Számos fórumon felmerült – legközelebb Debrecenben fogunk beszélgetni a témáról – a gyógyszerellátásban dolgozó szakemberek kompetenciája, pontosabban kompetenciaterülete. Mennyire változtak ezek a szerepek az elmúlt években a szakmai és a társadalmi környezet átalakulásával? Hogyan kell az egyes feladatkörök ellátására felkészíteni a jelölteket az egyes képzési formák/szintek során? Milyen tartalommal és kimenetekkel, milyen létszámban kell szakembereket bocsátanunk a munkaerőpiacra?

Egyértelmű – bármilyen képzési formáról és szintről legyen is szó –, hogy a lexikális tudásanyag és annak naprakész biztosítása elengedhetetlen a megfelelő színvonalú betegellátás érdekében. Vitathatatlan az is, hogy mindemellett számos készség, képesség is szükségeltetik a betegközpontú szolgáltatások megvalósíthatósága érdekében. Kérdésként merül fel, hogy a fenti elemek kombinációjából milyen kimenetű képzéseket kell biztosítanunk? Milyen elvárások fogalmazódnak meg, milyen tevékenységi körök ellátására kell képeznünk szakembereket?

A gyógyszerészi hivatás dr. pharm. címmel történő elismerése után le kell tennünk a voksunkat az osztatlan gyógyszerészképzés mellett – az orvos-szakmához hasonlóan. A gyógyszerészdoktorok – más szakmától megkülönböztető kompetenciaként – rendelkeznek a gyógyszerterápiás ismeretek mellett a kémiai hatás/interakció – szerkezet stb. összefüggések mély ismeretével; a gyógyszerkészítés és -gyártás alapjaival és a szükséges képességekkel. Olyan kombináció ez, amely értékek megtartását nagyon fontosnak tartom. Ez adja az egyediséget, azt az interdiszciplináris gondolkodásmódot, amely a gyógyszerészi hivatás sajátja, és amelyre oly nagy szükség van napjainkban. Folyamatos továbbképzésünk – a jelenleg tapasztalható nagyszámú szakmai fejlesztés és az egészségügyi ellátásban tapasztalható környezeti változások közepette – véleményem szerint szükséges.

Mi a helyzet a szakképzéssel? Megtartandó, de a jelenlegi szakirányok helyett, a jelenlegi gyógyszerészeti szakmai kollégiumok felosztása szerinti irányokra (ipari, gyógyszerellátási, kórházi) történő átalakítással életképes rendszer alakítható ki. A három szakirányon belül, moduláris rendszerben, különböző elágazások közül lehetne választani, pl. gyógyszerellátás szakirány – gyógyszertárvezetés, -üzemeltetés elágazás. Itt meg kell állnunk és megkérdezni: szeretnénk-e az orvosszakmához hasonlóan élni a licensz-vizsga lehetőségével, pl. a gyógyszertár-vezetés előfeltételeként, amely esetén az ehhez a tevékenységhez szükséges vezetési, logisztikai, gazdálkodási stb. ismeretekből áll össze a kompetencia. Jó átmenet és megoldás lehetne a diploma és a szakvizsga között (moduláris felépítés esetén be is lehetne számítani a gyógyszerellátás szakvizsgába).

A gyógyszertári szakemberek jelentős százalékát teszik ki a középfokú és felsőfokú OKJ végzettséggel rendelkező gyógyszertári asszisztensek és szakasszisztensek. Képzésük igen nagy lendületet kapott az utóbbi másfél-két évben, kompetenciaterületük jogszabályi szinten jól körülírt, ám a képzések tartalmi elemei, valamint a gyógyszertári gyakorlatban általuk végzett tevékenységek és felelősségi körök igen nagy variabilitást mutatnak. A képzést kell-e igazítani a praxishoz, vagy a gyakorlatot kell finom hangolni, azaz a kompetenciaterület változzon, vagy a kompetencia, amivel felruházzuk őket? A gyógyszerkiadó szakasszisztens esetén a kompetenciaterület a vonatkozó rendelet szerint jól körülhatárolt: gyógyszerész jelenlétében vényre gyógyszert expediál, minden egyéb esetben gyógyszerészt hív. A gyógyszerész – felmérve a tüneteket és az információkat – mérlegel az adandó szereket illetően, vagy az orvoshoz fordulás szükségességéről. Nagy felelősség a gyógyszeres terápiáról való döntéshozatal. Öngyógyszerelés esetén ez a felelősség a gyógyszerészé (akkor is, ha ezt a tevékenységet „delegálja”). Ugyanakkor nagyon hasznos lehet a gyógyszerész felmentése a rutin expediálás alól, a további szakmai (l. konzultáció, gondozás) feladatokra történő idő-felszabadítás szempontjából. A gyógyszerkiadó szakasszisztensek képzését célszerű lehet egyetemeken FSZ (felsőfokú szakképzés) – szakként végezni, amellyel az oktatás minőségét jobban lehetne biztosítani és a feladatkörhöz szükséges kompetenciákat garantálni. Az FSZ szak elvégzése (2 év, meghatározott óraszám és kredit) esetén – bizonyos kreditek beszámításával – az osztatlan gyógyszerészképzésbe való bejutás is biztosítható a rendelkező jogszabály értelmében.

A gyógyszertári asszisztensek esetében a rendelkező jogszabály szintjén a feladatkörök jól definiáltak. Kivételt képez a minimális oktatandó óraszám, amely egyik OKJ képzésünk esetén sem adott. A középfokú végzettséggel rendelkező asszisztens a gyógyszerész hasznos segítőtársa szinte minden gyógyszertári folyamatban; nem tartom elfogadhatónak az önálló (egyébként jogszabályellenes) expediálási gyakorlatot. Erre képzésük sem adja meg a megfelelő kompetenciát.

A gyógyszerészi esküben fogadtuk: „az emberek egészségének védelmét és a betegek gyógyulásának érdekét mindenek fölé helyezem”. A betegeknek joguk van a legmagasabb szintű ellátásra; olyan szakemberekre, akik ezt megfelelő kompetenciával biztosítják abban a tevékenységben, amelyre a kompetenciaterületük kiterjed.

Igyekezzünk erre felkészíteni munkatársainkat a képzőhelyek részéről, a gyakorlatban dolgozó kollegák pedig megfelelő humán erőforrás allokációval biztosítsák, hogy a szakértelmet és a legmagasabb szintű minőségi ellátást kapja meg a beteg a gyógyszertárból.

Szeged, 2010. február 15.

Csóka Ildikó