Trendfordulót jelezhet az Uniós Bíróság május 19-i ítélete, amely kimondja, hogy nem ellentétes az uniós joggal a gyógyszerpiac olasz (és német) nemzeti szabályozása, ahol főszabályként csak gyógyszerész működtethet gyógyszertárat, és egyéb piacszabályozó intézkedések is hatályban vannak. Önmagában a nemzeti szabályozás létjogosultságának megerősítése nem meglepetés. Azonban annak kimondása, hogy az élet és az egészség védelme érdekében a nemzeti kormányok a lakossági gyógyszerellátás területén a letelepedés szabadságát és a tőke szabad áramlását is korlátozhatják, komolyan fékezheti az uniós tagországokban eddig fősodratúnak számító gyógyszerpiaci liberalizációt. Különösen azok után, hogy a Bizottsággal szembeni olasz (és német) álláspont támogatására a perben beavatkozói státuszt kért Franciaország, Spanyolország, Ausztria, Görögország és Lettország kormánya is.

A közegészségügyi érdek a liberalizált rendszerben többféleképpen sérülhet. Az uniós bíróság érvelése szerint a gyógyszerek szükségtelen vagy nem megfelelő alkalmazása súlyosan károsíthatja az egészséget anélkül, hogy „a páciens a gyógyszer alkalmazása során mindezt észlelné”. Továbbá a helytelen gyógyszerfogyasztás „az anyagi erőforrások pazarlásával jár”, miközben az egészségügyi ellátásra fordítható anyagi erőforrások „végesek”. Ezért a tagállamok a gyógyszer-értékesítés jogát fenntarthatják kizárólag gyógyszerészek részére, mert ők azok a személyek, akiknek a betegek részére „garanciát és tájékoztatást kell adniuk”. Sőt a bíróság szerint a tagállamok azt is előírhatják, hogy a gyógyszereket olyan gyógyszerészek értékesítsék, akik tényleges szakmai függetlenséggel rendelkeznek. A gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezőknek ugyanis nincs „a gyógyszerészekével egyenértékű képzettsége, tapasztalata és felelőssége”, következésképp az „ő esetükben nincsenek meg ugyanazok a garanciák, amelyeket a gyógyszerészek nyújtanak”. A bíróság szerint a gyógyszertárak kizárólagos gyógyszerészi tulajdonban tartása (a gyógyszerészek egzisztenciális függetlensége) a kiadások szempontjából megtakarításokhoz vezethet.

A bíróság még ennél is tovább megy, amikor kimondja, hogy a nem gyógyszerész tulajdonosok által működtetett gyógyszertárakban fennállhat „annak a kockázata, hogy a gyógyszerészek szakmai függetlenségének biztosítására irányuló jogszabályokat a gyakorlatban nem tartják be”, mivel az ilyen üzemeltetők „nyereségre való törekvésének érdeke az önálló vállalkozó gyógyszerészekéhez képest nem egyenértékű módon fékezett”. Úgyszintén figyelmet érdemel, hogy a bíróság szerint a gyógyszerpiac többi szereplőjének a gyógyszertárak tulajdonlásában és üzemeltetésében játszott szerepével kapcsolatban „a tagállam vélheti úgy, hogy a forgalmazó vállalkozások bizonyos nyomást gyakorolhatnak a munkavállalóként foglalkoztatott gyógyszerészekre azért, hogy a haszonszerzési célokat részesítsék előnyben”. Ez megfelelő indok lehet a gyógyszergyárak és a nagykereskedők gyógyszer-kiskereskedelemtől való távoltartására is.

Az uniós bíróság tehát „rehabilitálja” a korábban Magyarországon is működtetett etikus modellt. Az ítéletből levezethető, hogy gyógyszerbiztonsági, ellátási és minőségi szempontból előnyösebb az „etikus” patikamodell, sőt a „liberális” modell közgazdasági előnyei sem igazolhatóak. A legfőbb törvény ugyan „a beteg üdve”, azonban az uniós bíróság ítélete közvetlen jogalkotási kötelezettséget egyetlen tagállamra sem ró. Ennek ellenére nehezen található legitim közpolitikai érv a liberális modell hazai megőrzése mellett! Ilyen formán joggal merül fel a hazai gyógyszerellátó rendszer átfogó felülvizsgálatának igénye.

Dr. Hankó Zoltán

a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke