Viharsarki gyógyszerészek a félmaratonon


Viharsarki gyógyszerészek a félmaratononA Magyar Gyógyszerészi Kamara Békés Megyei Szervezetének fiataljai, a „Viharsarki gyógyszerészek” tavaszi programként május 13-án részt vettek a Gyulán megrendezett IX. Várfürdő félmaratonon.

A verseny meghirdetését követően másnapra már össze is állt a csapat Tirják Valéria, Czikray Tamás és Vass Tamás részvételével. A jó hangulatú futóversennyel a sajátos nevelési igényű gyermekeket támogattuk, így az egészséges kikapcsolódás mellett jótékony célt is szolgált a futóverseny. A harmincnégy nevezett közül a „Viharsarki gyógyszerészek” címet viselő csapatunk az előkelő kilencedik helyet érte el, a 21 kilométert (3*7 km) 1 óra 49 perc alatt futottuk le. Reméljük, hogy ez a siker a jövő évre még több nevezőt csalogat hasonló rendezvényekre, így akár több csapatot is kiállíthatunk. A közös futásunkkal sikeresen folytattuk a tavaly elkezdett közösségerősítő munkánkat, a következő program pedig már szervezés alatt van, hogy nyáron se maradjunk találkozás nélkül.

Dr. Vass Tamás