A megyei szakmai napra Kecskemétről indultunk a szeptember 29-én, szombat reggel korai fél 8-kor. Az eredeti tervhez képest ezért másfél órával korábban érkeztünk Császártöltésre. Emiatt módosítottuk a programot úgy, hogy délelőttre hoztuk a szakmai előadásokat.
Az elnöki köszöntőt így még délelőtt tartottam, amelyben az aktuális megyei és országos kamarai ügyekkel kapcsolatosan tartottam rövid tájékoztatót. Ezt dr. Fang Máté előadása követte a XXI. századi betegközpontú közforgalmú gyógyszertárak építészeti elvárásairól. Előadásában az elmúlt időszak fejlődését, az építészeti elvárások változását mutatta be a XI. századtól az államosítás szabványtervein keresztül napjaink és a jövő lehetőségeinek bemutatásán keresztül.
Ebéd után „Csettegős” túrán vettünk részt, amely alatt körbejártuk a települést, megálltunk a helyi könyvtárnál, a helyi első bíró (1920-as években) házánál és a Kamilla Gyógyszertárnál, amelyeket meg is tekintettünk.
A vendéglátónkhoz visszatérve dr. Román Gergely „Az Eger környéki borok antocianin összetételének tömegspektrometriás vizsgálata” című előadását hallgattuk meg.
A Gyógyszerészek Világnapjára emlékezve Sebéné dr. Csatári Eszter megyei MGYT elnök felkérésére az MGYT által a középiskolásoknak készített előadást a tudatos antibiotikumhasználatról adtuk elő a párommal, dr. Fang-Mogyorósi Anitával.
A szakmai nap könnyed zárásaként Mojzesné dr. Terray Orsolya dalait hallatva, Berger Gábor borász borait kóstoltuk meg. A vacsora közben informális szakmai beszélgetésre is bőven volt lehetőség. A 32 résztvevő különösen is jó hangulatban zárta a napot, megemlékezve Szent Mihály napjáról is.
Dr. Fang Simon