Kisalföld - 2019.10.28. (1,3. oldal)
Évtizedes és országos probléma a patikushiány, amelyre válaszul a fiatal győri gyógyszerészek pályaválasztási napot hirdettek középiskolásoknak. Aki regisztrál, oda is beléphet, ahová csak fehér köpenyben szabad.
Kétévente rendeznek a fiatal gyógyszerészek szakmai napot Győrben, az idei a harmadik alkalom, amikor a 10–12. osztályos középiskolások – a korban hozzájuk legközelebb álló – frissdiplomás szakemberektől hallhatnak a hivatás szépségeiről, sokszínűségéről. – Csak Győrben van jelen pillanatban három-négy üres állás – mondta a Kisalföldnek dr. Váczi Donát, a Magyar Gyógyszerész Kamara nemrég újraválasztott megyei elnöke.
– A patikushiány évtizedes probléma szerte az országban, amire válaszul 2015-ben a fiatal helyi gyógyszerészek először hirdették meg a nyílt napot. Akkor mintegy harminc, 2017-ben pedig több mint félszáz diáknak tartottak előadást. Azt reméljük, hogy az idei rendezvényen, amelynek helyszíne november 27-én délután öt órától a Phoenix Pharma Zrt. Szabolcska utcai központja, még többen lesznek – folytatta dr. Váczi Donát, a Magyar Gyógyszerészi Kamara nemrég újraválasztott megyei elnöke...