Nyomtatóbarát változat: GyogyszereszKepzesSzF_profdrEros.pdf

Sokszínűség versus kompetencia,
avagy
a szakgyógyszerész-képzés színe és fonákja

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Oktatói Állandó Bizottságának vitaindítója

A szakgyógyszerész-képzés megújulás, átfogó tartalmi és szerkezeti reform előtt áll Magyarországon. Jelen sorok írója – aktív oktatói pályafutása alatt – a hatékony, színvonalas graduális és posztgraduális képzést tartotta legfontosabb feladatának. A képzéssel, szakképzéssel kapcsolatos elgondolásairól számos fórumon számolt be az elmúlt évek során, komoly vitákat generálva. Ilyen volt pl.

- A gyógyszerészképzés jelene és jövője (közlemény – Vállalkozó Gyógyszerész, 2003. április);

- Az élethosszig tartó tanulás jelentősége (közlemény – Vállalkozó Gyógyszerész, 2006. február);

- A gyógyszerészképzés távlatai (előadás – CPhH 2009.);

- A szakképzés helyzete és jövője Magyarországon és az Európai Unióban (előadás –MOSZ, 2007.);

- Magyar Gyógyszerészi Kamara megbeszélése a szakképzési rendszer átalakításáról, 2010;

- Hány gyógyszerészre és asszisztensre van szükség a gyógyszertárakban (előadás – Magyar Gyógyszerészi Kamara II. vándorgyűlése, 2010.);

- A szakgyógyszerész képzésről – őszintén: viták, gondok, feladatok (előadás – az MGYT szakosztályi rendezvény, 2010.).

Jelen írásomat vitaindítónak szánom.

A múlt

A szakgyógyszerész-képzés 1972-ben a 16/1972 EüM rendelettel vette kezdetét és a szakma – joggal – sikertörténetként tartja számon. Valóban az volt, sikertörténet, tudomásom szerint az első szakgyógyszerész-képzés Európában. Számos országnak szolgáltattunk mintát, modellt a szakképzés tartalmát és formáját illetően. A szakképzés szakirányai 1978-ban bővültek, ill. átalakultak (9/1978 EüM rendelet), majd 1999-ben (66/1999 NM rendelet) teljesen átalakult a rendszer.

Szakképzésünk „mintája” a szakorvos képzés volt, némi gúnnyal azt szokták mondani, hogy mi, gyógyszerészek a szakorvos képzés „farvizein” hajóztunk. Ez részben hasznos volt, mivel a szakorvosképzés jól működő rendszer volt, ahol világosan elkülönültek az általános orvosi és a szakorvosi feladatok, ebből tanulhattunk (volna). Másrészt a szakorvosképzés megfelelő háttérintézménnyel rendelkezett (OTKI, OTE majd HIETE), a gyógyszerész szakmának komoly gondja lett volna a megfelelő háttérintézmény létrehozása. Hátrányai is voltak a szakorvosképzés mechanikus másolásának: nem törekedett a szakma a gyógyszerészi munka sajátosságait kiemelő szakképzési rendszer megalkotására.

A szakképzés szakirányait, ezek alakulását, változásait az I. táblázat tartalmazza

I. táblázat

A szakgyógyszerész képzés tartalmi elemei, gyógyszerészek számára megszerezhető szakirányok

Szakirányok
16/1972 EüM rendelet	9/1978 EüM rendelet	66/1999 NM rendelet
Gyógyszertechnológia, Gyógyszerellenőrzés, Gyógyszerhatástan-toxikológia, Laboratóriumi vizsgálatok -         preparatív labor -         közegészségügyi labor -         klinikai labor, Farmakognózia, Gyógyszerügyi szervezés	Gyógyszertechnológia Kémiai (fizikai –kémiai) gyógyszerellenőrzés Biológiai gyógyszerellenőrzés Mikrobiológiai gyógyszerellenőrzés Gyógyszerhatástan toxikológia Preparatív kémiai labor vizsg. Közegészségügyi labor vizsg. Klinikai labor vizsgálatok Gyógyszerellátás és Gyógyszerügyi szervezés Egészségügyi-gyógyszerügyi igazgatás Radiofarmakológia (1993-tól)	Gyógyszertechnológia Gyógyszerellenőrzés Gyógyszerkémia Gyógyszerhatástan Társadalom-gyógyszerészet Farmakológia és fitoterápia Klinikai laboratóriumi diagnosztika Gyógyszerellátási gyógyszerészet Gyógyszerügyi szervezés és igazgatás Radiogyógyszerészet Kórházi gyógyszerészet Klinikai gyógyszerészet toxikológia (ráépített)* gyógyszerészeti mikrobiológia (ráépített* minőségbiztosítás (ráépített)*   * a ráépített szakirányok 2003-tól alapszakmává váltak

 

A táblázat adataiból az alábbi fontos következtetések vonhatók le:

- szakképzésünk sokszínű volt, egyre nagyobb számú szakirányt tartalmazott és a gyógyszerészeti tudományok teljes vertikumát felölelte,

- a szakképzési rendszerünk a gyógyszerészeti tudományok és nem a szakmai feladatok mentén szerveződött. Ennek hátrányait később látni fogjuk.

Meg kell fogalmazni néhány alapvető tényt a szakképzési rendszerünk tartalmával és formájával kapcsolatosan, ahhoz, hogy világosan lássuk a jelen mulasztásait és jövőbeli feladatainkat.

Nem történt meg a szakképzési rendszer átfogó elemzése, a pozitív és negatív jelenségek feltérképezése. (Bár a jelen sorok írója megkísérelte az ún. SWOT analízis alkalmazását, de ez – valószínűleg – nem jutott a szakmai elit és a döntéshozók tudomására.)

Nem történt meg az általános gyógyszerészi feladatok és a szakfeladatok elválasztása. Ebből kifolyólag nem tudott a szakma kompetenciákat rendelni a szakgyógyszerészi címek mellé. A kompetenciák hiánya – erre is rá fogok mutatni – komoly gátja egy jól működő szakképzési rendszer létrehozásának.

Jelen

A szakképzés jelenére a következő tények és adatok jellemzők. A szakgyógyszerész-képzés rezidensképzéssel, közvetlenül a végzés után kezdődik, majd a rezidensi két évet követi a szakgyakorlati idő. A rezidensi évek alatt a szakgyógyszerész-jelölt közalkalmazott, fizetését az egyetemmel kötött munkaszerződés alapján az egészségügyi tárcától kapta. Ez a jogviszony sajátos ellentmondásokat generált.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy szerencsés dolog-e közvetlenül a végzés után elkezdeni a szakképzést. Orvosok esetében a graduális képzés 6 éve alatt már kialakul(hat) egy határozott elképzelés a jövőt illetően. A pályakezdő gyógyszerész viszont még nem ismeri a szakma számos területét, pl. a gyógyszergyári munkát, a hatóságok, a nagykereskedelem, a minőségbiztosítás feladatkörét. Talán szerencsésebb lenne a végzés után 3-5 évvel szakképzési irányt választani.

Az előbb már említettem, hogy a rezidensek bérét a költségvetés fedezte. Gyakran előfordult viszont, hogy a tulajdonos ezt kiegészítette illegális formában, külön munkaszerződés nélkül (ún. zsebbe-fizetés). Ennek a gyakorlatnak legfőbb hátránya akkor jelentkezett, amikor a szakképzés állami finanszírozása megszűnt 2007-ben. Nem voltak érveink a tárcával történő vitában és egyeztetésben, a tárca illetékesei azt vágták a képzőhelyek szemébe, hogy nincs is szükség állami finanszírozásra, mert a tulajdonos illegális módon úgy is megfizeti a rezidenst.

A rezidensi időt ún. akkreditált munkahelyen kellett letölteni. Az akkreditáció iskolapéldája annak, hogyan változik egy alapvetően hasznos törekvés teljesen formálissá. Az akkreditáció a képzőhelyek feladata volt, a Kamara által kidolgozott szempontok alapján. A kérdőíveket a pályázó gyógyszertár kitöltötte és a kari tanácsok szavazták meg az akkreditációt. Az elv nagyon helyes és támogatandó: nem minden patika alkalmas szakgyógyszerész-képzésre (pl. ha a gyógyszertárban nincs magisztrális gyógyszerkészítés, ha nem végez a patika gondozási tevékenységet stb.). A beírt adatokat – pl. szakkönyvek, szakfolyóiratok, számítógépes háttér –  a képzőhelyek nem tudták ellenőrizni, ehhez hiányoztak az anyagi és személyi feltételek.

A jelen gondjai között két fontos tényt kell megemlíteni:

1. A személyi jog követelmény-rendszeréből kivették a szakgyógyszerészi végzettséget, mint kötelező feltételt.
2. Megszűnt a szakképzés állami finanszírozása. Itt találkozunk drámai formában azzal a mulasztással, hogy a szakgyógyszerészi címek mellé nem rendeltek kompetenciákat.

Mi is az a kompetencia? (Ennek fontosságát szakmai berkekben sokan nem értik.) Az Idegen szavak gyűjteménye szerint kompetencia: hatáskör, illetékesség, hozzáértés, alkalmasság, képesség. A pedagógiai-pszichológiai gyakorlatban a kompetencia: arra való képesség, hogy az élet különböző szituációiban alkalmazni tudjuk tudásunkat, tapasztalatainkat, személyes adottságainkat. A szakképzés területén a kompetencia hatáskört és illetékességet jelent.

Az orvosi és gyógyszerészi gyakorlatban a szakember feladatai két csoportba oszthatók: általános és szakfeladatokra. Az általános feladatok közé azokat soroljuk, amelyeket a pályakezdő szakember a végzés pillanatától kezdve el tud látni, megvan hozzá a szükséges ismeretanyag, elméleti és gyakorlati tudás. (Ezeket a feladatokat a Képesítési követelmények című kormányrendelet tételesen felsorolja.) Vannak azonban olyan feladatok is, amelyekhez a graduális képzés megadja ugyan az alapokat, de a feladat ellátásához szüksége tudás és készségek csak további képzés útján – szakképzés keretében – szerezhetők meg. Az orvosi gyakorlatban ez a rendszer jól működik, pl. sebészeti, szemészeti, szülészeti szakfeladatokat csak szakvizsga birtokában végezhet az orvos. Sajnos, nálunk az általános és szakfeladatok szétválasztása nem történt meg, illetve a rendeletek (pl. 41/2007 EüM) felsorolják a szakfeladatokat, de hiányzik annak deklarálása, hogy ezeket csak szakgyógyszerész végezheti, nem szakgyógyszerész csak kivételes esetben, illetve felügyelet mellett és a szakvizsga letétele után.

Az érv, amellyel a szakgyógyszerészi végzettséget, mint követelményt kivették a személyi jog és a gyógyszertár-vezetés feladatköréből, az volt, hogy az Európai Unióban nincs szakképzés, így ez a követelmény esélyegyenlőtlenséget teremt a magyar és a külföldről hazánkban munkát vállalni szándékozó gyógyszerészek között. Az érv már akkor sem volt igaz, ma pedig különösen nem, mert az Európai Unió számos országában van szakképzés (lásd IV. táblázat). Ha élt volna az elv, hogy szakfeladatot csak szakgyógyszerész végezhet, akkor ezt a hajótörést kivédhettük volna. Mert mi tekinthető igazán szakfeladatnak, ha nem a gyógyszertárvezetés? A graduális képzés az alapokat megteremti ugyan, de a vezetéshez szükséges speciális ismeretek és készségek (közgazdasági, jogi, vezetési ismeretek stb.) csak a posztgraduális képzés keretében sajátíthatók el.

A szakfeladatok deklarálása és annak ellenőrzése, hogy a gyógyszertárak rendelkeznek-e a forgalomnak megfelelő szakgyógyszerész létszámmal, fontos motivációs tényező lehet a szakképzési rendszerbe való belépésre. Különösen fontos és nem lebecsülendő tényező lehet az állami finanszírozás megszűnte után. 2007-ben ugyanis gyakorlatilag megszűnt a finanszírozás, az állam kivonult a szakképzésből. A fiatal gyógyszerészek szakmaszeretete és a gyógyszertár-tulajdonosok szakmai igényessége mentette meg a rendszert a teljes összeomlástól.

A II. és a III. táblázat a szakképzési rendszerbe belépett gyógyszerészek számát szemlélteti. (Az eddigi teljes képzési ciklusra – 2000-2009 – csak szegedi adatok állnak rendelkezésre. A III. táblázatban azért csak három képzőhely szerepel, mert 2000-ben Pécsett még nem indult meg a képzés.)

II. táblázat

Rezidensek számának alakulása a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán

Év	Államilag finanszírozott	Költségtérítéses	Régebben végzett	Összesen
2000-2004	87	83	-	170
2001-2005	66	40	-	106
2002-2006	102	24	21	147
2003-2006	78	23	5	106
2004-2007	82	17	9	108
2005-2008	78	12	6	96
2006-2009	68	11	3	82

 

III. táblázat

Rezidensek számának alakulása három képzőhelyen

Évszám	Budapest			Szeged			Debrecen			Összesen
	1*	2**	3***	1*	2**	3***	1*	2**	3***
2000/2001	106	-	-	87	-	83	-	--	-	279
2001/2002	107	-	-	64	-	42	20	-	-	233
2002/2003	105	17	-	102	25	25	25	-	-	302
2003/2004	103	12	3	77	8	35	37	-	-	274
Összesen	424	29	3	330	33	185	82			1086

^* = közalkalmazotti jogviszony (államilag finanszírozott képzés)
^**2 = rezidensi létszámon kívüli, de államilag finanszírozott
^***3 = költségtérítéses

A III. táblázat adatai világosan mutatják, hogy a pályakezdő fiatalok körében nagyon népszerű volt a rezidens alapú szakképzés, az évfolyamok a végzés után majdnem teljes létszámban beléptek a rendszerbe. 2007 után éles váltás következett be, mivel az államilag finanszírozott keret jelentősen csökkent, majd teljesen meg is szűnt. A rendszer nem halt el, csak lényegesen kevesebb a belépők száma, mivel a képzés költségtérítéses és a gyógyszerészi szakfeladatok nincsenek szakvizsgához kötve.

A jövő

A jövő feladatai két irányból közelíthetők meg:

1. Melyek az Unió elvárásai és milyen szakirányok léteznek az Európai Unióban? (Ez nem a külföld majmolása, nekünk kötelességünk alkalmazkodni az Unió előírásaihoz és elvárásaihoz, ha nem akarjuk fiatal kollégáink uniós munkavállalását megakadályozni.)
   
   
2. Milyen szakképzést tartanak helyesnek és célravezetőnek a képzőhelyek, a szakmai szervezetek és a szakmai kollégiumok? Ezzel kapcsolatosan egy felmérés adatai állnak rendelkezésemre. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a szakma felelősen gondolkodó gyógyszerészei is megszólalási lehetőséget kapjanak. Ezt szolgálja ez a vitaindító cikk.

 

A IV. táblázat bemutatja, hogy mely uniós tagországokban van szakképzés, és ehhez milyen jogosítványok társulnak.

IV. táblázat

A szakgyógyszerészi végzettség kompetenciái és bérezése egyes uniós tagországokban

Tagország	Speciális jogosítványok	Magasabb bér
Ausztria	+	–
Belgium	+	+
Csehország	+	+
Dánia	+	+
Finnország	+	+
Franciaország	+	+
Németország	+	+
Görögország	+	+
Magyarország	–	–
Olaszország	–	+
Hollandia	+	+
Szlovénia	+	+
Egyesült Királyság	+	+

Jelmagyarázat: + = van; – = nincs

Az Unió egyes országaiban bevezetett szakképzési irányokat áttekintve megállapítható volt, hogy ez a terület meglehetősen színes, egyes országokban számos szakirány található. Az 1. ábra alapján kiderül, hogy szinte valamennyi uniós tagállamban megtalálható három szakirány:

1. ábra: Szakirányok az Európai Unió tagországaiban

Meg kell említenem, hogy az uniós tagországokban legfeljebb 5-6 szakirány található, nincs olyan „sokszínűség”, mint hazánkban. Viszont valamennyi szakirány mellé minden uniós tagországban kompetencia és magasabb bér társul. Így megvalósul az a fontos elv, hogy szakfeladatot csak az arra kiképzett szakember láthat el, és megvalósul a kvalifikáltabb szakemberek magasabb anyagi megbecsülése is. Nálunk mindkét tényező hiányzik (lásd IV. táblázat). A három alapszak mellett, pl. Belgiumban közegészségügyi feladatok ellátásából, Németországban népegészségtanból és klinikai kémiából, az Egyesült Királyságban állatgyógyászati ismeretekből is lehet speciális szakképzettséget szerezni. Kötelező a szakvizsga letétele Szlovákiában és Szlovéniában.

 

A kompetenciák tekintetében is meríthetünk az Európai Unió direktíváiból. A 854/432 EEC direktíva szerint csak gyógyszerész végezheti el az alábbi szakfeladatokat.

- gyógyszerek gyártása és ellenőrzése,

- gyógyszervizsgáló laboratóriumok vezetése

- gyógyszer-nagykereskedelem szakmai irányítása,

- gyógyszerek gyógyszertári előállítása, vizsgálata és kiadása,

- kórházi gyógyszertárak gyógyszerkészítő és kiadó tevékenysége,

- gyógyszer-információ és tanácsadás.

 

A fentiek alapján a Magyar Gyógyszerészi Kamara Oktatói Bizottsága összeállított egy ajánlást – figyelembe véve a képzőhelyek, a szakmai szervezetek és a szakmai kollégiumok elképzeléseit –, amely mind az Európai Unióban megtalálható szakirányokat, mind az uniós direktívákat ötvözi. Ezt mutatom be az V. táblázatban.

V. táblázat

A Magyar Gyógyszerészi Kamara Oktatói Állandó Bizottságának javaslata

a szakgyógyszerész-képzés jövőbeli szakirányaira

Szakirány	Alapképzés ideje	Szakgyakorlati idő	Kompetenciák
Gyógyszerellátási szakgyógyszerész	1 év	2 év	A gyógyszer készítése, vizsgálata, készletezése, ellenőrzése, tárolása, valamint szakmai tájékoztatással történő kiadása, gyógyszerészi gondozás. (41/2007 EüM által nevesített szaktevékenység a gyógyszertárakban)
Kórházi-klinikai szakgyógyszerész	1 év	A szakirány felelősei határozzák meg	A rendelet által nevesített szakgyógyszerészi feladatok a kórházi és klinikai gyógyszerészet területén
Gyógyszeripari szakgyógyszerész	1 év	A szakirány felelősei határozzák meg	Kutató-fejlesztő szakgyógyszerész, termelés-irányító szakgyógyszerész

 

Az egyes szakirányokra épített szaktevékenységek köre

Alapszakirány	Szakirányhoz kapcsolódó szak	Képzési idő	Kompetencia
Gyógyszerellátási szakgyógyszerész	Gyógyszerészi gondozás Gyógyszertármenedzsment Gyógyszerészeti szakigazgatás Gyógyszertechnológia	2-3 év	Gyógyszerellátási Szakmai Kollégium által részletesen kidolgozott anyag került az ESZTT elé
Kórházi-klinikai gyógyszerészet	Klinikai laboratóriumi vizsgálatok Radiogyógyszerészet A kórházi-klinikai gyógyszerészet speciális feladatai, pl.  onkológia, infektológia	Szakfelelős által javasolt	Kórházi-klinikai Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium javaslata alapján
Gyógyszeripari gyógyszerészet	Gyógyszergyártás, ipari technológia Minőség-ellenőrzés, minőségbiztosítás, minőségirányítás Farmakológiai és toxikológiai ipari kutatás Gyógyszer törzskönyvezés Gyógyszerészeti mikrobiológia, higiéné Gyógyszeripari menedzsment, marketing és gyógyszer-kereskedelem	Szakfelelős által javasolt	Ipari Gyógyszerészeti Szakmai Kollégium dolgozza ki

Úgy gondolom, hogy érdemes lenne ezt a rendszert, a szakgyógyszerész képzést közös bölcsességgel újra felépíteni. A következő kérdéseket ajánlom megvitatásra. (A kérdések egy része erősen provokatív):

- Szükség van e szakképzésre?

- Vannak-e a gyakorló gyógyszerészet területén olyan feladatok, amelyek a graduális képzés után speciális képzést igényelnek? Ha igen, melyek azok?

- Ha az előbbi két kérdésre „igen” a válaszunk, akkor újabb kérdéseket teszek fel:

- Milyen legyen az új szakképzés a felépítés (tagozódás) és a szakirányok tekintetében?

- Mikor lépjen be a szakgyógyszerész jelölt a szakképzés rendszerébe, közvetlenül a végzés után vagy a szakma egyes területeinek megismerése után?

- Kell-e rezidens rendszerű alapképzés vagy azonnal a szakterület elméletével és gyakorlatával kezdődjön a képzés?

- A jelenlegi szakirányok szűkítését, bizonyos szakirányok megszűntetését javasolja?

- A jelenlegi szakirányok bővítése lenne érdemes. Milyen szakfeladatokra való képzést hiányol a jelenlegi rendszerből?

- Legyen-e valamennyi szakirány mellett olyan kompetencia, tehát ezt vagy azt a feladatot csak ilyen vagy olyan szakképzettség birtokában lehet végezni?

Ha a fenti kérdésekre választ kapunk, akkor eldönthető a dolgozat címében felvetett dilemma: sokszínű vagy kompetencia-alapú legyen a szakképzésünk?

 

Prof. dr. Erős István

vissza