek is végezhetik - ez ellentmond az uniós törvényeknek. Felülvizsgálatra szorulnának az asszisztensképző helyek is, ugyanis sok a visszásság körülöttük. De nem egy olyan új megoldásra váró feladat bukkan föl, amiről húsz éve még nem is hallottunk, hogy csak az adatbányászat kérdését említsem. De minden bizonnyal ezekre is meglesz a válasz. Úgy látom, a kamara a helyén van, és azt teszi, amit egy hivatásrendi köztestületnek tennie kell. Jól képviseli a gyógyszerészeket, az új kihívásokra tud elfogadható válaszokat adni mindez a szakma megbecsülésüket fokozza.
Az a tény, hogy a Kamarán belül létrejött az Ipari Tagozat és elkezdte munkáját a képzőhelyek képviselőiből álló Oktatási Bizottság, azt fejezi ki, hogy a Kamara nemcsak a közforgalomban és a kórházakban dolgozó gyógyszerészek érdekérvényesítő szervezete akar lenni, hanem felvállalja az iparban dolgozó gyógyszerészek és az akadémiai szféra gyógyszerészeinek gondját-baját is. Ehhez szeretnék a magam képességeivel és eszközeivel hozzájárulni.
B. Zs.