Néhány napja beköszöntött a tavasz a naptárunkban, bár a kellemes időjárás még várat magára. Egyre többen érzik, hogy energiatartalékaik végéhez közeledve erőt vesz rajtuk a tavaszi fáradtság. Mi az oka az ilyenkor jelentkező tüneteknek? A magyarázaton kívül pár hasznos tippet is adunk.
A tavaszi fáradtság a legtöbb ember számára jól ismert. Amikor a tél végén valaki úgy érzi, már semmire sincs ereje, bágyadt, álmos, esetleg ingerültség, fejfájás, netán depresszió kerülgeti, akkor egyértelmű, hogy ezzel került szembe. A probléma évszázadok óta ismert, és sokáig keresték, miért alakulhat ki pont akkor, amikor végre a természet is új erőre kap.
A kevés napsütést, mint kiváltó okot, az elsők között azonosították. Kézenfekvő, hiszen télen általában alig látjuk a napot, hosszúak az éjszakák, és már elődeink is tudták, hogy a sötétség, a napfény hiánya búskomorsághoz vezet. Az viszont csak később bizonyosodott be, hogy mindez a melatonin és a szerotonin nevű hormonokkal áll kapcsolatba. A melatonint más néven alváshormonnak is nevezik, szintje pedig megemelkedik, ha tartósan fényhiányos környezetben vagyunk. A hangulatjavító hatásúnak tartott szerotonin képződésére viszont a sok napsütés van jótékony hatással, a hosszú és borongós téli napok alatt viszont jelentős hiány alakul ki belőle. Hormonális „óránk” tehát nehezen, hosszabb időt igényelve alkalmazkodik a tél-tavasz váltásához.
Sokan próbálnak meg ilyenkor többet aludni, aminek a hatására csak még több melatonin termelődik a szervezetükben, azaz még kevésbé érzik magukat kipihentnek. Ördögi kör lenne tehát a tavaszi fáradtság?
A végzetszerűnek látszó problémát azonban elkerülhetjük, ha vigyázunk étrendünkre. Az utóbbi évtizedekben két vitamin hiányát is azonosították a tavaszi fáradtság kialakulásának hátterében. Téli táplálkozásunk általában kevesebb friss gyümölcsöt és zöldséget, ellenben több zsírt és energiát tartalmaz, így nem véletlen, hogy C-vitaminból is a szükségesnél kevesebbhez jutunk hozzá. Ez a vitamin többek között hozzájárul az érfalak és az íny épségéhez, segíti az izmok és az ínszalagok működését, valamint kiváló antioxidáns, azaz véd a szabad gyökök káros hatásai ellen.
Tavasz elején napi 100-150 mg C-vitamin bevitele sem tűnik túlzottnak, a felesleg úgyis kiürül a szervezetből. Ilyenkor a citrusféléken kívül az elsőként elérhető friss zöldségek a legjobb források, de sok C-vitamin találhatunk a különféle – főleg a frissen készített – gyümölcslevekben is.
A legutóbbi kutatások szerint pedig a D-vitamin hiánya az, amely döntően hozzájárul a tavaszi fáradtság megjelenéséhez. A vitamin legfontosabb szerepe ugyan a csontozat és a fogak felépítésében, valamint a vér kalcium- és foszforszintjének szabályozásában van, de van hormonhoz hasonló hatása is. A D-vitamin ajánlott napi dózisát 200 nemzetközi egység (NE) helyett a 2012-es hazai konszenzus 1500-2000 NE-re, azaz a korábbi közel tízszeresére emelte.
A D-vitamin érdekessége, hogy szervezetünk is képes előállítani. Igaz, ehhez napsütés és fedetlen bőrfelület szükséges: így 10-15 perc alatt képződik annyi belőle, amennyi elég a szervezet optimális működéséhez. Mivel azonban a téli, tavasz eleji időjárásban ez szinte lehetetlen, március elejére a lakosság túlnyomó többsége D-vitamin hiányban szenved.
A tavaszi fáradtság tehát döntő részben a C- és a D-vitamin hiánya miatt jelentkezik, ezért a megfelelő táplálkozással a panaszok mérsékelhetők, vagy akár teljesen el is kerülhetők. Antal Emese dietetikus-szociológus, a TÉT Platform szakmai vezetője ehhez ad néhány tanácsot. „Tél végére vitamin- és ásványianyag-raktáraink alaposan lemerülnek. Ha aktívan, energikusan szeretnénk várni a tavaszt, érdemes odafigyelni a kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozásra, amelyben gyakran szerepelnek a gyümölcsök, zöldségfélék (nyersen, főzeléknek, savanyúságnak, salátának), és a D-vitaminban gazdag tej- és tejtermékek. A joghurtfélék például értékes vitaminokat szolgáltatnak, könnyen emészthetők, és számos ásványi anyagot is tartalmaznak, ráadásul sok ízben kaphatók, így mindenki megtalálhatja a kedvencét. A probiotikus joghurtok speciális élőflórát tartalmaznak, a bennük található probiotikumok olyan jótékony hatású-, elsősorban tejsav-baktériumok, amelyek a tápcsatornán áthaladva nagy arányban élik túl a gyomor- és epesavak hatását és segítik a bélrendszer működését. A gyümölcslevek szintén jó vitaminforrások, és hozzájárulhatnak a szervezet folyadékszükségletének kielégítéséhez is, főleg ha magas gyümölcstartalmú típusokat választunk.
Reggelire pedig jó választás lehet egy zöldségekkel alaposan megpakolt szendvics, vagy egy adag gabonapehely, amely megfelelő mennyiségű szénhidrátot és rostot kínál a szervezetnek, sőt némelyik még vitaminokkal, ezek közül is D-vitaminnal dúsított” – zárja táplálkozási tanácsait a szakértő. Az élelmiszerek címkéje is segít a tudatos választásban, hiszen nemcsak az energia- és a tápanyagok mennyiségét találjuk meg, hanem vitaminnal dúsított termékek esetében a vitamintartalmat is.Végül, de nem utolsósorban, a tavaszi fáradtság megelőzésére vagy elűzésére a mozgás is kiválóan alkalmas. Szakértők szerint a legjobb minden nap körülbelül 30 percet eltölteni közepes intenzitású mozgással, amely hosszabb távon is jótékony hatású az egészségre.
Dr. Simich Rita, közoktatási prevenciós szakember arra hívja fel a figyelmet, hogy a tavaszi fáradtság nem korfüggő, tehát a gyerekeknél is jelentkezhet. Az iskolás korosztály tagjainál is megfigyelhető egyfajta tompultság, de fontos, hogy ezt se a szülők, se pedig a pedagógusok ne keverjék össze a kialvatlanságból fakadó fáradtsággal, vagy a fiatalokat időnként hatalmába kerítő tunyasággal. A szakértő szerint a tanárok sokat segíthetnek azzal, ha reagálnak a tavasz szervezetet érintő üzeneteire, és erre felkészítik a diákokat is. A gyerekeknél különösen fontos a megfelelő táplálkozás és a folyadékbevitel, valamint a rendszeres mozgás. Meglepően eredményes lehet még a tanterem szellőztetése vagy egy-egy szabadban tartott óra is a tavaszi fáradtság elűzésében – javasolja végezetül a szakember.
Antal Emese, dietetikus, szociológus
Az írást lektorálta:
Prof. Dr. Bíró György, az MTA doktora