(Néhány nappal ezelőtt tettük közzé a Kamara honlapján és zárt facebook-csoportjában, valamint a területi szervezeteken keresztül a „Tájékoztató a gyógyszerészhallgatók gyakorlati képzésével kapcsolatban” című ismertetést, amely a „Nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény” idei módosítását követő helyzet és feladatok értelmezését segíti a gyógyszerészhallgatók gyakorlati képzésen való részvételének szerződési és díjazási feltételeiről.Az alábbi tájékoztató a gyakorlati szempontok értelmezését segíti.)
A gyógyszerészhallgatók záróvizsga előtti gyógyszertári gyakorlatával kapcsolatban az alábbiak figyelembevétele indokolt:
- Az oktatási intézménynek (az egyetemnek) együttműködési megállapodást kell kötnie a hallgatót gyógyszertári gyakorlatra befogadó gyógyszertárral (képzőhellyel), amennyiben az rendelkezik a gyakorlati képzésben való részvételhez szükséges feltételekkel.
- A hallgatóval a gyógyszertárat működtető vállalkozás hallgatói munkaszerződést köt.
- A gyógyszertárral kötött szerződés alapján a záróvizsgás gyógyszerészhallgató nem válik biztosítottá, mert az ő biztosítása az egyetemi státuszából adódik. [Megjegyzés: középfokú képzés (asszisztensképzés) esetében az oktatóhely és a tanuló között létrejött szerződés alapján a tanuló biztosítottá válik.]
- A hallgató díjazásban részesül. A díjazás kötelező minimuma a január elsején érvényben lévő minimálbér 65%-a/hó. Hóközi arányosítás esetén minden megkezdett hétre a minimálbér 65%-ának negyed része jár.
- A hallgató részére hallgatói munkaszerződés alapján kifizetett összeg a minimálbér erejéig adó- és járulékmentes.
- A minimálbér 2024-ben 266.800 Ft/hó.
- A jelenleg hatályos képzési alapnormatíva 650.000.- Ft/év/hallgató. A 230/2012.(VIII.28.) Korm. rendelet szerint az egészségtudományi képzési területen a felsőoktatási szakokhoz alkalmazandó szorzó 5,30.
- A napi összeg számításához az alapnormatíva és az adott képzési területhez társított súlyszorzó szorzatát el kell osztani az adott év munkanapjainak számával (2024-ben 251 munkanap), így az egészségtudományi képzés területén a napi összeg 2024-ben 13.725,1 Ft/hallgató/ténylegesen teljesített képzési nap.)
- A fentebb hivatkozott tájékoztató értelmében a gyógyszerészhallgató gyakorlati képzőhelyen töltött gyakorlati idejére járó díjazás (a 4. pontra is figyelemmel) a szociális hozzájárulási adóból levonható, illetve, ha a hallgató(k)nak fizetendő díjazás ennek összegét meghaladja, a gyakorlati képzőhely élhet az adó visszaigénylés lehetőségével. Azok az adóalanyok, akik jogszabályi előírás alapján nem kötelezettek szociális hozzájárulás fizetésére (pl. KIVA), ugyancsak szociális hozzájárulási adó-visszaigénylés keretében juthatnak hozzá az érvényesíthető kedvezményhez. (2408-as bevallás 30. sora)
Budapest, 2024. december 09.
Bagi Edina
A „Tájékoztató a gyógyszerészhallgatók gyakorlati képzésével kapcsolatban” című, december 6-án közzétett tájékoztatónk itt található.